4p

A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szeptember 4-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a vendégünk. Lesz miről beszélnünk, szinte alig van olyan mutató, ami az őszbe fordulva bizakodásra adna okot. Az infláció júliusban éves csúcsára ugrott, miközben csökken az ipar teljesítménye, visszaestek a beruházások, s a lakossági fogyasztás sem nő annyira, amennyire a reálbér-növekedés alapján arra számítani lehetett. Ezek miatt már nem az a kérdés, nő-e a GDP nemhogy 4, de akár csak 2,5 százalékkal is, hanem, hogy kettessel kezdődik-e a ráta. Csak a forint tartja magát, kérdés, meddig. A Csaba Lászlóval élőben zajló beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni, majd azt online követni és kérdéseket feltenni.

A szeptember 4-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Csak kapkodja a fejét, aki figyeli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közléseit. Alig van olyan makrogazdasági adat, amely pozitív, még ha annak is próbálja láttatni a sikerpropagandára mindig is hajlamos kormányzat.

A 2023 januárjában több mint negyedszázada nem látott magas szintre, közel 26 százalékra ugrott infláció ugyan – már csak a magas bázisból kifolyólag is – szépen csökkenni kezdett, ám ez a folyamat megtorpant és júliusban 2024-es csúcsára hágott. S ami igazán aggasztó, hogy a kilátásokat sem teszi biztatóvá, hogy az úgynevezett szezonális hatásoktól megtisztított maginflációs mutató ismét jóval magasabb lett, az ugyanis az inflációs folyamatok tartósságát vetíti előre.

Pedig az inflációs nyomás egyáltalán nem fokozódott, a KSH az augusztus 20-ai ünnepet követően rendkívül nagy, közel 17 százalékos éves szintű beruházás-csökkenésről számolt be, az ipar megúszta 8 százalékos mínusszal, miközben a lakossági fogyasztás sem nő annyira, amennyire a két számjegyű reálbér-növekedésből következtetni lehetett volna. Akkor mégis mitől nő a fogyasztóiár-index?

Csaba László szeptember 4-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a Klasszis Klub vendége
Csaba László szeptember 4-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a Klasszis Klub vendége
Fotó: Klasszis Média/Izsó Márton Artúr

Nincs könnyű helyzetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor arról kell döntenie, folytassa-e a kamatcsökkentést. Az árstabilitás felett őrködő monetáris hatóságként aligha lehet kérdés, hogy szünetet kellene tartania, ám a jelentősen belassult gazdasági növekedés serkentése érdekében meg tovább kéne lazítania, ahogy azt a kormány – élén Nagy Márton volt MNB-alelnökkel, jelenlegi nemzetgazdasági miniszterrel – elvárja tőle. Noha már nemhogy 4, hanem csak 2,5 százalékos GDP-bővülés a cél, bár elemzők már a 2 százalék elérését is jó teljesítményként értékelik (s legutóbbi nyilatkozata szerint mintha Nagy is már kiegyezne ezzel).

Az állami költségvetés felől sem érkezhet stimulus, a kormány éppen azzal van elfoglalva, hogyan szorítsa lejjebb annak hiányát. E törekvés is tükröződik a beruházások zuhanásában, hiszen kézenfekvő megoldásként az azokra előirányzott állami költéseket vették vissza, már csak azért is, mert nagyon úgy tűnik, az Európai Bizottság által jogállamisági aggályok miatt befagyasztott 20 milliárd eurós uniós forrásnak búcsút inthetünk.

Egyedül a folyó fizetési mérleg mutat szépen, amelynek többlete is hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyenge gazdasági adatok ellenére a forint nem szállt el. Kérdés, így is marad-e?

Bőven lesz tehát mit körbejárni Klasszis Klubunk következő vendégével, Csaba László közgazdásszal, egyetemi tanárral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával. A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük. Az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A szeptember 4-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG