Erdogan török elnök maradt tehát újabb 5 évre, megnyerve egy választást, amely ugyan szabad volt, de messze nem fair.
A külpolitika terén Erdogan továbbra is megpróbál a NATO-tól, az EU-tól és az USA-tól független regionális hatalommá válni. Várhatóan tovább erősíti kapcsolatait Putyin elnökkel, ami aggodalomra ad okot Törökország nyugati szövetségesei számára.
Az EU-Törökország kapcsolatok
Ahogy Erdogan elnök politikai irányvonalát egy markánsan centralizáltabb vezetés felé tolta el, a EU-csatlakozási folyamat 2018-ban megakadt a jogállamisággal, az emberi jogokkal és az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggodalmak miatt. 2021-ben az Európai Parlament felszólította az EU Bizottságot, hogy hivatalosan függessze fel a tárgyalásokat Ankarával „az elnöki rendszer tekintélyelvű értelmezése, az igazságszolgáltatás függetlenségének hiánya és a hatalom folyamatos hipercentralizálása” miatt.
Hétfőn pedig Manfred Weber, az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség (Európai Néppárt) vezetője a török elnök vasárnapi választási győzelme után leszögezte, hogy végleg „félre kell tenni” a török EU-csatlakozás ügyét, mert „inkább gátolja, mint segíti” a közösség és az 1999 óta tagjelölt ország kapcsolatát.
A Bizottság legutóbbi, Törökország állapotáról szóló tavalyi jelentése a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és az igazságszolgáltatás függetlenségének hanyatlásáról beszél. Az uniós tisztségviselők is nehezen viselik Ankara agresszív külpolitikáját – az Égei-tengeren, Líbiában, és a Közel-Keleten: a jelentés szerint a törökök mindössze hét százaléka ért egyet a közös európai külpolitika céljaival.
Turbulenciák a NATO-val
A kapcsolatok a NATO-val is romló tendenciát mutatnak. A közvélemény-kutatások szerint a török lakosság többsége nem bízik abban, hogy egy konfliktus esetén Ankara mellé állna a katonai szövetség. A kapcsolatok 2017-ben érték el mélypontjukat, amikor Ankara az orosz Sz-400-as rakétarendszer megvásárlása mellett döntött, amely interoperabilitása miatt összeegyeztethetetlen a NATO védelmi rendszereivel.
Erre válaszul az USA felfüggesztette Ankara részvételét az ötödik generációs vadászgép (F-35-ös) programjában, és szankciókat is bevezetett az ország ellen. A bosszúság másik forrása az, hogy Ankara a mai napig nem hajlandó ratifikálni Svédország tagsági kérelmét. A török rezsim szerint a skandináv ország menedéket nyújt kurd terrorista szervezeteknek, és követeli, hogy szigorú lépéseket tegyenek e csoportokkal szemben, beleértve az állítólagos kurd harcosok kiadatását.
Mi több, két hete a török belügyminiszter megvádolta az isztambuli svéd konzulátust, hogy beavatkozik a választásokba egyes NGO-k finanszírozásával. De miután márciusban jóváhagyta Finnország NATO-csatlakozását, Ankara az óriási politikai nyomás hatására a júliusi NATO-csúcson Svédország előtt is megnyithatja az utat.
Változtat-e valamin a választás eredménye?
A törökországi közvélemény továbbra is Nyugat-ellenes – a válaszadók 58,3 százaléka az USA-t nevezi a legnagyobb veszélynek, és napjainkban csak a válaszadók 33,1 százaléka részesíti előnyben az EU-országokat választott partnerként, szemben a 2021-es 37 százalékkal. Az EU-tagság támogatottsága továbbra is magas, 58,6 százalék, ugyanakkor 53 százalék úgy gondolja, hogy az EU-nak esze ágában sincs befogadni Törökországot tagországként.
Hasonlóképpen, az EU bővítési fáradtságát is figyelembe kell venni. Az olyan tagállamok, mint Franciaország és Ausztria, ambivalensek a megbeszélések újraindítását illetően.
Röviden tehát: az EU-csatlakozás a mélyhűtőben marad, és a tranzakciós partnerség folytatódik a szíriai migránskérdésben. Az EU és a nemzetközi adományozók által vállalt 7 milliárd euró kifizetése a februári földrengések utáni helyreállítás érdekében továbbra is prioritás.
Az EU a belátható jövőben is elzárkózik a török állampolgárok vízummentességétől - mivel Ankara nem teljesíti a kritériumokat -, korlátozott lesz a mozgás a vámuniós megállapodás frissítése terén, és továbbra is támogatni fogják a török diplomáciai erőfeszítéseket az Oroszország és Ukrajna közötti gabonaüzlet megőrzésére.
Szíria kérdése
A Szíriával való kapcsolatok normalizálása a legérzékenyebb dosszié, amely drasztikus döntéseket követel. A szíriai menekültek visszatérése hazájukba – akár erőszakkal, akár önként – a kampány egyik legfontosabb kérdése volt. Bármilyen előrelépés nem csak a Damaszkusszal való megbékélésen múlik, hanem a hazatérők életterének biztosításán is.
Egy török-szír egyezmény azonban önmagában nem tudja egyengetni az újjáépítés útját. Az amerikai és európai ellenvetéseket is le kell győzni.
A hónap elején Törökország és Szíria megállapodott abban, hogy folytatják a párbeszédet a normalizálás érdekében egy négyoldalú találkozón Moszkvában, Oroszország és Irán részvételével. Damaszkusz mindazonáltal fenntartja, hogy a török erők kivonása Szíriából az előfeltétele a két ország vezetőinek bármilyen találkozójának.
A kaukázusi játszma
Harmadik elnöki mandátuma alatt Erdogan nagyobb erőfeszítéseket tehet az úgynevezett „Zangezur-folyosó” tervének megvalósítására – egy olyan közlekedési útvonalra, amely Örményországon keresztül közvetlen kapcsolatot biztosítana Törökországnak Azerbajdzsánnal. Ez megszilárdítaná Törökország szerepét a Kaukázusban, hozzájutna a Kaszpi-tengerhez, és megerősíthetné kapcsolatait a közép-ázsiai török államokkal.
Ehhez az Örményországgal való normalizációra, az Iránnal fennálló feszültségek kezelésére és az Oroszországgal folytatott párbeszédre van szükség.
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik. 
