3p
Pár óra múlva áttörés várható a Japán-EU szabadkereskedelmi tárgyalásokon. A japán belpolitikát közben alapjaiban rázta a vasárnapi tokiói választás eredménye. Ennek eredményeképpen röpülhet a hírhedten revizionista védelmi miniszter.
Tomomi Inada (Kép forrása: EPA/WALLACE WOON)

Holnap EU-Japán csúcstalálkozó lesz, ahol a remények szerint bejelentik a két óriás közti szabadkereskedelmi megállapodást alátámasztó politikai megegyezés. Bizottsági források megerősítették, hogy a legkényesebb pontokról – azaz a piacrajutási, mezőgazdasági és autóipari területek – megszületett a konszenzus. Az áttörés egy fontos globális jelzés lesz arra, hogy míg Japán és az EU még mindig a szabadkereskedelemre törekednek, addig Trump Amerikája a protekcionizmus felé fordul.

Abe a pácban

Sinzó Abe japán miniszterelnököt rendkívül kényelmetlenül érintette, hogy januárban Trump kivonta országát a tervezett ázsiai szabadkereskedelmi egyezményből (TPP) az ’Amerika Mindenekelőtt’ politikája keretében. Abének most az európai megegyezésnél a befolyásos mezőgazdasági lobbi ellenállását is le kellett győznie a saját konzervatív parlamenti frakciójában (LDP). Ők ráadásul a korábbinál is nagyobb ellenállást fejtettek ki, mivel a miniszterelnök megítélése a közvéleményben már egy ideje zuhanórepülésben van.

Ennek már a kézzelfogható eredményei is látszanak, hiszen a hétvégén az LDP nagy verést kapott a tokiói önkormányzati választásokon. Az LDP fővárosi tagozata csupán 23 helyet nyert el a 127-ből, amely a mindenkori legrosszabb eredménye és jócskán alulmúlja a korábbi választáson elért 57 mandátumot. Megfigyelők szerint ez Abe miniszerelnök hosszú uralma végének a kezdetét jelentheti.

Kármentő lépések

Káncz Csaba

A vasárnapi választást mértékadónak tekintik, mivel az esetek többségében jól mutatja a rákövetkező általános választások irányát – amelyet jelen esetben legkésőbb 2018 végéig kell megrendezni. Abe a várakozások szerint most kármentő akcióba kezd és ennek keretében megválhat népszerűtlen minisztereitől. Elsőként a sorban a hírhedten revizionista Tomomi Inada védelmi miniszter-asszonytól, aki legutóbb éppen a minisztérium és a fegyveres erők szavazatait kérte egy kampányrendezvényen, megsértve a közszolgák semlegességét garantáló törvényeket.

Az ilyen és hasonló kármentő lépések sikerétől függ, hogy a négy és fél éve kormányzó Abe megtarthatja-e székét és végrehajthatja-e a háborút elutasító alkotmány 9-ik paragrafusának a módosítását. Ezt az alkotmányt még az amerikaiak fektették le a második világháborús vereség után és eredetileg Abe 2020-ig tervezte a módosítás végrehajtását. A tokiói vereség ezt a menetrendet bizony megkérdőjelezheti.

A piacok azt is feltételezik, hogy Abe egy újabb gazdaságélénkítő csomagot jelenthet be a lakosság hangulatának javítására. Ez viszont komoly kérdéseket vetne föl Japán pénzügyi integritásával kapcsolatban, hiszen a központi költségvetési adósságának már több mint harmada a jegybank kezében van, és ha így halad tovább, az évtized végére többségi tulajdonosa lehet az államadósságnak. Ezzel pedig évről-évre egyre nehezebb lesz elképzelni, hogy ezt az időközben óriásira duzzadt adóssághalmot miképp fogja visszatolni a piacra. Ha egyáltalán lesz ilyen szándék, és végül nem kerül sor az adósság elmonetizálására.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG