Két közelmúltbeli fejlemény is szítja a Vörös-tenger eszkalálódó geopolitikai feszültségét. Egyrészt az Egyesült Államok döntése egy új multinacionális katonai különítmény létrehozásáról, amelynek célja a fegyverek és kábítószerek csempészetének megakadályozása Jemen vizein és környékén. Másrészt az iráni döntés, hogy megerősíti jelenlétét a Vörös-tenger térségében.
Az amerikai lépések
Az Egyesült Államok létrehozta a 153. számú Kombinált Különítményt (CTF), amelynek célja „a nemzetközi tengerbiztonsági és kapacitásépítési erőfeszítésekre összpontosítani a Vörös-tengeren, a Báb el-Mandeb-szorosban és az Ádeni-öbölben”, egyensúlyba hozva a regionális erőket az Egyesült Államokkal saját érdekeivel. A CTF-153 a bahreini Manamában található Kombinált Tengerészeti Erők része lett.
Az India, Izrael, az Egyesült Arab Emírségek (UAE) és az Egyesült Államok négyoldalú csoportjának (I2U2) közelmúltbeli létrehozása lehetőséget teremt ezen államok együttműködésére a Vörös-tenger térségében. Fontos kiemelni, hogy az indiai haditengerészet tavaly és idén is gyakorlatokat hajtott végre a Vörös-tengeren.
Az iráni lépések
A második fontos fejleményként Benjámin Ganc izraeli védelmi miniszter aggodalmának adott hangot az iráni katonai jelenlét miatt a Vörös-tenger térségében. Leszögezte, hogy „az elmúlt hónapokban azonosítottuk az elmúlt évtized legjelentősebb iráni katonai jelenlétét a térségben”. 2015 után, ahogyan a jemeni háború eszkalálódott, az arab államok és Izrael számára egyre komolyabb aggodalomra ad okot az iráni katonai jelenlét a Vörös-tenger térségében, részben a huszi lázadók támogatásával összefüggésben.
Az iráni nukleáris program és az agresszív regionális politikája a Közel-Keleten kiélezte a stratégiai rivalizálást olyan regionális államokkal, mint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. Az iráni katonai jelenlét a Vörös-tenger térségében azt a célt szolgálja, hogy felülmúlja katonai képességeivel ezeket az arab államokat. Ez biztonsági aggályokat vet fel Izrael számára, miközben Tel-Aviv biztosítja a katonai jelenlétet ezen a kulcsfontosságú globális vízi úton.
A globális katonai lábnyom bővülése a Vörös-tengeren
Az elmúlt néhány évben a globális és regionális szereplők létrehozták katonai bázisaikat a Vörös-tenger part menti államaiban. A Vörös-tengernek hét partmenti állama van: Egyiptom, Szudán, Eritrea és Dzsibuti alkotják a nyugati szárnyat, míg Szaúd-Arábia és Jemen alkotják a keleti partvonalat. Izrael Eilat nevű kikötője a stratégiai vízi út északkeleti sarkában található.
Ezek közül Egyiptom, Izrael és Szaúd-Arábia önmagukban regionális nehézsúlyúak, míg a másik négy állam szegény, ingatag és sebezhető. Egy ilyen régióban nem meglepő a regionális és globális katonai szereplők folyamatosan növekvő szerepvállalása.
Oroszország bejelentette, hogy Szudánban haditengerészeti bázist hoz létre, míg Kína már évek óta katonai bázist tart fenn Dzsibutiban. Erőfeszítéseiket a befolyás kiterjesztésének és a katonai jelenlét létrehozásának kényszere hajtja. Kína számára a 2011-es líbiai és a 2015-ös Jemenből történő evakuálás rávilágított arra, hogy szükség van egy előretolt katonai bázis fenntartására.
Az Egyesült Államok dzsibuti bázisa, szoros stratégiai kapcsolata Egyiptommal, Izraellel és Szaúd-Arábiával, valamint az olyan multinacionális erőfeszítések, mint a CMF, megszilárdítják szerepét a regionális geopolitikában. Az USA, Kína és Oroszország jelenléte a Vörös-tengeren az erősödő nagyhatalmi vetélkedés valósága felé mutat.
A jemeni háborúval összefüggésben 2015 óta az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia igyekezett korlátozni az Irán által támogatott huszik hatalmát, és megfékezni az iráni befolyást a Vörös-tenger déli régiójában. Szudánnal, Dzsibutival és Eritreával partnerkapcsolatok kiépítésével bővítették befolyásukat és katonai jelenlétüket.
Eközben Törökország újjá akarja építeni Suakin kikötőjét Szudánban, amely kiegészíti szomáliai jelenlétét. A közel-keleti hatalmak mélyen beavatkoznak a tágabb Vörös-tenger térségében található afrikai államok belpolitikájában. A közel-keleti szereplők közötti regionális rivalizálás fontos dimenziót ad a Vörös-tenger geopolitikájának.
A gyarmati múlt árnyai
A Vörös-tenger térségében felerősödött rivalizálás bizonyos szempontból a gyarmati múltra emlékeztet. A Nagy-Britannia, Olaszország és Franciaország közötti intenzív gyarmati verseny a Vörös-tenger térségének ellenőrzéséért azt eredményezte, hogy gyarmataikat egykor a partok mentén hozták létre. Nagy-Britannia Egyiptomot, Szudánt, Jement és Brit Szomáliföldet, míg Olaszország Eritreát és Olasz Szomáliföldet irányította. A francia katonai jelenlét a Vörös-tenger déli részén, dzsibuti bázisán keresztül a regionális geopolitika állandó jellemzője.
Franciaország kulcsfontosságú hajtóerő az EU és a NATO részvétele mögött a régióban. Az EU az Atlanta hadművelet, a NATO pedig az Ocean Shield hadművelet révén alakította ki jelenlétét a Vörös-tengeren. Az EU-nak kiképző missziója is van Szomáliában, amely a Vörös-tenger közelében található.
A térségben a növekvő globális katonai jelenlét ellenére a Vörös-tengeren áthaladó tengeri forgalom zökkenőmentesen halad. A Vörös-tenger iránti megnövekedett globális és regionális érdeklődést a regionális államok kihasználták, hogy a lehető legtöbb haszonra tegyenek szert. Dzsibuti a külföldi katonai bázisokat működtetők által fizetett bérleti díjakból tartja el magát. Eritrea és Szudán a regionális szereplőkkel való együttműködéssel igyekezett véget vetni elszigeteltségüknek.
A régió külső hatalmi beavatkozásának azonban máig ható negatív hatásai is vannak. Jement szétszakította a polgárháború és a regionális rivalizálás. Az Egyesült Államok és Kína dzsibuti bázisának közelsége szorongást váltott ki.
Az amerikai érdek
Az Egyesült Államoknak a régióban való stratégiai jelenlétének fokozása érdekében tett lépésének kettős célja van: megváltoztatni azt a felfogást, miszerint az USA befolyása a régióban csökkenőben van, és biztosítani az olyan barátokat, mint Szaúd-Arábia és az Emírségek, hogy az USA nem keresztezi céljaikat. Emellett az USA is törekszik az együttműködésükre az olajkitermelés növelésében a folyamatban lévő orosz-ukrán háború okozta fennakadások nyomán. A növekvő iráni katonai jelenlét - az iráni nukleáris alku (JCPOA) újjáélesztésének késleltetésével és az Oroszország és a Nyugat közötti rivalizálás fokozódásával párosulva - nem jó előjelek a regionális biztonság szempontjából.
Az USA azon döntése, hogy fokozza stratégiai jelenlétét a Vörös-tengeren, szintén összhangban van a térségben zajló, Afganisztán utáni tülekedéssel. Irán Oroszország-tengelyének megerősítése, a jemeni huszi lázadóknak nyújtott folyamatos támogatása és a megingott JCPOA mind hozzájárultak ahhoz, hogy az USA a térségben ismét erős pozícióba helyezkedjen, különösen az „Ábrahám Egyezmények” után.
Amerika és szövetségeseinek hadgyakorlata
Az „Ábrahám Egyezmények” megkötésének egyik célja volt, hogy az Emirátusok, Bahrein, Izrael és az Egyesült Államok megerősítsék regionális hadtengerészeti szövetségüket a Közel-Keleten általában, a Vörös-tengeren pedig különösképpen. A fő cél Teherán és a támogatását élvező huszik visszaszorítása a tengerek felől.
Ezzel a céllal történt tavaly novemberben öt napon keresztül a Vörös-tengeren az addig páratlan tengerészeti hadgyakorlat, amelynek keretében az amerikai haditengerészet központi parancsnoksága (NAVCENT), az Emirátusok, Bahrein és Izrael tartott „a navigáció szabadságának és a nemzetközi kereskedelem fenntartását” szimulálva.
A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása óta a Vörös-tenger stratégiai jelentősége jelentősen megnőtt. A Szuezi-csatorna összeköti a Vörös-tengert a Földközi-tengerrel, és a globális kereskedelem egyik legfontosabb artériája. Tavaly, amikor egy óriás konténerhajó elakadt a Szuezi-csatornában, az sokkhullámokat indított el a világgazdaságban.
A Vörös-tenger továbbra is fontos fogaskerék a kínai Új Selyemút (BRI) kerekében. A Vörös-tengeren zajló nagyhatalmi tülekedés emlékeztet arra, hogy a régió továbbra is fontos a világ számára – és nem csak a kereskedelem számára.
