“Ukrajnának jogos helye van az euroatlanti családban. Ukrajnának jogos helye van a NATO-ban. És idővel a támogatásunk segíteni fog ennek megvalósításában” – jelentette ki Jens Stoltenberg Kijevben április 20-án, amikor – az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete, 2022. február 24-e óta először – jelzésértékű látogatást tett Kijevben.
Egy nappal később, április 21-én a NATO-főtitkár tovább fűtötte az ukrán reményeket, amikor a szövetség védelmi minisztereinek ülése előtt azt mondta: az összes tagország egyetért abban, hogy Ukrajna végül csatlakozni fog hozzájuk a háború vége után. (Ez a gyakorlatban persze nem feltétlenül van így – Orbán Viktor miniszterelnök például azt a hírt, hogy Stoltenberg szerint Ukrajna helye a NATO-ban van, Twitter-üzenetében úgy kommentálta: „Micsoda?!”)
Az ukrán kormány tavaly szeptemberben hivatalosan is benyújtotta csatlakozási kérelmét a szövetséghez, most pedig azt kéri, hogy 2023. július 11-12-én, a vilniusi NATO-csúcson kapjon meghívást és készüljön menetrend a csatlakozásra.
Kijev részéről ez a feltétele annak, hogy Volodimir Zelenszkij elfogadja a meghívást, és részt vegyen a csúcson.
Ukrajna elnöke Stoltenberg kijevi látogatásán úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy az észak-atlanti szövetség felkínálja a tagságot számukra, és még több fegyverre van szükségük az Oroszország elleni harchoz.
Csalódhat Kijev, de...
De lehet-e valóság Ukrajna NATO-tagságából rövid- vagy középtávon, mit jelentenek a gyakorlatban Stoltenberg szavai, és hozhat-e áttörést ebben a tekintetben a júliusi csúcs? A legfrissebb sajtóhírek szerint aligha, azaz Ukrajnát csalódás érheti a nyári találkozón.
A német DPA hírügynökség értesülései szerint ugyanis a szövetség befolyásos tagjai, köztük az Egyesült Államok és Németország zárt ajtók mögött már világossá tették: egyelőre nem kívánnak olyan ígéreteket tenni, amelyek érdemben túlmutatnak a 2008-as bukaresti csúcson megfogalmazottaknál.
Akkor a NATO-tagországok egyetértettek abban, hogy Ukrajna és Grúzia tagország lehet, de konkrét menetrendet vagy időkeretet nem fogadtak el ezzel kapcsolatban.
A német hírügynökség megkeresésére az amerikai kormány ugyan nem kommentálta az egyeztetésekről kiszivárgott információkat, de indirekt módon megerősítette: a jelenlegi helyzetben fontosabbnak tartja a további fegyverszállításokat és egyéb segítséget Ukrajna számára, mint a NATO-tagsággal kapcsolatos tervezést.
„Arra koncentrálunk, hogy az ukránok a lehető leggyorsabban további kézzelfogható támogatást kapjanak” – mondta a DPA-nak az amerikai kormány egy magasrangú képviselője.
Emellett vizsgálják, mit lehetne tenni hosszabb távon annak érdekében, hogy erősítsék Ukrajna képességeit a védelemre és az agresszió elrettentésére.
Mindez arra utal, hogy a NATO – Kijev kérésével szemben – továbbra sem fog érdemi lépést tenni Ukrajna felvétele érdekében, hanem a távolabbi jövőbe tolja ki ezt a kérdést.
Nem akarnak világháborút
De miért? Egyrészt azért, mert Ukrajna háborúban álló ország, amelytől Oroszország 2014-ben önkényesen elcsatolta a Krím-félszigetet, jelenleg pedig jelentős területeket tart megszállva Kelet-Ukrajnában.
Márpedig „a NATO nem szokott olyan országot felvenni, aminek folyamatban levő területi konfliktusa van” – jelentette ki lapcsoportunk Klasszis Klubjában Rácz András Oroszország-szakértő korábban.
Másrészt azért, mert a szövetség is megosztott a kérdésben: több befolyásos tagország (Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Belgium) már 2008-ban is ellenezte azt az amerikai tervet, hogy vegyék fel Ukrajnát és Grúziát az úgynevezett Tagsági Akciótervbe, amely egy menetrendet kínál fel az adott országnak a csatlakozásra. (Jelenleg Bosznia-Hercegovina részese ennek a programnak.)
Tudták ugyanis, hogy a Kreml már a keleti NATO-bővítést is rossz szemmel nézte, Ukrajna tagságát pedig egzisztenciális fenyegetésnek és így a biztonsága szempontjából elfogadhatatlan fejleménynek tekintené. A kilátás Ukrajna NATO-tagságára mély válságot eredményezne Kijev és Moszkva között, aminek negatív hatása lenne Európa biztonságára, figyelmeztetett anno Grigorij Karaszin akkori orosz külügyminiszterhelyettes.
A helyzet azóta eldurvult: Moszkva részben a NATO és Ukrajna közötti közeledésre hivatkozva megindította a „különleges hadműveletet”, az ukrán csatlakozás pedig alighanem az észak-atlanti szövetség és Oroszország közötti háborúvá szélesítené ki a konfliktust.
„Egy ilyen lépés garantáltan harmadik világháborúhoz vezető eszkalációt jelentene” – nyilatkozta Alexander Venediktov, Oroszország Biztonsági Tanácsának főtitkárhelyettese még tavaly októberben.
Ezt szem előtt tartva számos nyugati ország ódzkodik olyan lépésektől (például vadászgépek szállításától is Ukrajnának), amely eszkalációs veszélyt hordoz magában.
„A NATO nem részese a háborúnak és mi sem vagyunk azok, és ennek így is kell maradnia. (…) Egy, a világpolitika szempontjából ilyen veszélyes helyzetben mindig a saját cselekvés következményeit kell szem előtt tartani és gondosan mérlegelni. Nincs abszolút igazság. Nem az a jó vezető, aki kiáll a barikádra és harcra hív fel, hanem az, aki ebben az egész világ békéjét veszélyeztető helyzetben hideg fejjel gondolkodik, és a helyes megoldást választja” – mondta Olaf Scholz német kancellár egy januári interjúban.
Már Ukrajnában van a NATO
A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy a NATO-tagállamok már most is óriási segítséget nyújtanak Ukrajnának. Nem „csupán” fegyvereket szállítanak folyamatosan, hanem gőzerővel képzik ki az ukrán katonákat. Az úgynevezett Pentagon-iratok szerint amerikai katonák, valamint NATO különleges műveleti katonák már Ukrajna területén is végzik a csapatok kiképzését. Az amerikai haderő pedig részesévé vált az ukrán rakétatámadásoknak azáltal, hogy nem cáfolt lapértesülések szerint segít meghatározni az orosz célpontok koordinátáit.
Ukrajna NATO-tagsága azért jelentene komoly szintlépést, mert azt követően rá is vonatkozna a szervezet 1949-es alapító szerződésében szereplő híres 5. cikkely, miszerint külső támadás esetén számíthat a többi tagország katonai segítségére.
Összegezve: Ukrajnát abból a szempontból csalódás érheti majd a vilniusi NATO-csúcson, hogy a kiszivárgott hírek szerint nem fog érdemben közelebb kerülni a csatlakozáshoz. Ugyanakkor a vezető tagországok támogatása egyelőre töretlen, és a jelek szerint már készülnek olyan tervek, amelyek tagság nélkül is komoly garanciákat jelentenének Ukrajna biztonságára.
Kérdés, hogy mindezzel megelégszik-e majd az ukrán vezetés.
A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják.
