5p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.  

  • Azonosítatlan drón robbant fel a Kaluga megyei Sajkovka katonai repülőterén, ahol egy orosz nehézbombázó repülőezred állomásozik - közölte Vlagyiszlav Sapsa, a régió kormányzója. Az incidensben nem sérült meg senki és károk sem keletkeztek. A helyszínen nyomozók és törvényszéki szakértők dolgoznak, írta az MTI.

    A kormányzó szerint a pilóta nélküli légi jármű feltehetően a határ felől érkezett. Az ukrán határ a településtől mintegy 200 kilométerre található.

    A sajkovkai reptéren a 52. gárdista nehézbombázó repülőezred állomásozik, amelynek fegyverzetébe a Tu-22M3 típusú, nagy hatótávolságú, szuperszonikus rakétahordozók is tartoznak.

    A drónrobbanás a Kommerszant című lap szerint az első ilyen jellegű incidens volt Kaluga megyében azt követően, hogy az orosz hadsereg február 24-én támadást indított Ukrajna ellen. Korábban számos katonai és polgári létesítmény ellen történt támadás az Ukrajnával határos régiókban, Brjanszk, Belgorod, Kurszk és Rosztov megyében.

    Pénteken két Belgorod megyei települést ért ukrán belövés. Ott és Kurszk megyében két héttel, október 22-ig meghosszabbították a terrorfenyegetettség sárga, közepes szintjét.
  • Elfoglalták az orosz erők Otradivka és Veszel Dolina községet a Donyecki Népköztársaságban - közölte pénteken az Oroszországhoz csatolt régió területvédelmi törzse.

    Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Harkiv megyében, Kupjanszk felől két megerősített ukrán zászlóalj sikertelen támadási kísérletet tett Persotravenszke, Kiszlivka, Tabaivka, Beresztove felé, elveszítve több mint 80 katonát, öt harckocsit, négy gyalogsági harcjárművet, tíz gépjárművet, valamint egy német gyártmányú, precíziós lőszerrel ellátott önjáró löveget.
  • Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken szorosabbá váló kétoldalú kapcsolatokról beszélt telefonon, és a török államfő megismételte: Ankara szívesen részt venne az ukrajnai háború békés befejezésének előmozdításában - jelentette be a török elnöki hivatal.

    A két államfő az ukrajnai háború legutóbbi fejleményeit is megvitatta a telefonbeszélgetés során - fogalmazott Erdogan hivatalának kommunikációs igazgatósága.
  • Az ukrán parlament határozatot fogadott el pénteken, amelyben a törvényhozás az ENSZ-hez, az Európai Unióhoz és az Európa Tanácshoz fordul a következő felhívással: hozzanak létre egy nemzetközi bíróságot, amelynek a feladata Oroszország Ukrajnában elkövetett háborús bűntetteinek kivizsgálása lenne - jelentette be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő. A határozatot a 450 fős törvényhozás 283 képviselője hagyta jóvá, írta az MTI.
  • A posztszovjet országok közötti konfliktusok megoldására intézkedéseket kell kidolgozni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége pénteki szentpétervári informális csúcstalálkozóján. "Ukrajnán kívül, ahol valóban tragikus események zajlanak, sajnos a posztszovjet térség más közeli államai között is keletkeznek konfliktusok. Ez feltétlenül megköveteli intézkedések kidolgozását a megoldásukra" - mondta az orosz államfő. Putyin a FÁK-országok közötti gazdasági együttműködés fejlesztésére szólított fel.

  • Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (EJT) megszavazta pénteken egy különleges jelentéstevő kinevezését, akinek az oroszországi emberi jogi esetek kivizsgálása lesz a feladata, mert a beterjesztett javaslat szerint a Kreml elnyomással és erőszakkal "félelemmel teli légkört" teremtett az országban az ukrajnai háború kitörése óta: korlátozzák a szólásszabadságot, és megszaporodtak az önkényes letartóztatások.
  • Az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői felszólították az Európai Bizottságot, hogy mihamarabb dolgozzon ki tervet az energiaárak csökkentésére - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az EU-tagállamok vezetőinek prágai informális csúcstalálkozója után pénteken Prágában. A politikusok többsége támogatta a földgáz maximális árának meghatározását, de konkrét megoldás nem született - mondta Mateusz Morawiecki.
  • Volodimir Zelenszkij az Oroszországgal szembeni szankciókra utalt, amikor azt mondta, hogy megelőző csapásra van szükség a nukleáris fegyverek használatának megakadályozása érdekében - közölte pénteken az ukrán elnök szóvivője.

    "Kollégák, önök egy kicsit túl messzire mentek a nukleáris hisztériával, és már ott is atomcsapásokat hallanak, ahol azok nem léteznek" - írta az ukrán államfő szóvivője, Szerhij Nyikiforov a Facebook közösségi oldalon.

     "Az elnök a (február 24-i ukrajnai orosz invázióig) tartó időszakról beszélt. Akkor megelőző intézkedéseket kellett alkalmazni, megakadályozandó, hogy Oroszország háborút indítson. Hadd emlékeztessem önöket, hogy az egyetlen intézkedés, amelyről akkor szó volt, a megelőző szankciók voltak".

    Nyikiforov szerint az atomfegyverek használatára tett célzásokat "csak a terrorista állam" Oroszország engedte meg magának. "Ukrajnától soha nem fognak ilyen felhívásokat hallani" - hangsúlyozta.

  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője viszont azt közölte: lényegében világháború kirobbantására szóló felhívás volt, hogy Volodimir Zelenszkij egy Oroszország elleni megelőző csapást sürgetett a NATO-tól. Peszkov arra reagált, hogy Zelenszkij az ausztráliai Lowy Intézet videokonferenciáján aznap arról beszélt, hogy a NATO-nak preventív csapást kellene mérnie Oroszországra, "hogy kizárja Oroszország nukleáris fegyverhasználatát".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG