A legutóbbi, múlt héten készült Stern-RTL-Forsa-közvéleménykutatás szerint az Angela Merkel-féle CDU/CSU-szövetség (kereszténydemokraták) támogatottsága már 39 százalékos a biztos pártválasztók körében. Az újabban főleg Martin Schultz nevével fémjelzett SPD (szocialisták vagy inkább szociáldemokraták) folyamatosan morzsolódtak le az utóbbi időben, most már csak 24 százalékot kaptak.
A bizonytalanok aránya 20 százalék, ez viszonylag alacsonynak számít. A jobboldali liberális FDP 9, a Zöldek 8, a Baloldal (Linke) 8, a szélsőjobboldalinak tekintett AfD hét százalékos támogatásnak örvend. Egyéb kisebb pártok pedig mintegy hat százalékot kapnának összesen.
Eltűnt a Schulz-varázs
A jelenlegi, CDU-CSU-SPD-nagykoalíció tehát együtt 24+39, azaz 63 százalékos támogatásra számíthat, ami – ha addig valami nagyon nagy dolog nem történik – azt vetíti előre, hogy a szeptemberi német választásokon nem várható jelentős változás az ország vezetésében. (Így pedig az EU egysége és ereje is tovább erősödhet a francia és holland választási eredmények után.)
Ezek a számok annak fényében meglepőek, hogy az év elején Martin Schulz megjelenésével, az ő népszerűsége miatt az SPD népszerűsége csaknem beérte a kereszténydemokratákét. Akkoriban kézzelfogható közelségbe került, hogy Schultz legyőzheti Merkelt, sőt az is, hogy esetleg baloldali koalíció is vezethetné az országot. Mára a szocialisták népszerűségének hirtelen megnövekedése teljesen elillant, majdnem ott tartanak, mint Schulz jelölése előtt. (Akkor 20-22 százalékon álltak.)
Nem kéne a szélsőballal bratyizni
Összehasonlításképpen, Magyarországon különböző közvélemény-kutatók a Fidesznek 25-32 százalékot mértek májusban a teljes népességen belül, ami a biztos pártválasztók körében mintegy 42-51 százalék lehet. (Persze a választási rendszer miatt a parlamenti helyek ettől eltérőek szoktak lenni, a rendszer a győztesnek kedvez, azt erősíti.)
Az adatok, az SPD példája ugyanakkor azt is mutatják, hogy a helyzet gyakran megváltozhat, a trendek megfordulhatnak, a hangulat rövid életű lehet. Hogy milyen hibák miatt csúszott vissza ilyen csúnyán az SPD, arról megoszlanak a vélemények, ilyen lehet, hogy Schulzot annak idején 100 százalékkal választották meg, mint valami pártállami vezetőt, vagy hogy hajlandónak mutatkozott a koalícióra a szélsőballal. (Erről itt írtunk.)
Európai jelenség a baloldal mélyrepülése
A német N-Tv.de emlékeztet arra, hogy a szociáldemokraták egész Európában nehéz időket élnek át. Franciaországban a szociáldemokrata elnökjelölt csak 6,4 százalékot kapott nemrég. Hollandiában csak a hetedik legerősebb párt, Lengyelországban két éve leszerepeltek és kiestek a Szenátusból. Ausztriában és Dániában még tartják magukat, de a szociáldemokrácia térvesztése összeurópai jelenség.
A hírtelevízió weboldalának cikke emlékeztet arra is, hogy három elveszített tartományi választás sem tett jót a szocialisták hírnevének. Ezen kívül úgy vélik, a pártnak „PR-problémája” van, nincs olyan programja, ami hozzá illik, és a polgároknak is tetszik. Nincs igazi víziójuk, hiányzik a nagy dobás. A párt már majdnem 20 éve van így vagy úgy kormányon, plusz tartományi kormányzatokat is irányít, felmerül a kérdés: ha bármit is szeretne, eddig miért nem valósította meg?
A jobboldal is elég balos Németországban?
A kereszténydemokraták az igazi szocialisták? – teszik fel a kérdést sokan. A CDU/CSU koalíció is meglehetősen liberális, szociális ugyanis, sok témát elorzott a baloldal elől. A német szociális rendszer meglehetősen nagyvonalú. A nagykoalíció számos intézkedése és módszere – például a lakásprobléma megoldási kísérlete az albérleti díjak plafonjának bevezetésével vagy a menekült- és bevándorlókérdés kezelése – kifejezetten baloldali ízű.
Egy további ok lehet, amiért a szavazók a jelenlegi viszonyok fennmaradása mellett vannak, hogy Németország gazdasága szépen növekszik, a munkanélküliség több éves mélyponton van, számos állás betöltetlen. Ha nem is minden tökéletes, jobb a helyzet, mint Európa legtöbb más országában. Pedig a német választók is félnek sok mindentől, a bevándorlástól, menekültektől, az idős kori szegénységtől vagy a közbiztonság helyzetétől.
„A párbeszéd és a diplomácia a helyes út” – mondja Grönland miniszterelnöke, de ragaszkodik ahhoz, hogy Grönland „nem eladó”, és nem akar az USA része lenni. 
