1p
Komoly gondokkal küzd India. Az infláció több mint két éves mélypontra esett, miközben a gazdasági növekedés három éves mélypontra kerülhet idén. Az indiai jegybank várhatóan folytatja a kamatcsökkentést, de kétséges, hogy ezzel fel tudja-e venni a harcot a globális lassulással. India várhatóan nem tudja teljesíteni a költségvetési hiány-csökkentési terveit sem. Az indiai gazdaság évek óta bőven 8 százalék fölött volt, idén 7 százalék alá eshet a GDP.

Több mint két éves mélypontra esett januárban az indiai infláció. Emiatt egyre biztosabb, hogy a jegybank kamatot vág. Ez a várakozás ugyan emelte a kötvények és a részvények árfolyamát, ugyanakkor hosszú távon várhatóan egyre több problémával kell majd megküzdenie az indiai kormánynak. A fogyasztói áremelkedés üteme 6,55 százalékra lassult a decemberi 7,74 százalék után. Az elemzők 6,7 százalékos emelkedést vártak - írja a Bloomberg.

Az indiai központi bank múlt hónapban már jelezte, hogy amennyiben az inflációs számok engedik, akkor csatlakozik ahhoz a kamatcsökkentési hullámhoz, amit Brazília és Indonézia már elkezdett. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a kormány előrejelzése szerint idén 3 éves mélypontra esik vissza az ország GDP-je, miközben további erőfeszítéseket kell tenniük a kereskedelmi és költségvetési hiány visszaszorítására. Az indiai rúpia a feltörekvő devizák közül az egyik legrosszabbul teljesítő volt tavaly, 16 százalékkal gyengült az amerikai dollárral szemben. (Egy dollárért ma valamivel több, mint 49 rúpiát kell adni.

A korábban elképesztő mértékben növekvő gazdaság akkor kezdett lassulni, amikor az indiai jegybank 2010 októberében nagyon durván, 3,75 százalékponttal, 8,5 százalékra emelte a hitelkamatokat. Ugyanakkor 2010 októbere és 2011 novembere között továbbra is 9 százalékos inflációs mutattak napvilágot hónapról hónapra, aztán tavaly decemberben jelentős esésnek indultak az élelmiszerárak, ez pedig véget vetett az emelkedési sorozatnak. Közben a hasonló mutatókkal bíró többi BRIC-országban (Brazília, Oroszország, India, Kína) csúcson maradt a fogyasztói árak emelkedése.

Az indiai ipari kibocsátás decemberben alulmúlta az elemzői várakozásokat, mindössze 1,8 százalékkal nőtt éves alapon. Ez már erősen jelzi az európai krízis ázsiai lecsapódását, egyben a hazai kereslet visszaesését is. Az Európába irányuló indiai export visszaesése komoly kockázattá volt és jelentősen emelte a kereskedelmi mérleg hiányát, ami Új Delhi előrejelzése szerint 2011-2012-ben eléri a 160 milliárd dollárt és további jelentős nyomás alá helyezi a rúpiát.

A kormány várakozása szerint márciusban 6,9 százalékos lesz az éves alapon számolt indiai GDP, ez a legalacsonyabb mutató lenne a 2008-2009-es évhez képest. Az elmúlt két évben sorra 8,4 százalékkal bővült az indiai gazdaság. A várakozások szerint az indiai gazdasági kormányzat nem tudja teljesíteni a költségvetési hiány eddig tervezett csökkentését 4,6 százalékra. Ez a mostanihoz képest 1 százalékpontos csökkentés lenne. A Kongresszus párt által vezetett indiai koalíciós kormányra erős nyomás nehezedik a gazdasági nehézségek, korrupciós vádak és a külföldi cégek terjeszkedése elleni tiltakozás miatt. Mindez nagymértékben visszaveti az esélyét annak, hogy központi intézkedésekkel és külföldi tőke segítségével ösztönözzék a növekedést és a beruházásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG