3p

Egyszerre három kontinensen is komoly veszélyforrások jelentkeznek az élelmiszerpiacon. Tegnap Trump elnöknek is meg kellett szólalnia az ügyben. Káncz Csaba jegyzete.

Európában szárazság, az Egyesült Államokban a szállítási lánc megrendülése, Afrikában sáskajárás. Az ENSz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FEO) szerint a világ „bibliai léptékű élelmiszerválsággal” nézhet szembe, „hacsak gyors intézkedések nem történnek a legelesettebbek védelmében, a globális élelmiszer szállítási láncok életben tartására és a koronavírus járvány hatásának csökkentésére az élelmiszer lánc teljes hosszában”. A World Food Program becslése szerint az év végéig 265 millió ember kerülhet az éhínség szélére. Mi több, a lopakodó veszélyek elkerülésére számos ország már élelmiszer exporttilalmat vezetett be.

Naplemente Kansas City egyik parkjában 2020. április 20-án. MTI/AP/Charlie Riedel
Naplemente Kansas City egyik parkjában 2020. április 20-án. MTI/AP/Charlie Riedel

Európa

Kontinensünket hetek óta súlyos szárazság sújtja, Franciaországtól egészen a Balkánig. A román mezőgazdasági miniszter, Adrian Oros már bejelentette, hogy a gabonák idei terméshozama 50-60 százalékkal maradhat el a tavalyi átlagtól. Mindeközben a világ legnagyobb gabonaexportőre, Oroszország, visszafogta búzaexportját.

Az ütemesen emelkedő élelmiszerárak igazán nem hiányoztak kontinensünk szegényeinek. Az Egyesült Királyságban a gazdaság leállása és a karanténok miatt a King’s College London felmérése szerint 3 millió brit sodródott az éhínség szélére a kijárási korlátozások első három hete alatt. Párizs legszegényebb negyedének (Seine-Saint-Denis) rendőrfőnöke a napokban azt jelentette feljebbvalóinak, hogy 15-20 ezer embert fenyeget a kerületében az éhezés. Georges-François Leclerc szerint a negyed lakóinak bevételei összeomlottak a szürkegazdaság, az ideiglenes munkák, és az „Uber-gazdaság” leállásával.

Egyesült Államok

Hétfőn a legnagyobb amerikai vágóhíd, a Tyson Foods vezetője jelentette be, hogy húshiány várható az amerikai boltokban, miután a koronavírus-járvány miatt számos húsfeldolgozó üzemet be kellett zárni. A legfrissebb adatok szerint a marhahús feldolgozó kapacitások 27 százaléka, a sertéshús feldolgozó kapacitásoknak már 20 százaléka zárva tart. A piaci zavarok miatt tegnap megszólalt Trump is, aki elnöki rendelettel tervez felszabadítani fagyasztott húst a stratégiai készletekből.

Miközben a húsárak az egekbe törnek, a szegényeket ingyen csomagokkal kiszolgáló „élelmiszer-bankok” figyelmezettek, hogy kifogyóban van a készletük. Az Egyesült Államokbeli fennakadások komolyan érintik a kanadai húsellátást is.

Afrika

A kontinenst sújtó sáskajárás milliókat sodor az éhínség szélére. Egyes afrikai országok 7 évtizede nem láttak ilyen pusztító sáskajárást. Dél-Szudánban és a Dél-Afrikai Köztársaságban már élelmiszer-lázadások törtek ki, Lesothoban egyenesen a hadsereget kellett bevetni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG