Mára a többség számára világossá vált, hogy az eurózóna problémái a tervasztalon lefektetett konstrukcióban gyökereznek. Az euróövezet egyetlen közös monetáris rendszerbe legalább két - ha nem több - gazdasági rendszert zsúfolt bele. Az egységes valuta sajnos csak a felszínen szünteti meg a valutaunión belüli árfolyamkockázatot.
Hidegen fújnak a szelek
Az euró bevezetése óta eltelt időszakban a remélt konvergencia helyett hatalmas rés alakult ki a nemzeti jövedelem megtermeléséhez szükséges fajlagos munkabérköltségekben, amelyek gyakorlatilag szinten maradtak Németországban (tükrözve a hagyományos, még a szakszervezetek által is osztott német ”bérfegyelmet”), miközben egyharmaddal felugrottak a periférián. 2010-ben, a görög válság kitörése után már folytak titkos tárgyalások a német, a holland és a finn pénzügyminisztérium részvételével egy északi és egy déli euróövezet létrehozásáról.
A fő gazdasági törésvonal ugyanis Európában jelenleg nem a Nyugat és Kelet között van, hanem az euróövezeten belül. Márpedig 2017 szeptember 24-i német és a 2018 március 4-i olasz általános választások arra figyelmeztetnek, hogy ez a törésvonal szélesedik. Az eurószkeptikus AfD mára az erőtlen német nagykoalíció legnagyobb és leghangosabb ellenzéki pártja lett. Olaszországban a legtöbb szavazatot szerzett Liga vezette jobbközép koalíció és a pártként legtöbb szavazatott kapott M5S győzelme is az eurószkeptikusok előretörését jelzi. Valóban, az euró túl erős az olasz valutához képest - ez a monetáris övezet nem az olasz és főképp nem a dél-olasz gazdaságnak lett kitalálva.
Németországban az AfD azon aggódó németek szavazatait gyűjtötte be, akik szerint Berlin túl sokat tett Európáért. Eközben Olaszországban az 5 Csillag Mozgalom begereblyézte azon mérges olaszok szavazatait, akik szerint az euróövezet súlyos hátrányokat okoz a gazdaságuknak. Bár az EKB mennyiségi lazításának (QE) következtében 2015 januárja óta csökken a nominális kamatláb, az olaszok számára a reál kamatláb 1 százalák fölött van – miközben a németek számára a reál kamatláb -1 százalékon áll, teret adva a német termelőknek és fogyasztóknak, hogy költekezzenek és növekedjenek.
|
| Káncz Csaba |
Az IMF ötlete
Az egységes monetáris politika tehát tovább fűti a gazdasági divergenciát az északi és a déli tagállamok között, amely egyben fenntartja, sőt felerősíti a politikai ellentéteket. Többen reménykedtek, hogy Macron elnök felhívására a német választások után Merkel majd nekiáll az euróövezet építményének átszabásához. Ez azonban a jelen felállás szerint illuzórikus, hiszen a CDU fellázadna, ha jelét látná az újabb pénzügyi bőkezűségnek Európa irányába. Ráadásul a prudens északi tagállamok szerint az eurózóna reform ügyében el kell kerülni „messzeható kompetencia-átruházásokat az európai szintre”. Hozzáteszik, hogy „a döntéshozásnak szigorúan a tagállamok kezében kell maradnia” olyan ügyekben, mint az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) használata vagy az Európai Monetáris Alap (EMF) létrehozása.
Az IMF is érzi a német és olasz választások utáni politikai patthelyzetet, ezért most arra kéri Berlint, hogy 100 milliárd euróval szálljon be egy euró-mentőalap létrehozásába. Ha a jövőben egy eurózóna tagállam krízisbe kerülne, az alapból automatikusan milliárdos segítségre számíthatna. Mindazonáltal egyelőre nem érkeztek hírek arról, hogy a német nagykoalíciós kormány ráugrott volna az ötletre.
Káncz Csaba jegyzete
