5p
Az EU-csúcson nem szigorítottak az Oroszország elleni szankciókon, az olasz Renzi vezette az Oroszország elleni szankciók ellenzőit. Orosz hackereket vádoltak meg a LinkedIn elleni támadással. Reklámfogásnak nevezték Oroszország felajánlkozását az amerikai választáson való részvételre, arra ugyanis minden további nélkül jelentkezhetett volna az EBESZ keretén belül.

A legjobb hír Oroszország számára alighanem az, hogy a nap közbeni bizonytalankodás után belehúzott az olaj, és végül egy százalékos pluszban, 52 dolláron zárt a Brent (az irányadó északi-tengeri olajfajta).

Nem került szóba az Oroszország ellen elrendelt szankciók enyhítése a Szíriában kialakult helyzet miatt, ugyanakkor nem helyeztek kilátásba újabb szankciókat sem Oroszországgal szemben az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői pénteken véget ért kétnapos brüsszeli tanácskozásukon – írja az MTI. Ugyanakkor világossá tették, hogy a nemzetközi jogszabályokkal ellentétes magatartást büntetlenül sehol sem lehet elkövetni, még Szíriában sem.

Az uniós tanács úgy gondolta, hogy egy ilyen helyzetben az Európai Unió nem maradhat csöndben és ki kell állnia a civilek, az ártatlan áldozatok mellett, és mindent meg kell tennie az olyan katonai akciók megállítása, vagy lelassítása érdekében, amelyek civilek életét követelnék. Arra szólították fel a Szíriában szemben álló feleket, hogy azonnal hagyjanak fel az atrocitásokkal és az ellenségeskedéssel, valamint hiteles politikai békefolyamat újrakezdését sürgették az ENSZ égisze alatt.

A migráció témájában az uniós vezetők elfogadott zárónyilatkozatban hangsúlyozták, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a migrációs hullám, és különösen az Afrikából érkező bevándorlóáradat megfékezése, illetve a jogosulatlan menedékkérők visszaküldése érdekében.

A Bloomberg tudósításából úgy tűnik, az olasz Renzi elnök vezette az oroszellenes szankciók ellenzőit.

Szombat estig meghosszabbította Oroszország az aleppói humanitárius tűzszünetet - közölte Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője pénteken Moszkvában. A "humanitárius szünet", amelynek péntek este kellett volna lejárnia, Rudszkoj bejelentése szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése alapján közép-európai idő szerint szombat este 19 óráig tart majd. Az intézkedés célja, hogy Aleppó keleti negyedeit elhagyhassák a polgári lakosok és a kormányellenes erők.

Rudszkoj a kormányellenes erőket, a mérsékelt ellenzéket és annak védelmezőit vádolta azzal, hogy akadályozzák a helyzet normalizálását. Mint mondta, az Egyesült Államok nem reagál azokra az orosz felhívásokra, hogy gyakoroljon befolyást az "úgynevezett ellenzéki" fegyveresekre a humanitárius folyosók elleni támadások beszüntetése érdekében. Moszkva cáfolja Macierewicz állítását a Mistralok hadihajók továbbadásáról

Egyiptomnak nincs felhatalmazása arra, hogy Párizs engedélye nélkül továbbadja a Mistral hadihajókat, vagy viszonteladja azokat bármely államnak, különösen pedig Oroszországnak - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség, a moszkvai külügyminisztériumra hivatkozva. Ezzel Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter azon kijelentésére reagált, hogy tudomása szerint Egyiptom jelképes, egy dolláros áron továbbadta Oroszországnak a Franciaországtól vett két Mistral-osztályú hadihajóját. Az ügyet butaságnak nevezte. A két Mistral típusú helikopterhordozó hajót eredetileg Oroszország rendelte meg Franciaországtól.

Orosz hackert gyanúsítanak az USA-ban a LinkedIn szakmai közösségi oldal elleni támadással – közölték amerikai lapok.

Moszkvában bizonyítékokat adtak át a belga nagykövetnek az Aleppó melletti belga légicsapásról október 18-án. Moszkvában értetlenséget vált ki, hogy a belga fél folyamatosan és kitartóan" tagadja a légicsapást, amelyben hat polgári személy életét vesztette, négy pedig megsebesült.

Az amerikai külügyminisztérium "reklámfogásnak" minősíti Oroszország ajánlkozását, hogy megfigyelőként részt venne a választásokon. A megfigyelők küldésére vonatkozó orosz ajánlat az Izvesztyija című orosz lap és a Russia Today televízió alapján jelent meg az amerikai sajtóban, s amerikai beszámolók szerint az amerikai külügyminisztérium visszautasította az ajánlatot.

Ha Oroszország valóban megfigyelőket akart volna küldeni az amerikai választásra, akkor jelezhette volna részvételi szándékát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél (EBESZ) és a szervezet keretében nem is lett volna akadálya a részvételnek a választásokon, mint ahogyan amerikai megfigyelők is ott voltak a szeptemberi orosz parlamenti választásokon – közölték az USA-ban.

Az amerikai kormány korábban nyíltan Moszkvát vádolta meg az amerikai kormányzati és demokrata párti számítógépes rendszerek elleni támadások támogatásával, s Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje a Vlagyimir Putyin orosz elnök iránti túlzott rokonszenvvel vádolja Donald Trump republikánus elnökjelöltet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG