3p
Nem hitelesítette a "rabszolgatörvényről" szóló népszavazási kezdeményezéseket a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Illusztráció. Munkások a győri üzemben. Forrás: Audi Hungaria Motor Kft.

Hajnal Miklós, a Momentum politikusa magánszemélyként három kérdést nyújtott be hitelesítésre. Az első azt célozta, hogy kollektív szerződés esetén ne lehessen naptári évenként háromszáz óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni.

A kérdés így szólt:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy kollektív szerződés esetén ne lehessen naptári évenként háromszáz óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni?”

Rádi Péter, az NVB elnöke a vitában felhívta a figyelmet arra, nem egyértelmű, hogy a kérdés érinti-e az önkéntes vállalás alapján végzett túlórát, mivel azt még a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat benyújtásakor fogalmazta meg, azonban a jogalkotás során bekerült a törvénybe az önkéntes vállalás fogalma. A bizottság többsége ezek alapján nem hitelesítette a kérdést.

A második kérdés célja az volt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés esetén legfeljebb tizenkét hónap legyen. Rádi Péter felhívta a figyelmet arra, a jelenlegi szabályozás szerint a kollektív szerződés a munkaadó és munkavállaló érdekében is eltérhet, a kérdésre válaszolók azonban vélhetik azt, hogy a népszavazással egy át nem léphető határt határoz meg a törvényalkotó, ráadásul a kérdés elhagyja a munkaidő-keret meghatározásának előfeltételeit és ezzel szerinte jogi bizonytalanságot okoz. Az NVB többsége ezért nem hitelesítette a kérdést.

A kérdés:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés esetén legfeljebb tizenkét hónap legyen?”

A harmadik kérdés arra irányult, hogy a teljes napi munkaidő esetén ne lehessen naptári évenként kétszázötven óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni. Az NVB többsége a kérdés megismétli a hatályos rendelkezést, ez pedig kizárja a kérdés hitelesítését, továbbá a kérdés nem rendelkezik az önkéntesen vállalható túlmunkáról.

A kérdés:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy teljes napi munkaidő esetén ne lehessen naptári évenként kétszázötven óránál több rendkívüli munkaidőt elrendelni?”

Pintér Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő magánszemélyként két kérdést adott be hitelesítésre. Az első szerint a munkavégzésre irányuló jogviszonyban a kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb évi háromszáz óra rendkívüli munkaidő lenne elrendelhető. Második kérdésének célja az volt, hogy a munkaidőkeret tartama legfeljebb tizenkét hónap lehessen. A két kérdést ugyanazzal az indokkal utasították el, mint Hajnal Tamás azonos témájú kérdéseit.

A két kérdés:

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt annak érdekében, hogy munkavégzésre irányuló jogviszonyban a kollektív szerződés rendelkezése alapján legfeljebb évi háromszáz óra rendkívüli munkaidő legyen elrendelhető?”

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt annak érdekében, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónap lehessen?”

A vitában a hitelesítés mellett érvelt és szavazott Fábián Adrián választott tag, Avarkeszi Dezső DK-delegált, Borbély Andrea Jobbik-delegált, Fazekas Tamás PM-delegált és Litresits András MSZP-delegált.

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriánál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG