Erdogan török elnök maradt tehát újabb 5 évre, megnyerve egy választást, amely ugyan szabad volt, de messze nem fair.
A külpolitika terén Erdogan továbbra is megpróbál a NATO-tól, az EU-tól és az USA-tól független regionális hatalommá válni. Várhatóan tovább erősíti kapcsolatait Putyin elnökkel, ami aggodalomra ad okot Törökország nyugati szövetségesei számára.
Az EU-Törökország kapcsolatok
Ahogy Erdogan elnök politikai irányvonalát egy markánsan centralizáltabb vezetés felé tolta el, a EU-csatlakozási folyamat 2018-ban megakadt a jogállamisággal, az emberi jogokkal és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggodalmak miatt. 2021-ben az Európai Parlament felszólította az EU Bizottságot, hogy hivatalosan függessze fel a tárgyalásokat Ankarával „az elnöki rendszer tekintélyelvű értelmezése, az igazságszolgáltatás függetlenségének hiánya és a hatalom folyamatos hipercentralizálása” miatt.
Hétfőn pedig Manfred Weber, az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség (Európai Néppárt) vezetője a török elnök vasárnapi választási győzelme után leszögezte, hogy végleg „félre kell tenni” a török EU-csatlakozás ügyét, mert „inkább gátolja, mint segíti” a közösség és az 1999 óta tagjelölt ország kapcsolatát.
A Bizottság legutóbbi, Törökország állapotáról szóló tavalyi jelentése a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és az igazságszolgáltatás függetlenségének hanyatlásáról beszél. Az uniós tisztségviselők is nehezen viselik Ankara agresszív külpolitikáját – az Égei-tengeren, Líbiában, és a Közel-Keleten: a jelentés szerint a törökök mindössze hét százaléka ért egyet a közös európai külpolitika céljaival.
Turbulenciák a NATO-val
A kapcsolatok a NATO-val is romló tendenciát mutatnak. A közvélemény-kutatások szerint a török lakosság többsége nem bízik abban, hogy egy konfliktus esetén Ankara mellé állna a katonai szövetség. A kapcsolatok 2017-ben érték el mélypontjukat, amikor Ankara az orosz Sz-400-as rakétarendszer megvásárlása mellett döntött, amely interoperabilitása miatt összeegyeztethetetlen a NATO védelmi rendszereivel.
Erre válaszul az USA felfüggesztette Ankara részvételét az ötödik generációs vadászgép (F-35-ös) programjában, és szankciókat is bevezetett az ország ellen. A bosszúság másik forrása az, hogy Ankara a mai napig nem hajlandó ratifikálni Svédország tagsági kérelmét. A török rezsim szerint a skandináv ország menedéket nyújt kurd terrorista szervezeteknek, és követeli, hogy szigorú lépéseket tegyenek e csoportokkal szemben, beleértve az állítólagos kurd harcosok kiadatását.
Mi több, két hete a török belügyminiszter megvádolta az isztambuli svéd konzulátust, hogy beavatkozik a választásokba egyes NGO-k finanszírozásával. De miután márciusban jóváhagyta Finnország NATO-csatlakozását, Ankara az óriási politikai nyomás hatására a júliusi NATO-csúcson Svédország előtt is megnyithatja az utat.
Változtat-e valamin a választás eredménye?
A törökországi közvélemény továbbra is Nyugat-ellenes – a válaszadók 58,3 százaléka az USA-t nevezi a legnagyobb veszélynek, és napjainkban csak a válaszadók 33,1 százaléka részesíti előnyben az EU-országokat választott partnerként, szemben a 2021-es 37 százalékkal. Az EU-tagság támogatottsága továbbra is magas, 58,6 százalék, ugyanakkor 53 százalék úgy gondolja, hogy az EU-nak esze ágában sincs befogadni Törökországot tagországként.
Hasonlóképpen, az EU bővítési fáradtságát is figyelembe kell venni. Az olyan tagállamok, mint Franciaország és Ausztria, ambivalensek a megbeszélések újraindítását illetően.
Röviden tehát: az EU-csatlakozás a mélyhűtőben marad, és a tranzakciós partnerség folytatódik a szíriai migránskérdésben. Az EU és a nemzetközi adományozók által vállalt 7 milliárd euró kifizetése a februári földrengések utáni helyreállítás érdekében továbbra is prioritás.
Az EU a belátható jövőben is elzárkózik a török állampolgárok vízummentességétől - mivel Ankara nem teljesíti a kritériumokat -, korlátozott lesz a mozgás a vámuniós megállapodás frissítése terén, és továbbra is támogatni fogják a török diplomáciai erőfeszítéseket az Oroszország és Ukrajna közötti gabonaüzlet megőrzésére.
Szíria kérdése
A Szíriával való kapcsolatok normalizálása a legérzékenyebb dosszié, amely drasztikus döntéseket követel. A szíriai menekültek visszatérése hazájukba – akár erőszakkal, akár önként – a kampány egyik legfontosabb kérdése volt. Bármilyen előrelépés nem csak a Damaszkusszal való megbékélésen múlik, hanem a hazatérők életterének biztosításán is.
Egy török-szír egyezmény azonban önmagában nem tudja egyengetni az újjáépítés útját. Az amerikai és európai ellenvetéseket is le kell győzni.
A hónap elején Törökország és Szíria megállapodott abban, hogy folytatják a párbeszédet a normalizálás érdekében egy négyoldalú találkozón Moszkvában, Oroszország és Irán részvételével. Damaszkusz mindazonáltal fenntartja, hogy a török erők kivonása Szíriából az előfeltétele a két ország vezetőinek bármilyen találkozójának.
A kaukázusi játszma
Harmadik elnöki mandátuma alatt Erdogan nagyobb erőfeszítéseket tehet az úgynevezett „Zangezur-folyosó” tervének megvalósítására – egy olyan közlekedési útvonalra, amely Örményországon keresztül közvetlen kapcsolatot biztosítana Törökországnak Azerbajdzsánnal. Ez megszilárdítaná Törökország szerepét a Kaukázusban, hozzájutna a Kaszpi-tengerhez, és megerősíthetné kapcsolatait a közép-ázsiai török államokkal.
Ehhez az Örményországgal való normalizációra, az Iránnal fennálló feszültségek kezelésére és az Oroszországgal folytatott párbeszédre van szükség.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Nagyokat ütnek. 
