4p

Trump az információs hadviselés eszközeivel próbálhatja gyengíteni az EU-t, amelyet sohasem tekintett szövetségesnek, sokkal inkább versenytársnak. Bannon reaktiválása segítheti Marine Le Pen 2022-es elnökválasztási kampányát - márpedig, ha ő futna be Párizsban, akkor az EU alapjaiban rendülne meg. Káncz Csaba jegyzete.

„Nem örül a NER, hogy jövőre feltámad a SZER” – írta tavaly a hazai média a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar adásának újraindítása kapcsán. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban egy akkori interjúban támadta a rádió visszatérésének ötletét, mondván, szerinte sértő, hogy egy olyan országban, ahol szerinte „teljes a médiaszabadság”, a SZER-t újra beüzemelik. Tavaly ősszel aztán amerikai szenátorok levélben támadták az USA budapesti nagykövetét, mivel szerintük David Cornstein akadályozni próbálta a SZER budapesti visszatérését.

Reaktivizált Bannon

Cornstein 2017-ben részt vett Arthur Finkelstein politikai pr-guru temetésén, aki többek között az Orbán kormány kommunikációs tanácsadója volt. A Népszava értesülései szerint Cornstein az, aki rendszeresen tárgyal Habony Árpáddal, Orbán Viktor nem hivatalos stratégiai főtanácsadójával - az amerikai külügy ellenkezése ellenére. Értesülésünk szerint jelenleg a budapesti nagykövetségen rendkívül nyomott a hangulat, mert a nagykövet elfojt minden olyan kezdeményezést, amely a hazai jogállamiság eróziójával kapcsolatos megszólalásokra vonatkozna.

Rádióhallgatás egy pincében, 1956-ban. (Forrás: Nagy Gyula / Fortepan)
Rádióhallgatás egy pincében, 1956-ban. (Forrás: Nagy Gyula / Fortepan)

Nos, a jelek szerint felesleges volt a hazai kormányzatnak aggódnia, ugyanis a múlt héten Washingtonban leváltották a SZER-t felügyelő intézmény vezetőjét, és helyére az a Michael Pack került, aki korábban az őskonzervatív Claremont Intézet elnöke volt. Pack biztosította az alkalmazottakat, hogy továbbra is független újságírást folytathatnak, majd leváltotta az összes eddigi felsővezetőt, köztük Jamie Fly SZER-igazgatót.

Pack testi-lelki jó barátjának tudhatja Steve Bannont, Trump volt stratégiai tanácsadóját, az amerikai populista jobboldal ismert alakját, aki Európában próbálja egyesíteni az antiglobalizációs erőket, és aki az utóbbi hetekben újra sokat szerepel a médiában. Bannon nagy csodálója a magyar miniszterelnöknek, róla mondogatja, hogy „ő már Trump előtt is Trump volt.”

Bannon és a francia elnökválasztás

De mi ez a 180 fokos fordulat a SZER felügyeletében? Természetesen egyelőre csak találgatni lehet, de a lépés időzítése összefügghet azzal, hogy az USA globális pozícióját megrendítő ütések érték az utóbbi hónapokban, legyen az a társadalmi forrongás, a tízmillliókkal felfelé lépdelő munkanélküliség és a kezelhetetlenség határán álló koronavírus-járvány. Trump esetleg az információs hadviselés eszközeivel próbálja gyengíteni az EU-t, amelyet sohasem tekintett szövetségesnek, inkább versenytársnak.

Bannon reaktiválása egyben segítheti Marine Le Pen 2022-es elnökválasztási kampányát, márpedig, ha ő futna be Párizsban, akkor az EU alapjaiban rendülne meg. Ezeken a hasábokon 2017 januárjában írtuk: „Trump környezetében Steve Bannon főstratéga - egyben az amerikai nacionalizmus prédikátora - tolja az új amerikai kormányzatot konfrontációs kurzusra Brüsszellel, többek között ő szervezte meg pár hete Marine Le Pen látogatását is a Trump Towerbe.”

Nyomozás Szlovéniában

Max Bergmann, a Center for American Progress amerikai agytröszt elemzője szerint „Bannon egyfolytában Európa megosztásán dolgozik, Orbánnal együtt”. A magyar miniszterelnök többször találkozott Bannon-nal, sőt ez utóbbi a tavalyi EP-kampányban is együttműködött a Fidesszel. De az EP-választásokon nagy pofont kapott a magyar miniszterelnök, elmaradt ugyanis az Orbán által régóta várt európai „lázadás”. Elképesztő módon a washingtoni lépés ezt az európai status quot próbálhatja megbontani.

Habony Árpád 2017-ben Washingtonban kért tanácsot Steve Bannontól egy kelet-európai médiabirodalom felépítéséhez. Valóban, Orbán nem hivatalos tanácsadója Szlovéniában és Észak-Macedóniában az elmúlt időszakban már vásárolt fel médiákat, amely a szlovén oknyomozó sajtó szerint orosz kapcsolatokkal is rendelkezik. Szlovéniában ezen cikkek nyomán idén februárban nyomozás indult.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG