Az árszínvonal
Az eddigi elemzések felmérték, hogy nagyjából mekkorák az átlagbérek az európai országokban, és hogy a helyi árszínvonallal korrigálva milyen tényleges életszínvonal adatok adódnak. A bérekre vonatkozó adatok viszonylag objektívek, jól összehasonlíthatók, viszont ezek vásárlóértéke már egy sokkal bonyolultabb kérdés. Ezért egy-egy extrém árszínvonalú, vagy inkább túlértékelt valutájú országot kivéve (Norvégia, Svájc, Svédország) kisebb jelentőséget tulajdonítunk az árszínvonal kérdésnek, annál is inkább, mert az elvándorlás, külföldi munkavállalás szempontjából is a nominális bérkülönbség az elsődleges.
Ráadásul az árszínvonal, a megélhetési költségek összehasonlításakor az is igen lényeges, hogy az átlagbért alapvetően mire költik, és ezeknek a termékeknek mekkora az áreltérése. Például a magyar átlagfizetés nem nagyon teszi lehetővé a rendszeres étterembe járást, márpedig az ilyen jellegű szolgáltatások azok, amik az árszínvonalban a legnagyobb eltérést okozzák. Az alapvető legszükségesebb áruk és szolgáltatások árában, melyekre a magyar átlagfizetés elég, messze nincs akkora áreltérés, amit a teljes fogyasztói kosárra vonatkozó statisztikák mutatnak.
Termelékenység
Az objektív adatok, melyekből kiindulhatunk, az adott országok egy főre jutó GDP-je, vagyis összterméke. Ezzel nyilván korrelációt kell mutatniuk a béreknek. Ha tehát a magyar egy főre jutó adat a németnek csak a harmada, avagy vásárlóerő-paritáson fele, akkor ehhez képest csak mérsékelt lehet a bérarányok eltérése. Ha ezeket összevetjük, akkor azt látjuk, hogy a magyar bérszínvonal valamivel alacsonyabb az indokoltnál. Igaz, hogy ez főleg a nettó bérszínvonalra vonatkozik, a magas bérre rakodó terheink miatt a teljes bérköltséget tekintve valamivel kisebb az eltérés.
Sok vita volt eddig a termelékenységről. Nyilvánvaló, hogy az itteni BMW gyár ugyanolyan hatékony, mint egy németországi, hisz ugyanúgy szervezik meg. Az is igaz, hogy miután német a cég, a profit nagyobb része is ott csapódik le, tehát arányában a magyar GDP-hez kevesebbet tesz hozzá alkalmazottanként a cég, mint a némethez. Ha csak BMW gyárból állna az egész gazdaság, könnyen ki lehetne számolni, hogy a magyar bér mondjuk fele a németnek, és egyensúly van.
A teljes gazdaságot nézve az a döntő kérdés, hogy hány, a BMW gyárhoz hasonló komoly termelő üzemünk van, emellett mennyi a hazai beszállító, valamint hogy milyen szolgáltatások járulnak még hozzá a nemzeti össztermékhez. Ezek alapján már sokkal nehezebben határozható meg a bérszínvonalak reális aránya. Próbáljuk meg azt a lehető legmagasabb bérszínvonalat megkeresni, ami mellett még a gazdaság versenyképes, vagyis ahol a BMW gyár önmagában a magas bér miatt még nem szalad el tőlünk. Valószínűleg ez az a szint, amit a bérekkel reálisan meg lehet a célozni.
Túl jól élnek
Ha látni akarjuk, mi a magas bérszínvonal, akkor megnézhetünk egy-egy országot, ahol ez okoz gondokat. Az egyik remek példa Görögország, ahol a nettó átlagbér a hazai duplája, de a vásárlóereje is 30 százalékkal magasabb a Portfolio kimutatása szerint, miközben az ország teljesítménye megegyezik a miénkkel. Többek között a magas bérek miatt képtelenek egyensúlyt tartani és versenyképes gazdaságot létrehozni, ezért folyik velük a huzavona, ezért kell nekik további megszorításokat bevezetni.
A másik példa Szlovénia. Az ország gazdasága a legfejlettebb a volt jugoszláv tagállamok közül, de annyira messze nem, hogy a nyugatit közelítse a bérszínvonaluk. Márpedig a 2008-as válság előtt ez történt, a gazdaság össze is omlott. Mindenesetre a nettó bérszínvonal ugyancsak bő másfélszerese a miénknek, az életszínvonal 40 százalékkal magasabb. Ez már a válságot követő kiigazítás utáni helyzet, de ez a bérszínvonal még mindig kissé megerőltető az országnak.
Meg kell, hogy említsük még Spanyolországot, melynek gazdasága ugyan lényegesen jobb a miénknél, viszont a bérszínvonal majdnem a duplája a hazainak. Az ország nagy árat is fizet ezért: 25 százalékos munkanélküliséggel küzd. Így tehát a magas bér kevesebb munkavállaló között oszlik meg, és nyilvánvalóan lehetetlenné teszi, hogy bővüljön a foglalkoztatottság. Ez nem is lehet követendő példa.
Jobban élnek, és elbírják
Nézzük most azokat az országokat, melyek gazdasága jelenleg egyensúlyinak mondható, béreik azonban magasabbak a miénknél, viszont egy főre jutó GDP alapján csak kicsivel állnak nálunk jobban. Általuk lehet „bemérni” hogy mi lenne vélhetően a maximálisan elbírható magyar bérszínvonal. Az első példa a nemrég gazdasági mentőcsomagon átesett Portugália. Ott a bérszínvonal nagyjából 50 százalékkal magasabb, az életszínvonal kb. 1,2-1,3-szoros. A másik két példa a szomszédos Csehország és Szlovákia, ahol az egy főre jutó GDP csak kb. 10 százalékkal több, a bérek viszont 30 százalékkal magasabbak, az árszínvonalban pedig minimális az eltérés.
Elbírnánk mi is
Nos, ez utóbbi három példa alapján változatlan GDP mellett kb. 20 százalékkal magasabb béreket bírnánk el. Ha figyelembe vesszük, hogy a szürkegazdaság miatt eleve magasabb a tényleges bérszínvonal ennyivel, akkor azt mondhatjuk, hogy a gazdaság kifehéredése önmagában meg is oldaná a problémát. Így 200 ezer forint feletti, 7-800 eurós, fejlettségünknek megfelelő nettó bérszínvonal adódna. Ebben az esetben még a bérekre rakódó terhek is valamivel kisebbek lehetnének a nagyobb nominális összegek miatt.
Ezt, bár ebben sok ellenvélemény van, a minimálbér kicsit erőteljesebb emelésével lehetne elérni. A bruttó 500 eurós minimálbér már kijárna a mi gazdasági fejlettségünk szintjén (pláne hogy ez csak nettó 320 euró), és ez a teljes nettó bérszínvonalat is megtolná kb. 20 százalékkal, anélkül, hogy a gazdaság egészét megterhelné. Persze ehhez szükség lenne egy pár éves időszakra, hogy a hatások ne egyszerre, sokkszerűen jelentkezzenek.
Pörögtek a technológiai részvények. 
Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
