Az Európai Parlament brüsszeli épülete. EPA/OLIVIER HOSLET

Múlt csütörtökön hozta nyilvánosságra az Európai Parlament (EP) negyedik becslését az új EP politikai összetételéről. A 28 tagállamban végzett közvélemény-kutatásokon alapuló felmérés az utolsó becslés a május végi választások előtt. .

Néppárt

A dokumentum szerint a következő, kilencedik ciklusban is az Európai Néppárt (EPP) lesz a legnagyobb erő az EP-ben – igaz, ez az egyetlen jó hír, amit az EPP vezetői kiolvashatnak a jelentésből. Az előrejelzések szerint 180 mandátumot szerezhetnek a 751 fős parlamentben, azaz a képviselők kevesebb mint negyede lehet néppárti.

A mostani felmérés alapján a keresztény-konzervatív pártcsalád támogatottsága bő egy éve nagyjából stagnál, azaz úgy tűnik, hogy népszerűségüket sem Manfred Weber novemberi csúcsjelöltté választása, sem a Fidesz felfüggesztése körüli hercehurca nem befolyásolta érdemben. (Weber megválasztása után némileg emelkedett a becsült mandátumszám, utána azonban visszaesett.)

Ha a hosszú távú trendet nézzük, akkor az EPP jelentősen és folyamatosan gyengül:

A pártcsalád a mostani előrejelzés alapján tíz év alatt 85 képviselői helyet veszít, ami több mint 30 százalékos csökkenés.

Szociáldemokraták

Még rosszabb helyzetben van a másik nagy politikai tömb, a mérsékelt baloldali pártokat tömörítő Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége. Az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is magában foglaló pártcsalád népszerűsége az elmúlt egy évben zuhant: 2018 elején még 181 mandátumon – azaz a Néppárt szintjén – álltak, most már csak 149 képviselői helyet jósolnak nekik.

A szocdem szövetség – amely 2009 júniusában vette fel mostani nevét – mintegy húsz százalékos mínusszal számolhat 2009-hez és 2014-hez képest. 

Liberálisok

A harmadik helyre a szabadelvű pártokat tömörítő Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) futhat be, amely 76 képviselőt küldhet az új EP-be az előrejelzések szerint.

Az ALDE 2018 eleje (83 becsült mandátum) óta ugyan gyengült, de még így is jobb eredményre számíthat, mint 2014-ben, és közelíthet a 2009-es szinthez.

A liberálisok tehát az elmúlt tíz évben kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de megtartották a táborukat.

Nemzet és Szabadság Európája

A májusi választások egyik nagy nyertese a Nemzet és Szabadság Európája (ENF) lehet, amelynek tagja a többi közt az olasz Liga, a francia, Marine Le Pen vezette Nemzeti Gyűlés és az osztrák Szabadságpárt.

A nacionalista, bevándorlásellenes, radikáljobb frakció, amely 2015-ben alakult, több mint kétharmadával növelheti képviselői számát. Népszerűségük az elmúlt években ugrásszerűen emelkedett.

A legtöbb helyet, szám szerint huszonhatot a Liga szerezheti, amely jelenleg a legnépszerűbb párt Olaszországban. 

Zöldek

Szintén jó eredményre számíthat a Zöldek/Európai Szabad Szövetség: a zöld-újbaloldali csoport, amelynek tagja az LMP is, 57 képviselőt küldhet az új EP-be – többet, mint 2009-ben és 2014-ben.

A Zöldeknek  2018 első negyedévében még csak 30 mandátumot prognosztizáltak, tehát az elmúlt egy évben szinte megduplázták népszerűségüket.

Konzervatívok és Reformisták

Elvileg a negyedik legnagyobb frakciót az EU-szkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták alkothatják majd 66 képviselővel – ide tartozik például (még) a brit Konzervatív Párt, a lengyel Jog és Igazságosság, de az Olaszország Fivérei is. A pártcsalád 2014-ben 70 mandátumot szerzett, idén februárban pedig 78 mandátumon állt, az elmúlt két hónapban azonban számottevően gyengült.

Kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a további sorsuk, hiszen a Brexittel elveszítik a brit konzervatívokat, a Finnek Pártja és a Dán Néppárt pedig inkább átülne a Matteo Salvini vezette Liga körüli csoporthoz.

Ami pedig a többieket illeti, a szocialista-kommunista Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal 46 (2014:52), az euroszkeptikus Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája pedig 45 (2014:48) képviselői helyre számíthat.

Mi áll a háttérben?

Az EP-választás várhatóan visszatükrözi majd azt a trendet, amely számos nyugat-európai országban már hosszú ideje megfigyelhető.

A hagyományos, nagy centrumpártok vezető szerepe ugyan még megmarad, támogatottságuk azonban tovább gyengül. Szavazóik egy része a tőlük jobbra és balra álló kisebb pártokhoz vándorol át. Egyszerre erősödik tehát az úgynevezett populista-nacionalista, valamint a zöld-újbaloldali-liberális tábor, ami tovább erősítheti a társadalmi megosztottságot.

Bár Magyarország a Fidesz töretlen népszerűsége miatt kivételnek tűnhet – a megosztottság persze itt is nagyon erős –, valójában beleillik az európai trendbe, hiszen a Néppárton belül felfüggesztett magyar kormánypárt programja (és hangvétele) inkább a populista-nacionalista pártcsalád ideológiájával mutat hasonlóságot, semmint a saját pártcsaládjáéval.

Míg a Fidesz-KDNP 13, addig a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd 3-3, a Demokratikus Koalíció és a Momentum 1-1 képviselőre számíthat, az LMP viszont nem jut be az EP-be a mostani mandátumbecslés szerint.

Mindez a változás ugyanakkor egyre nehezebben írható le a bevett politikai definíciókkal, és egyre inkább új megközelítést, új koordináta-rendszert igényel. A hagyományos besorolásokat éppúgy érdemes lenne újragondolni, mint azt, hogy a gyakorlatban mit jelentenek az egyes pártcsoportokra ráaggatott jelzők.