Akik az orosz elnök külsejét nagyítóval figyelik, észrevehették, hogy szívesebben hord karórát a jobb kezén, és azt is tudják, hogy kedveli a svájci Blancpain Leman Aqualung Grande Date, valamint az IWC Pilot’s Watch márkákat. Mindkettő azonos típusú: közepes átmérőjű (40-41 mm) fehér fémtok, fekete, jól olvasható katonai stílusú számlap, arab órajelzők, három mutató és dátumjelző, valamint fekete bőrszíj jellemzik.
Az utóbbi időben azonban új luxus órát visel, ami a felnagyított fényképeken rögtön feltűnik a szakembereknek. Az elnöki különbatárhoz hasonlóan ez is orosz eredetű, méghozzá Imperial Peterhof Factory márkájú, amely a híres szentpétervári óragyár tulajdona.
A Szentpétervár külvárosában található patinás cég voltaképp egy manufaktúra módjára működő nagyüzem, amelynek vezetői önellátásra törekednek. Nem olyan megfontolásokból, mint a hasonló svájci óragyárak esetében, hanem mert az igazgató nem akarta, hogy az örökké csődbe menő és bizonytalanul működő beszállítóktól függjenek. Ezért „állam az államban”, alapon képesek önállóan ellátni magukat az összes szükséges alkatrésszel, ami újabban különösen előnyükre vált.
Pobjeda után Rakéta
A gyárat még I. Péter cár alapította 1721-ben, akkor főleg a város pompáját kellett volna emelniük különféle díszítő elemekkel. A Nagy Honvédő Háború előtt óraszerkezetekhez való rubinkövek feldolgozásával foglalkoztak. 1949-ben elkezdték gyártani – milliószámra - a híres Pobjeda (győzelem) karórát, 1961-ben pedig a Rakétát, amelyet Jurij Gagarin repüléséről neveztek el.
Oroszországban mindig státuszszimbólum volt, hogy ki, milyen órát visel, és főleg a férfiak esetében. Vagy hogy egyáltalán visel-e: a szovjet érában évtizedekig nem tudtak elég órát az üzletekbe szállítani. Főleg a tagköztársaságokra volt ez jellemző, de az áruhiány bármilyen más cikk esetében is előfordult. Az elosztásos, államilag rögzített árú termékeken alapuló kereskedelem soha nem működött, de ezzel nem volt hajlandó szembe nézni még a 90-es évek elején sem a szovjet rendszer. Ezért is virágzott mindig a fekete piac, természetes volt az órák kéz alatt történő vásárlása, más árucikkekhez hasonlóan.
Drágakövek a mandzsettagombokban
Ma már a világ bármely karórája elérhető a gazdag oroszok számára, ha éppen nem a moszkvai GUM-ban, akkor márkabutikokban vagy az interneten. Új trend, hogy a vásárló által a tokgyűrűhöz választott követ mandzsettagombokban is felhasználják, melyek térítés ellenében az órával együtt rendelhetők..
A Putyin-féle különleges IPF óraszerkezet összeszerelésén és beállításán egyetlen óraüzem dolgozik, így a márka gyártási lehetőségei jelenleg körülbelül évi 40 darabra korlátozódnak. Árát – 1,5 millió rubelt - a Kommerszant című orosz napilap meglehetősen elfogadhatónak tartja. Az elnök által viselt darab természetesen egyedi díszítésű. A fekete számlap római jegyeit arabok váltják fel, a tokgyűrű fekete opálból készült. Az elnök kedvenc stílusa tehát nem változott, csak éppen a hazai ipart támogatja most.
Bár az orosz óragyártás mindig fejlett volt, soha nem tudtak az időmérőkből annyit gyártani, hogy képesek legyenek ellátni az egész Szovjetuniót, főleg a kisebb településeken élőket. (A gyárak nagy része a nehézipar, a hadiipar, az energetika szolgálatában állt.) Márpedig a II. világháborúban az ázsiai tagköztársaságokból, meg persze Ukrajnából is sokan voltak kénytelenek, nem jószántukból, nekivágni a világnak.
Retusálni kellett a felvételt
A szovjetek mindenhol zabráltak órákat – a zabrálásban persze nem voltak egyedül a II. világháború hadszínterein – mert ez a könnyű tárgy különösen alkalmas volt arra, hogy hazavigyék, elegendő a karra szíjazni, utána pedig könnyű volt otthon értékesíteni, vagy egymás közt valami másra cserélni. Ez volt az ide az órákat, a davaj csaszi korszaka. Akitől az óráját elvették, a legtöbb esetben örült, hogy ennyivel megúszta, lévén egy ellenséges ország állampolgára.
Festményeket vagy zongorát főleg a főtisztek zsákmányoltak, hiszen ehhez el kellett intézni a hazaszállítást. Mindezt egyébként teljesen természetesnek és jogosnak tartották, hiszen több mint 20 – más adatok szerint több, mint 25 millió -szovjet állampolgár halt meg a háborúban.
A hitleri haderők felett aratott győzelem napja, május nyolcadika alkalmából Berlinben szovjet haditudósítók fényképfelvételeiből nyílt kiállítás ezen, szerepelt Jevgenyij Haldij híres felvétele a katonáról, aki 1945 május másodikán kitűzte a sarló-kalapácsos vörös lobogót a Reichstag csúcsára – emlékeztet rá több internetes felület. De állítólag a történelmi szimbólummá vált fotó annak idején retusálást igényelt. Az egyik katona, keresztbevetett géppisztollyal a hátán, fogja a zászló nyelét és segít neki egy másik, akinek eközben felcsúszik a karján a gimnasztyorka. Ám az eredeti felvételen jól látható, hogy a csuklóján egymás mellett két karóra van.
Megjegyzendő, hogy az orosz fekete piac ma is kiemelten kedvelt árucikke a luxusóra – egyes bűnbandák kifejezetten az ilyen üzleteket szeretik kirabolni, lásd a 2014-es Andrássy úti esetet. A méregdrága kézműves termék ugyanis kis helyen elfér, könnyen csempészhető és ma is egyszerű értékesíteni – no meg sokkal szélesebb a piaca, mint az ékszereknek, a drágaköveknek.
A Richter viszont jól áll, tovább erősödött. 
