Egyszer csak megunjuk a megszorításokat
Spanyolországban 27 százalékon áll a munkanélküliség, Írországból és Portugáliából egyre több fiatal vándorol ki a gazdasági nehézségek miatt, Görögországban pedig minden negyedik embernek már az alapvető élelmiszerek beszerzése is gondot okoz. A borús kilátások ellenére Európában nincsen arra vonatkozó elképzelés, hogyan lehetne ezeket az embereket újra munkához juttatni. Az euróövezet déli tagállamai mindaddig kénytelenek közkiadásaikat tovább csökkenteni, a hitelezést visszaszorítani és az árakat leszorítani, amíg ismét versenyképessé nem válnak. A Goldman Sachs felmérése szerint a válságkezelésnek ez a módja még legalább tíz évet fog igénybe venni. Mindennek tükrében felmerül a kérdés: vajon elkövetkezik-e egy olyan pont, amikor az európaiak már úgy érzik, torkig vannak a megszorításokkal?
Maradjon még az euró
A válság kezelésére meghirdetett takarékossági politika mindeddig kevés tiltakozást váltott ki. A Pew Research Center közvéleménykutató-intézet közelmúltban végzett felméréséből kiderült, sokan csalódtak az euró projektjében. A görögök, a spanyolok, az olaszok és a franciák több mint 60 százaléka mégis úgy nyilatkozott, hogy meg akarja tartani a közös valutát. Aki tehát tavaly még azzal számolt, hogy Görögország el fogja hagyni az eurózónát, az jócskán alábecsülte az európaiak hajlandóságát arra, hogy ezt a vészhelyzetet még évekig elviseljék. A türelem azonban egyszer minden bizonnyal véget fog érni.
Az eurózónából való kilépés félelmetes következményei mind ez ideig óva intettek mindenkit ettől a lépéstől - mondta Simon Tilford, a European Reform londoni elemzőközpont közgazdásza. Amint azonban az emberek kezdik úgy érezni, hogy nem látszik a fény az alagút végén, vita kezdődhet a társadalomban az euróövezet tagságának előnyeiről és hátrányairól. Ahogy egy ilyen vita megkezdődik, nem kizárt, hogy az egész folyamat igen gyorsan lezajlik - vélekedett Tilford.
Nem példa nélküli
A dolog nem lenne példa nélküli. Az eurózóna tagjaihoz hasonlóan, a 90-es években Argentína is feladta az ellenőrzést saját valutája felett, és a pesót 1:1 arányban az amerikai dollárhoz kötötte. Ezzel a lépéssel megfékezte ugyan a hiperinflációt, viszont hatalmas méretű államadósságot halmozott fel. Az ország hirtelen elvesztette versenyképességét - csakúgy, mint ma Dél-Európa nagy része -, és a pesót nem lehetett leértékelni azzal a céllal, hogy az argentin termékeket külföldön ismét vonzóvá tegyék.
A közvélekedés szerint az argentinok készen álltak arra, hogy eltűrjék a gyenge konjunktúrát, amíg csak szükséges, ha valutaként megtarthatják a dollárt, amivel maguk mögött tudhatják az akkoriban már négyjegyűre rúgó inflációs rátát. A Világbank egyik közgazdásza úgy vélte, a leértékelés nem opció Argentína számára, egy ilyen lépésnek túl nagy ára lenne.
Argentínának ugyanis még megvolt a saját pénzneme, amelyhez visszatérhetett volna. A dollár-peso paritásának feladása azonban túl fájdalmasnak látszott, mivel időközben a hitelek többségét és az üzleti szerződéseket is dollár alapon kötötték. Három év recesszió után azonban az argentinok úgy döntöttek, hogy a független pesóhoz való visszatérés nem lehet rosszabb annál, mint amekkora árat a dollár-paritás megtartásáért kénytelenek fizetni.
2001 decemberében utcai zavargások kezdődtek, a kormány lemondásra kényszerült. Az ország rövid idő múlva fizetési haladékot kért adósságainak törlesztésére, és függetlenné tette a pesót a dollártól.
Kérdés, hogy mennyiben lehet Argentína esetét a jelenlegi dél-európai helyzethez hasonlítani. Az argentin gazdaság az utcai tiltakozások kirobbanása előtti három évben 8 százalékkal zsugorodott. Az előrejelzések szerint 2013 végére az olasz és a portugál gazdaság (a legjobb teljesítményükhöz képest) ugyancsak 8 százalékkal, Spanyolországé 6 százalékkal, Görögországé pedig több mint 23 százalékkal zsugorodhat a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint.
Úgyis szeretik az eurót... - ennyi elég?
Sok uniós politikus az euró közkedveltségében bízik. Figyelemreméltó azonban, hogy sokáig az argentinok is támogatták a peso dollárhoz való kötését - egész pontosan addig a pillanatig, amikor megbillent az egyensúly. 2001 decemberében - ugyanabban a hónapban, amelyben az utcai zavargások kezdődtek - egy közvélemény-kutatásból még az derült ki, hogy a megkérdezetteknek csupán 14 százaléka módosított volna az ország árfolyam-politikáján. A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nemzeti valutát továbbra is a dollárhoz kellene kötni. A jelenlegi európai felmérések szerint a spanyolok és a görögök nagyjából hasonló arányban vélik úgy, hogy hazájuknak az euróövezetben kellene maradni.
Az ezredforduló Argentínája természetesen nem modellezheti a mai Európai Uniót, viszont intő példa lehet az eurózóna számára. 2001 végén az argentin gazdasági miniszter még azt mondta, hogy a dollárhoz való kötődés "tartós intézkedés", amelynek az esetleges összeomlása "a gazdaság és a társadalom alapvető intézményeit" ingathatja meg. Egy hónappal e szavak után a peso ismét független valuta volt.
El lehet-e dobni az eurót? El.
A válság sújtotta dél-európai országokban a rossz gazdasági kilátások ellenére az emberek többsége kitart ez euró mellett. A The Wall Street Journal internetes kiadásában megjelent elemzés szerint azonban az eurózónából való kilépés közel sem olyan elképzelhetetlen forgatókönyv, mint ahogy azt sokan gondolják.
Az orosz elnök mást is örömmel lát. 
