4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az amerikai elnökválasztási kampány egyik visszataszító epizódjaként lekapcsolták a WikiLeaks alapító internet-hozzáférését. Több megfigyelő szerint Ecuador ezzel beavatkozott a washingtoni kampányba Clinton és a kormányzó elit oldalán. A történetben feltűnik a 2008-as globális pénzügyi válság egyik főkolomposa, a Goldman Sachs befektetési bankház is.
Az Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója videokapcsolaton keresztül beszél a sajtó képviselőinek a honlap alapításának 10. évfordulója alkalmából Berlinben 2016. október 4-én. (Kép forrása: MTI/AP/Markus Schreiber)

Mint ismeretes, a WikiLeaks-alapító Julian Assange 2012 augusztusa óta él Ecuador londoni nagykövetségén, ahol politikai menedékjogot élvez. A 45 éves ausztrál az épületet nem hagyhatja el, hiszen akkor letartóztatnák, ahonnan előbb valószínűleg Svédországba kerülne egy nemi erőszakkal kapcsolatos ügy miatt, Assange félelme szerint pedig onnan az Egyesült Államokba, ahol már akár kémkedéssel is megvádolhatnák.

A nyugodt élet a nagykövetségen a múlt hétvégén véget ért, miután Ecuador megváltoztatta a követségi wifi-jelszót, lekapcsolva ezzel Assange-ot az internetről. Minderre azért volt szükség, mert szerintük a WikiLeaks közelmúltbeli szivárogtatásaival Assange megpróbált beleavatkozni az amerikai választásokba, ilyesmihez pedig az ország diplomáciája nem asszisztálna. A WikiLeaks kedden azt állította, hogy John Kerry személyes nyomására kapcsolták le alapítójukat az ecuadori hatóságok, amit a washingtoni kormányzat egy napra rá kategorikusan cáfolt.

Assange internetes blokádja ellenére a Wikleaks a napokban föltette a netre Clinton kampányfőnökének, John Podesta elektronikus levelezésének 12. csomagját. Eddig összesen 17 000 emailt hoztak nyilvánosságra Podesta elektronikus fiókjából és a hírek szerint még 33 000 vár publikálásra. Az emailek mindenki számára világossá tették az amerikai Külügyminisztérium és a Clinton Alapítvány túlzott összefonódását és Clinton befolyásos támogatóinak hálózatát. A Demokraták tehát nem véletlenül keresnek feszülten olyan eszközt, amivel megpróbálják Clinton kampányának valódi karakterét leleplező dokumentumok nyilvánosságra hozatalát feltartóztatni.

Az amerikai fősodratú média az elfogultság jeleit mutatja ebben az ügyben. „A WikiLeaks alapító JulianAssange elszigeteltsége mélyül” címmel a Wall Street vezető lapja megismételte Clinton csapatának összeesküvés-elméletét a Putyin-Assange összeborulásról, majd annak az amerikai kormány által hivatalossá tett változatát is, miszerint az orosz elnök lenne a felelős a Clintont kínos helyzetbe hozó emailek megszerzéséért. Mindenesetre idéztek egy tekintélyes informatikai szakembert is, aki szerint nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország és a WikiLeaks összejátszana. Eközben a Clinton kampányának nyílt szekértolójává előlépett CNN hírtelevízió már a hamisítástól sem riad vissza. Chris Cuomo szerkesztő azt állította egy műsorában, hogy egy átlagos polgár törvényt sért, ha elolvassa a WikiLeaks kiszivárogtatott emailjeit, mert erre csak média emberei vannak felhatalmazva.

Káncz Csaba

Megfigyelők szerint nemcsak az amerikai külügyminisztérium, hanem a Goldman Sachs befektetési bankház is nyomást gyakorolhatott Rafael Correa, Ecuador baloldali elnökére a nagy felháborodást kiváltó ügyben. Az Assange elleni akció ugyanis gyanúsan egybeesik azzal, hogy a WikiLeaks kiszivárogtatta Clinton beszédeit is, amelyeket a Goldman Sachs befektetőinek tartottaz elmúlt években zárt körben, alkalmanként 55 millió forintos tiszteletdíjért. A nyilvánosság előtt Clinton önmagát „progresszívnak” állította be az elnökválasztási kampány során, aki a Wall Street nagykutyáit kordában fogja tartani a 2008-as pénzügyi válság okozóiként.

A Clinton beszédek megjelenése ezért óriási felháborodást okozott az elmúlt hetekben, hiszen a zártkörű szónoklatokból kiviláglik, hogy Clinton nem lesz hajlandó elnökként erősebben szabályozni a pénzügyi szektort, sőt kiemelte, hogy ők tudják saját magukat a legjobban megregulázni (sic). A Goldman Sachs befektetési bankháznak egyébként 5 milliárd dolláros büntetést kellett fizetnie a 2008-as globális pénzügyi válságban játszott kiemelt szerepéért.

Nem mellékes körülmény a történetben, hogy a Goldman Sachsnak közvetlenül is óriási befolyása van Ecuadorra, hiszen 2014-ben az ország saját aranykészletének több, mint felét – 466 000 uncia mennyiségben - letétbe helyezte három évre ennél a befektetési bankháznál, egy nagyszabású pénzügyi csomagért cserébe.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG