Ha van valamiben egyetértés az országban, akkor az az, hogy a magyar családokra és a magyar gazdaságra leselkedő legnagyobb veszély az árszint további emelkedése. Az idei év nagy tanulsága, hogy ha a gyors áremelkedés „megeszi” az emberek pénzét, akkor lefullad a gazdaság növekedési motorja, a lakossági fogyasztás. Annak hiányában a beruházások egy jó része is leáll, a növekedés pedig messze a várt alatt alakul. Mindez természetesen a költségvetésre is kihat: a bevételek jóval a tervezett alatt alakulnak.
Megindultak azok a próbálkozások, hogy a monetáris politikát tegyék felelőssé azért, hogy a várt (és beígért) 1,5 százalék helyett csökkenni fog idén a hazai gazdaság kibocsátása. Ha a dolgok mélyére nézünk, könnyen beláthatjuk, hogy ez teljesen téves értelmezés: az adatok mást mutatnak.
Mindez súlyos tanulsággal jár a következő időszakra vonatkozóan is: ha tenni akarunk a jövő évi növekedésért, akkor teljesen le kell győznünk az inflációt! Csak így fog nőni a jövedelmek reálértéke, helyreállni a bizalom, amitől újra beindul a fogyasztás. Mindehhez elengedhetetlen a fegyelmezett monetáris politika fenntartása, aminek jelenlegi eszköze pedig a pozitív reálkamat.
Újra fókuszba kerül a reálkamat
Az elmúlt hónapokban befurakodott a magyar közéletbe a „reálkamat” kifejezés, melyet sűrű köd leng körül, sokszor még a szakemberek fejében is. De mit is rejt ez a bűvös kifejezés, mi köze az árak emelkedéséhez, és miért van ekkora vita róla?
A reálkamat lényegében a bankbetétben vagy más kamatot fizető eszközben elhelyezett megtakarításunk vásárlóértékének alakulását méri. Hasonlít tehát a „sima” kamathoz, de a reálkamat esetében figyelembe vesszük azt is, hogy az áremelkedés miatt a pénzünk közben veszít az értékéből. Természetesen ahány fajta kamat van, annyi féle reálkamat létezik, a jelentése viszont minden esetben ugyanaz: ha az áremelkedés magasabb, mint a „sima” kamat, akkor a reálkamat negatív, azaz a pénz veszít az értékéből. Ha pozitív, akkor pedig nő a pénzünk értéke. Ebből következik, hogy a negatív reálkamat két dolgot jelent: viszonylag magas áremelkedést és így a pénzünk értékének csökkenését.
Miről vitatkoznak most a közgazdászok?
Vannak, akik azt gondolják, hogy a magyar gazdaságot negatív reálkamatokkal – tehát magas áremelkedés és ennél alacsonyabb kamatok kettősével – lehet kihúzni a gödörből. Ezt arra az elvre alapozzák, mely szerint a negatív reálkamattal – azaz magas áremelkedéssel – szembesülő lakosság megtakarítás helyett inkább elkölti az egyre kevesebbet érő pénzét, míg a vállalatok pedig áraik emelkedésénél alacsonyabb kamatozású, olcsó hitelekből fognak beruházni, ami beindítja a gazdaságot. Sokan – köztük a Magyar Nemzeti Bank – azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a képlet a mostani körülmények között nem működik!
Van ennél ugyanis most a magyar gazdaságban egy sokkal erősebb hatás. Amikor a gazdasági folyamatokkal kapcsolatos bizonytalanság nő, akkor mindenki hátralép egy lépést: a háztartások inkább kivárnak, és elhalasztják nagy költéseiket. Ha pedig a háztartások nem költenek, akkor a vállalatok sem fognak beruházni. A lakossági bizalmat számtalan tényező befolyásolja, de ezek közül kiemelkednek az inflációs és a munkanélküliségi folyamatok. Míg utóbbiban szerencsére nincs semmi látnivaló, addig az infláció közelmúltbeli elszállása mélyen bizalomromboló hatású volt.Tehát, ha van olyan helyzet, amikor nem működik az áhított csoda, akkor az épp most van!
Az ország egy brutális inflációs sokk elleni meccs félidejében jár, és mindenki azt figyeli árgus szemekkel, hogy megismétlődik-e a tavalyi év rémálma: az év elején látszólag szépen növekvő bérekről megint kiderül, hogy – a váratlanul magas infláció miatt – az év során valójában veszítenek értékükből? Vagy a tovább csökkenő infláció mellett a bérek vásárlóértéke is növekedni tud majd?
Ha ebben a kérdésben a tavalyi utat járjuk be, és hagyjuk, hogy az infláció beragadjon egy magas szinten, akkor lehetnek bármennyire is negatívak a reálkamatok, a fogyasztás nem fog beindulni.
Éppen ezért a tűzzel játszik, aki inflációval próbálja meg költésre bírni a lakosságot!
Mondhatnánk persze, hogy negatív reálkamatok mellett érdemes eladósodni és abból fogyasztani, hiszen így elinfláljuk az adósságunkat. Ebben csak annyi a bökkenő, hogy a magyar lakosság jellemzően nem hitelből finanszírozza a fogyasztásának döntő hányadát. Fogyasztási hiteleket leginkább csak a teljes vásárlásainak 6,9 százalékát kitevő tartós cikkek esetében vesz igénybe, de nemzetközi összehasonlításban ott is csak korlátozott mértékben. Persze ezt nagyon helyesen teszi: a korábbi válságok megtanították a háztartásoknak, hogy a hitelből történő fogyasztás kockázatokkal jár. Ha pedig nincs fogyasztás, és nem lesz, aki megfizesse a termékek magas árát, akkor negatív reálkamatok mellett sem fognak beindulni a vállalati beruházások.
Arról már talán nem is érdemes túl sok szót ejteni, hogy magasabb infláció mellett a negatív reálkamatok nominálisan magasabb kamatszintet jelenthetnek, mint alacsony infláció - pozitív reálkamatok kombináció esetében. A magas nominális kamatok tartós fennmaradása, beépülése pedig igencsak fájdalmasan növeli meg mind a vállalatok, mind a költségvetés kamatkiadásait.
De mit mutatnak a tények?
Inflációs időszakban a negatív reálkamatok inkább tetézik a bajt… Nem kell messzire mennünk sem földrajzilag, sem időben, hogy megnézzük, magas inflációs közegben működik-e a negatív reálkamatok eszköze. A tények magukért beszélnek, a régióban és hazánkban is mélyen negatív reálkamat-környezet volt jellemző az utóbbi években, mégis nálunk a legnagyobb a gazdasági visszaesés. Az EU-s országok példáját tekintve pedig egyértelmű, hogy negatív reálkamattal ilyen környezetben nem lehetett növekedési előnyhöz jutni, a magas inflációjú orászágok viszont növekedési hátrányba kerültek!
Ez volt a legellentmondásosabb évük. 
