Ha esetleg volt olyan, aki azt gondolta, a jemeni húszik ellen múlt héten indított légicsapások gyors megoldást fognak jelenteni a kialakult helyzetre, vagy legalább elveszi a húszik kedvét egy időre a vörös-tengeri hajóforgalom elleni támadásoktól, annak gyorsan csalódnia kellett. Hétfőn (január 15-én) már újra védekezésre kényszerültek a térségben tartózkodó amerikai flottaegységek: az amerikai haditengerészet repülőgépe az egyik hajójukra kilőtt cirkálórakétát lőtt le Hudajda közelében.
A húszik január 13-án azt is bejelentették, hogy ezután már nem csupán a „cionista entitáshoz”, tehát Izraelhez köthető hajókat fognak célbavenni (bár ezt eddig is elég szabadon értelmezték), hanem amerikai és brit hajók „sem mernek majd átkelni a Vörös-tengeren”. Ez a gyakorlatban valószínűleg nem jelent majd túl nagy változást, mindenesetre egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikerült volna a húszik kedvét vagy lehetőségét elvenni, hogy hajók elleni támadásokat hajtsanak végre.
Bombateher alatt nőtt a pálma
Ez azonban nem is annyira meglepő. A húszikat a nyugati média hajlamos valamiféle szedett-vedett lázadó bandaként bemutatni, akik sikereiket csak annak köszönhették eddig, hogy a Közel-Kelet egyik legszegényebb országában, a régóta polgárháborúktól sújtott, erős központi hatalommal nem rendelkező Jemenben tevékenykednek. Ezt látszólag jól alátámasztja, hogy amikor 2009-ben a húszik a szaúdi határokon átcsapva hajtottak végre akciókat, a szaúdi légierő egy gyors bombázóhadjárattal jobb belátásra tudta bírni őket.
Csakhogy azóta sok idő eltelt. Szaúd-Arábia pedig 2015-ben egy széles térségbeli koalíció élén egy katonai intervenciót is végrehajtott az országban, jelentős erőket mozgósítva a húszik (és más, a szaúdiak által támogatott kormányzat ellen harcoló csoportok) ellen. Igaz, abban hogy ez a hadművelet végül nem járt a teljes, húszik által ellenőrzött terület felszabadításával, nemcsak katonai, hanem politikai okok is voltak, de tény: a döntő győzelem nem jött össze.
Márpedig a szaúdi, bahreini, Egyesült Arab Emírségek-beli és katari katonai erőket hiba lenne lebecsülni. Modern nyugati eszközökkel – például F-35-ös vadászgépekkel, precíziós bombákkal – felszerelt, nyugati sztenderdek szerint kiképzett, nyugati taktikákat használó alakulatokról beszélünk. A húszik azóta is folyamatosan harcolnak a szaúdiak által támogatott erők ellen, illetve évek óta hozzászokhattak a rendszeres légicsapásokhoz – megint csak szögezzük le: ezeket többé-kevésbé a legmodernebb nyugati, amerikai fegyverekkel, jól működő hírszerzési hálózat által szállított információkkal felvértezve hajtják végre. Közben a húszik által ellenőrzött területeket blokád alá is vették, tehát elméletben már évek óta csak nagyon nehezen juthatna ide be bármi, amiből mondjuk nagy hatótávolságú fegyvereket lehet építeni.
Nehéz ügy lesz
Az eredményt láthatjuk. A húszik az ilyen hadműveletekben rengeteg tapasztalatot felhalmozó irániak segítségével – de nem csak az övékével – nagyon jól működő, teljesen decentralizált hálózatokat építettek ki, amelyek intézik az alkatrészek becsempészését, a fegyverek gyártását, a célpontok megjelölését, illetve a támadások végrehajtását. A húszik mesterei lettek az álcázásnak is, Jemen általuk ellenőrzött része pedig mind felderítés, mind szárazföldi hadműveletek szempontjából nagyon nehéz terep.
A lényeg tehát az, hogy hiba lenne az gondolni, az amerikai és velük szövetséges erők a sokmillió dolláros harci repülőgépeikkel, robotrepülőgépeikkel, precíziós bombáikkal és rakétáikkal majd jól megmutatják ennek a szedett-vedett rablóbandának, hogy merre hány méter. Lehet, hogy az amerikaiak valamennyire tudják fokozni a nyomást a húszikon, de az elmúlt bő évtizedben is nagyon hasonló kihívásokkal néztek szembe a jemeni lázadók, és csak egyre erősebbek lettek.
The US and its allies have carried out military strikes against Houthi rebels in Yemen.
— DW News (@dwnews) January 15, 2024
President Joe Biden said the strikes represented a 'united and resolute' response to Houthi attacks on international ships. pic.twitter.com/nP1E525c0r
A másik oldalon viszont ott van a kérdés, hogy akkor mit lehetne tenni? Ha ez a mostani bombázóhadjárat várhatóan nem vezet eredményre, akkor hiba volt elindítani is? Fontos megjegyezni, hogy a Jemenben kialakult mai helyzet megértéséhez minimum évtizedeket kellene visszamenni az időben, de inkább a közel-keleti gyarmatbirodalmak korába – minden azóta regnáló brit és amerikai kormányzat döntései hozzájárultak ahhoz, hogy a helyzet idáig fajult, és persze a térség nagyobb hatalmainak – elsősorban Iránnak, Szaúd-Arábiának vagy éppen Egyiptomnak és Izraelnek – a machinációit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Lehet jobb vagy rosszabb véleménye valakinek mondjuk a Biden-kormányzat diplomáciai teljesítményéről, de azt számon kérni, hogy ezt sok évtizede érlelődő trágyahalmot nem tudja most Amerika néhány hét alatt eltakarítani, erős félreértése a helyzetnek.
Lépéskényszer
Valamit viszont tenni kell. Egyrészt ott vannak a nemzetközi tengeri kereskedelemben okozott fennakadások, dollármilliárdokban mérhető veszteségek. A kieli Világgazdasági Kutatóintézet legújabb adatai szerint decemberben a megszokott forgalom 30 százaléka haladt át a Szuezi-csatornán, Európa és Kína között közel háromszorosára nőtt egy teherkonténer szállításának díja, az EU importja 3,1, exportja 2 százalékkal esett vissza decemberben, de a teljes világkereskedelem 1,3 százalékos visszaesést mutat. (Ha azt gondolnánk, ezek az elvont számok kevés hatással vannak mindennapi életünkre itt egy hétfői hír arról, hogy az esztergomi Suzuki-gyár a Vörös-tengeren át szállított alkatrészek késésére miatt kényszerül leállni.)
És ez csak a dolog anyagi oldala. Megint csak lehet szeretni vagy nem szeretni a nemzetközi diplomácia kialakult játékszabályait, de ezekben az erő, illetve az erő látszata kulcsfontosságú szerepet játszik. Megengedheti-e magának Amerika és a Nyugat, hogy csak szépen kérje a húszikat, ugyan ne lövöldözzenek már rakétákat nemzetközi vizeken hajózó civil teherhajókra? És ha megkérnék őket szépen, akkor teljesítenék? Milyen üzenet lenne ez Iránnak, illetve tágabb értelemben az összes „rebellis” államnak, lázadó csoportnak?
„Isten hatalmas, halál Amerikára, halál Izraelre, átok a zsidókra, győzelem az iszlámnak”
– ez a húszik jelmondata. Persze meg lehet próbálni valamilyen közvetítőkön keresztül hatni rájuk, de a decentralizált működési forma azt is jelenti, hogy ha egy vagy néhány húszi vezetőt sikerülne meggyőzni, megfélemlíteni, a támadások akkor sem biztosan maradnának abba.
Valamit tehát tenni kellett, és Amerika ilyenkor hajlamos a bevett módszerekhez folyamodni, azaz sokmillió dolláros fegyvereket küldeni tárgyalni.
„Mindig azt gondoljuk, hogy a légicsapások elegendőek lesznek, és soha nem azok. Ebben az esetben azonban a célok elég limitáltak: a húszik csapásmérő képességének korlátozása. Nem hiszem, hogy a húszik abbahagynák a támadásaik eszkalációját e támadások hatására, de ezek nélkül sem hagyták volna abba”
– fogalmaz Kirsten Fontenrose, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács korábbi tagja.
Mások viszont attól tartanak, hogy a légicsapások csak növelni fogják a húszik népszerűségét a helyi lakosság és a térség radikálisainak körében, és a támadó jellegű nyugati beavatkozás egy újabb lépés a közel-keleti konfliktusok egy kiterjedt, regionális háborúvá szélesedéséhez.
Amerikának és a Nyugatnak tehát nem igazán volt jó választása, és végül azt tette, amit ilyenkor tenni szokott. De ahogy Izrael és a Hamász esetében oly sokan kimondták: egy ideológiát nem lehet fegyverrel legyőzni, és ez a húszikra is igaz. De talán valameddig vissza lehet nyomni a szellemet a palackba Jemenben, a problémákat nem megoldva, de legalább egy későbbi, talán nyugodtabb időszakra halasztva a velük való megküzdést.
Túszejtés vagy pénzmosás? 
