A több, mint négy évtizede befagyott diplomáciai kapcsolatok után egyre több jel mutat arra, hogy Irán és Egyiptom között a kétoldalú kapcsolatok felengednek. 1979-es megalakulása óta az Iráni Iszlám Köztársaság megingathatatlan elkötelezettséget vállalt az iszlám szolidaritás eszménye mellett, de ez a gyakran szenvedett hajótörést, tekintettel a muzulmán világ legtöbb nehézsúlyújával, köztük Egyiptommal fennálló feszült kapcsolataira.
Áttörés a levegőben
Irán legfelsőbb vezetője május 29-én a Teheránba látogató ománi szultánnal tartott találkozóján kijelentette, hogy "üdvözölné" az Egyiptom és Irán közötti teljes diplomáciai kapcsolatok helyreállítását. Omán, amely hagyományosan a megbízható bróker szerepét tölti be Irán vitáiban, megerősítette a találgatásokat: Irak mellett Omán is azon dolgozik, hogy elősegítse a Teherán és Kairó közötti kapcsolatok helyreállítását.
Mint Irán kapcsolatai számos hagyományos partnerével, az Egyiptommal ápolt kapcsolatok is az iszlám forradalom egyik korai veszteségei közé sorolhatók. Mielőtt az 1979-es politikai rendszerváltás bevezette volna a teokráciát Iránban, a két ország rendkívül közel állt egymáshoz. Noha Egyiptom a pánarab vezető Gamal Abdel Nasszer alatt nem rokonszenvezett a világi Irán Izrael-párti irányzataival, utódja, Anvar Szadat szövetséget kötött Iránnal.
A múlt század hullámvölgyei
A modern korban a kapcsolatok 1939-ben kezdődtek, amikor Reza Pahlavi iráni trónörökös feleségül vette Fawzia hercegnőt, I. Fuád, Egyiptom és Szudán szultánjának lányát, ami biztosította a kétoldalú kapcsolatokat erősítő királyi harmóniát. Bár a sah kilenc évvel későbbi válása Fawziától diplomáciai szakadást szült, a kapcsolatok röviddel azután helyreálltak.
1960-ban Nasszer elnök szakította meg diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, mivel a sah korábban elismerte Izraelt. Tíz viharos év telt el, mire a két ország helyreállította kapcsolatait. Anvar Szadat 1971-ben lett elnök, és új, szívélyes partnerséget kezdeményezett Iránnal. Amikor a Khomeini ajatollah által vezetett forradalom száműzetésbe küldte a sahot, Egyiptom Szadat alatt menedéket adott neki.
Egyiptom döntése Pahlavi sah befogadásáról, az 1978-as Camp David-egyezmény megkötésével és egy évvel később az egyiptomi-izraeli békeszerződéssel párosulva felháborította az iráni iszlamistákat.
Khomeini és Szadat a nyilvánosság előtt szidalmakat szórtak egymásra, míg Khomeini felszólította az egyiptomiakat, hogy döntsék meg elnöküket. Ugyanaz az Izrael-ellenes bosszú, amely Nasszert arra ösztönözte, hogy 1960-ban megszakítsa kapcsolatait Iránnal, motiválta Khomeini döntését, hogy hatalomátvételekor megszakítsa kapcsolatait Egyiptommal.
Szadat megyilkolásának méltatlan iráni ünneplése, valamint Szaddám Huszein iraki diktátor 1980-as iráni támadásának nyújtott egyiptomi támogatás elmélyítette a kölcsönös ellenségeskedést. A rákövetkező években néhány szórványos nyitány ellenére sem sikerült áttörést elérni Hoszni Mubarak alatt, aki három évtizeden át uralkodott Egyiptomban. A két fővárosban elhanyagolható mozgástérrel és korlátozott létszámmal működő kis érdekirodák továbbra is képviselték a két országot diplomáciailag, de a kapcsolatok vitás jellegén ez nem változtatott érdemben.
Tavaszi szelek fújdogálnak
Az „Arab Tavasz” és Mubarak elűzése 2011-ben lehetőséget adott az átalakulásra. Az újonnan megválasztott elnök, Mohammed Murszi 2012 augusztusában Teheránba látogatott, hogy részt vegyen az el nem kötelezett mozgalom csúcstalálkozóján - és ezzel ő lett az első egyiptomi vezető, aki 1979 után Iránba látogatott.
Mahmúd Ahmadinezsád akkori iráni elnök a történelmi látogatásra azzal reagált, hogy 2013 februárjában Kairóba utazott. A két ország előzetes megállapodást kötött nagykövetségei újranyitásáról, sőt, három évtized után először javaslatot tett a közvetlen járatok újraindítására.
Ezek a tervek azonban nem valósultak meg, mivel az el-Sziszi vezette 2013-as egyiptomi puccs átirányította az ország iráni politikáját. A Sziszi-rezsim viszont az elmúlt évek során elkerülte azt a típusú, túlzottan kemény Irán-ellenes programot, amelyet egyébként iszlamista ellenességéből következhetett volna.
Teherán motivációi
Az iráni Raiszi-adminisztráció számára logikus lenne, ha megújítaná az arab világ erőivel fenntartott kapcsolatait és a Kairóval való kapcsolatokat teljesen helyreállítaná. Ez egyben némi mozgásteret engedne Teheránnak regionális ambíciói terén.
Februárban az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy új lap kezdődik Iránnak a regionális országokkal való kapcsolatában. Májusban pedig kiemelte: reméli, hogy „komoly nyitás” kezdődik Egyiptommal a kétoldalú kapcsolatokban, megjegyezve, hogy vannak országok, amelyek részt vesznek a Teherán és Kairó közötti kapcsolatok javításában.
A világmás részein létező érdemi diplomáciai lehetőségek hiányában úgy tűnik, hogy a Közel-Kelet és Észak-Afrika, valamint Közép-Ázsia jelentik Ebrahim Raiszi elnök legjobb tétjeit a kapcsolatok erősítésére, amelyek enyhíthetik a kormánya előtt álló kemény nyugati elszigeteltséget. Az biztos, hogy ezek a helyreállított kapcsolatok – akár Egyiptommal, akár másokkal – továbbra is túszai maradnak Irán tágabb külpolitikai szélsőségeinek, amelyet a Nyugattal való folyamatos civakodás és a destabilizáló nukleáris program súlyosbít.
De legalább rövid távon az Egyiptommal kapcsolatos diplomáciai olvadás segíthet a gazdaság és a néptüntetések ostromlott iráni kormánynak, hogy javítsa regionális pozícióját.
Leginkább az OTP húzza vissza az indexet. 
