|
| Federica Mogherini (EPA/GEOFFROY VAN DER HASSELT) |
Josep Borrell elődje, az olasz Federica Mogherini sovány örökséget hagyott hátra és még öt éves tevékenységének sikerei is megkérdőjeleződtek. Elsősorban a 2015-ben Iránnal között atom-megállapodás, amelyet Donald Trump felmondott és az európaiak aligha fognak tudni megmenteni.
Másik eredménye, Szerbia és Koszovó közvetlen tárgyalásai a kapcsolatok normalizálásáról már 2016-ban elakadtak, a konfliktus megoldatlan maradt.
Az egyetlen, máig megőrzött eredményt az Oroszország ellen a Krím elfoglalása után bevezetett szankciók jelentik, már ha maradnak – írta az SPD Ebert-Alapítványának folyóiratában Jana Puglierin, az Oppenheim Központ programvezetője.
Mint rámutatott, az EU teljes tehetetlenségéről tett tanúbizonyságot a Közel-Keleten. Az Unió pusztán szemlélője maradt az Európa déli szomszédságában lévő legnagyobb válságfészeknek, pedig annak kihatásai közvetlenül érintik az európaiakat.
Líbiát még csak szerény mértékben sem sikerült stabilizálni, sőt: egységes európai álláspont kialakítása helyett a leginkább érdekelt két tagállam, Francia- illetve Olaszország az elmúlt hónapokban ehelyett egymás erőfeszítéseit gátolták. Legújabban pedig látjuk, még az is nehéznek bizonyul, hogy európai megfigyelőket küldjenek a Hormuzi-szoros térségébe. Tény, hogy az EU az elmúlt öt évben nem játszott nagyobb szerepet a legtöbb kül- és biztonságpolitikai válság megoldásában.
Szerény lehetőségek
Ugyanakkor Mogherinit csak korlátozottan lehet felelőssé tenni a sovány örökségért. Az igazság, hogy túlságosan is igyekezett elsimítani a tagállamok közötti ellentéteket és inkább elkerülte az ütközéseket az állam- és kormányfőkkel. Ahelyett, hogy határozottan alakította volna az európai külpolitikát, inkább az Unió fő diplomatájának tekintette magát, aki kezeli a külkapcsolatokat.
Mindez persze nem volt véletlen: miután a főképviselő hatáskörét a lisszaboni szerződéssel 2009-ben kibővítették, a tagállamok nyilvánvalóan nem kívánták a posztot tapasztalt személyiséggel betölteni. Amikor Mogherini átvette hivatalát, alig volt kormányzati tapasztalata, előtte csak nyolc hónapig volt hazájának külügyminisztere.
Erős irányítók
Ehhez járult, hogy mind Jean-Claude Juncker, mind Donald Tusk maga kívánta irányítani a külpolitikát és nem nagyon támogatták Mogherinit. Emellett a tagállamok – a főképviselő hatáskörének kibővítése ellenére – nem adták át annak a kényes döntéseket, így minden fontos kérdésben az Európai Tanács egyhangú állásfoglalására volt szükség.
Mogherininek arra sem volt lehetősége, hogy megakadályozza tagállamoknak az európai érdekeket sértő külpolitikai lépéseit.
Tapasztalt új páros
Az elődjéhez hasonlóan ugyancsak szociáldemokrata Josep Borrell több energiát, nagyobb karizmát hozhat az Unió külpolitikájában. A 72 éves spanyol külügyminiszter, közgazdász és matematikaprofesszor évtizedeket töltött a kormányban, így lényegesen több tapasztalattal rendelkezik, mint elődje. Arról ismert, hogy nem kerüli a konfliktusokat.
Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság élén olyan partnere van, aki számára Európa külpolitikai cselekvőképessége elsőrendű kérdés. Borrell a tagállamok támogatása nélkül azonban semmit nem tud elérni. Így csak remélni lehet, hogy azok felismerik: saját, elsőrangú érdekük is, hogy az Unió nagyobb nemzetközi szerepet játsszon.
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
