2p
Diplomás bérminimumot is javasol a SZEF.

Jelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-től a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni – mondta Földiák András, a SZEF elnöke. (Jelenleg a minimálbér bruttó 138 ezer forint, a bérminimum pedig 180 500 forint.)


Diplomás bérminimumot is bevezetnének

A szakszervezet egy harmadik bérelem, a diplomás bérminimum bevezetését is szükségesnek tartja, amit véleményük szerint bruttó 321 ezer forintban kellene meghatározni – tette hozzá az érdekképviselet elnöke.

Boros Péterné, a SZEF alelnöke és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke elmondta, hogy az MKKSZ becslése szerint az általuk javasolt béremelés körülbelül 169 milliárd forint plusz kiadást jelent a költségvetésnek.

Két kérdést kell tisztázni

Ahogy arról korábban írtunk, a jövő évi minimálbérekkel kapcsolatos egyeztetések még nem kezdődtek el, ugyanakkor nem zárható ki újabb, több évre szóló alku megkötése sem. Az érdemi egyeztetések megkezdésének alapfeltétele két kérdéskör tisztázása: az egyik a jövőre tervezett, két százalékpontos szociális hozzájárulási adócsökkentés (szocho), a másik pedig a béren kívüli juttatások adókedvezményének jövő évi megszüntetése.

Lapinformáció szerint a kormány még tárgyal a munkaadók és munkavállalók által javasolt három elem közül kettő megtartásáról: az egyik a lakhatási és utazási támogatás, a másik pedig az öngondoskodást segítő társadalombiztosítási és nyugdíjpénztári támogatás lehet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG