3p

Mintegy száz szexmunkásnak kell új munka után néznie vagy illegalitásba vonulnia a kölni Pascha csődje miatt. Berlinben viszont már újranyithattak a bordélyok.

A világ legősibbnek mondott szakmáját sem kíméli a koronavírus, pontosabban az ellene alkalmazott válságkezelési stratégia.  

Nyissátok ki a bordélyokat. Most. - hirdeti egy transzparens a szexmunkások tüntetésén a düsseldorfi tartományi parlament előtt 2020. augusztus 27-én. EPA/FRIEDEMANN VOGEL
Nyissátok ki a bordélyokat. Most. - hirdeti egy transzparens a szexmunkások tüntetésén a düsseldorfi tartományi parlament előtt 2020. augusztus 27-én. EPA/FRIEDEMANN VOGEL

Lehúzták a rolót

A héten ugyanis csődöt jelentett a kölni Pascha: Európa egyik legnagyobb bordélyháza a hónapok óta tartó kényszerszünet miatt már nem tudta fizetni a folyó költségeket, például a tizenegy (!) emeletes épület bérleti díját.

Két hetente azzal áltattak, hogy majd két hét múlva lesz valami. Így nem lehet tervezni. A bankok segítségével talán elháríthattuk volna a csődöt, ha megígérték volna, hogy jövő év elején újranyithatunk. Végünk van

- mondta Armin Lobscheid üzletvezető a kölni Expressnek arra utalva, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában a hatóságok már öt hónapja bezáratták a bordélyokat a járvány miatt, és egyelőre nincs kilátás az újranyitásukra.  

A prostitúció (és a járványveszély) ezzel persze nem szűnik meg, csupán illegalitásba kényszerül.

Ebben a szakmában mindenki tudja, hogy az üzlet ezerrel megy tovább. Mivel kereslet továbbra is van, a nők most szállodákban, lakásokban, autókban és lakókocsikban találkoznak a férfiakkal. Ugyanakkor már nem védettek, hanem teljesen kiszolgáltatottak a striciknek és a kuncsaftoknak

- világította meg az üzletvezető a bezárás árnyoldalait.

A Die Welt szerint a 9 ezer négyzetméteres Paschában mintegy száz szabadfoglalkozású prostituált és hatvan alkalmazott dolgozott, köztük pincérek, ügyintézők, biztonsági emberek és takarítók.

A bordély még a hetvenes években nyitotta meg kapuit, de csak 1995-ben vette fel jelenlegi nevét. Alapítóját, Hermann Müllert 2017-ben adócsalás miatt börtönbüntetésre ítélték, a rendőrség pedig razziázott is a helyszínen.

Az intézmény a 2006-os németországi foci-vb idején egyébként azzal a szlogennel csalogatta a szurkolókat, hogy

a világ most a lányoknál vendégeskedik.

Berlin már beindult

Míg Kölnben továbbra is lakat alatt vannak a bordélyok, Berlinben lágyszívűbbnek bizonyultak a döntéshozók:

a német fővárosban augusztusban fokozatosan, de ismét munkába állhattak a prostituáltak.

Az egészségügyi hatóságok előbb – idézzük – a „közösülés nélküli szolgáltatásokat” engedélyezték, majd „a közösülést is magában foglaló” praktikáknak is zöld utat adtak, természetesen csak szigorú higiéniai előírások mellett.

A prostitúció ismételt engedélyezését kérte egyébként egy HIV-fertőzötteket segítő szervezet, a Deutsche Aidshilfe is. Szerintük a tiltás vészhelyzetbe sodorja a szexmunkásokat, akik közül sokan bevétel nélkül maradhatnak; egy részüknek nincs hol laknia, és egészségbiztosítással sem rendelkeznek.

Ők az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetnek,

figyelmeztetett a szervezet. A Paschában egyébként néhány prostituált még most is a szobájában lakik.

Augusztus végén Düsseldorfban a tartományi parlament előtt követelték a bordélyok újranyitását a szexiparban dolgozók és érdekvédelmi szervezeteik, de utcára vonultak például Stuttgartban és Kölnben is.

Németországban a prostitúció teljesen legális: tavaly év végi adatok szerint 32 800 szexmunkás van hivatalosan bejelentve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG