Európában és hazánkban méltatlanul kevés figyelem övezte a német euroszkeptikus Alternatívát Németországnak (AfD) párt új követelését az EU elhagyására (Dexit). Vessünk egy pillantást arra, hogy a párt hogyan és miért radikalizálódott eddig a pontig – különösen, hogy Marine le Pen és Matteo Salvini ugyanezt már nem követeli Franciaország és Olaszország esetében.
Sorsfordító kongresszus
Az AfD másfél hete tartotta meg kongresszusát Drezdában, és fogadta el választási programját. Ez a dokumentum minden eddiginél radikálisabb platformot kínál a potenciális választóknak: számos olyan ígéretet szavaztak meg, amely ellentmond Németország nemzetközi kötelezettségeinek, például a migránsok és menekültek családegyesítését megtagadná a párt. Döntöttek a mecsetek építésének tilalmáról és a maszkviselés elutasításáról is. Az AfD az EU-s kilépés után egy "új európai gazdasági és érdekközösség" alapítását kezdeményezné.
Az AfD számára a szeptember 16-i általános választásnak komoly tétje van. A párt nehéz éven van túl, és be kell bizonyítania önmagának, hogy képes a 2017-es támogatottsági szintet (12,6 százalék) újra elérni. Ez nem lesz könnyű futam: egyrészt a COVID-19 járvány kezelésének kormányzati szerencsétlenkedéseit nem tudta kihasználni a maga javára.
Másrészt a német alkotmányvédelmi hivatal – vagyis a belső elhárítás – a múlt hónapban megfigyelés alá helyezte a pártot, azzal vádolva, hogy szélsőséges jobboldali működéssel gyanúsítható. A megfigyelésre titkos ügynököket is használhatnak, lehallgathatják a telefonokat és az e-maileket is.
Pedig két éve még mennyivel másképp állt a párt: az őszi tartományi választásokon elhozva 27,5 százalékot a kelet-németországi Szászországban, 23,5 százalékot Brandenburgban és 23,4 százalékot Türingiában.
De egy éve berobbant a politikai agenda élvonalába a COVID-járvány és az AfD nem tudta, hogyan reagáljon. A párt egyes politikusai szigorú intézkedéseket követeltek, míg mások egyszerűen csak influenzaként szólták le a terjedését. Csupán tavaly nyárra kristályosodott ki egy egységes álláspont, és mára az AfD az egyetlen politikai formáció, amely ellenzi Merkel „korona diktatúráját” és nem hivatalosan egyesíti erőit a lezárás ellen tiltakozó civil mozgalmakkal (a „Querdenken” mozgalom).
A párt népszerűsége azonban nem nőtt, a párton belüli radikálisok viszont egyre keményebb álláspontot vettek föl. Tavaly ősszel a pártkongresszuson több delegált kifütyülte Jörg Meuthen pártelnököt, aki mérsékelt hang mellett állt ki a járvány kapcsán. Az elmúlt hetekben ráadásul a radikálisabb tagok nyerik a belső választásokat az önkormányzati pozíciókra. Ilyen az AfD új berlini pártfőnöke, aki a - legalábbis hivatalosan feloszlatott - szélsőjobboldali „Der Flügel” (A Szárny) tagjainak támogatásával jutott a pozíciójába.
A Dexit mögötti logika
A drezdai kongresszuson végül hosszú vita után döntöttek a Dexit támogatásáról, mivel a többség szerint ez szavazókat fog hozni, és egy teljesen egyedülálló álláspont a német politikai palettán. Kevéssé ismert tény hazánkban, hogy az EU sokat vesztett a fényéből Németországban az utóbbi időben, több ok miatt is. A népszerűtlen és védelmi miniszterként korrupciós ügyeitől hangos Ursula von der Leyen felfelé buktatása az EU Bizottság elnöki székébe sokakat felháborított. A koronavírus-vakcina körüli botladozást is többen az EU számlájára írják.
Szintén sokak visszatetszését váltotta ki, hogy a járvány miatt felállítandó 750 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását áthajszolták a nemzeti parlamenten a bizonytalanságok ellenére. Az AfD beadványa nyomán azonban a karlsruhei székhelyű testület úgy határozott, hogy az államfő addig nem hirdetheti ki a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését szolgáló (Next Generation EU), a Bundestag által elfogadott német jogszabályt, amíg meg nem vizsgálták a vele kapcsolatban felmerülő alkotmányossági aggályokat.
Okkal feltételezhető, hogy az EU-t elhagyó németek aránya magasabb, mint az AfD jelenlegi támogatottsága (11 százalék). A párt tehát erre tud építeni. Óriási hiba lenne legyinteni az AfD Dexit javaslatára - bizony az Egyesült Királyságban is sokáig izzott az EU-ellenesség parazsa, miközben az EU-pártiak túlságosan elbízták magukat.
Szudániai, ukrán és tanzániai vendége is volt. 
