5p

A brüsszeli szankciók még nem tiltják, ezért a MOL a keleti csővezeték megfordításával Ukrajnába is szállít üzemanyagot, mint más környező országokba is. Hogy aztán az ukránok a dízelt fűnyíróba vagy tankba töltik, az már csak rajtuk múlik.

A környező országokba, így Ukrajnába is szállít üzemanyagot a MOL - derül ki a magyar olajvállalat lapunknak küldött válaszából. Az erre vonatkozó kérdést azért küldtük el a cégnek, mert Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn arról beszélt, hogy a háború elmúlt egy évében gyakorlatilag teljesen megsemmisült az ukrán kőolajfeldolgozó ipar, ezért Ukrajna teljes egészében külföldi importra szorul. Szerinte elsősorban Lengyelországtól és Magyarországtól (a Moltól) kap üzemanyagot, amely abból az orosz kőolajból készül, amely a Barátság kőolajvezetéken át érkezik ide.

A vezeték felrobbantásával tehát az ukránok saját magukat lőnék lábon és ellehetetlenítenék a katonai mozgásokat

- mondta Bendarzsevszkij Anton arra utalva, hogy a Magyarországról szállított üzemanyagot az ukrán hadsereg is felhasználja.

A MOL-tól pedig ezért azt kérdeztük, igaz-e, hogy az ukrán hadsereg a tőlük vásárolt üzemanyagot is használja a hadműveletek során.

A MOL számára Magyarország ellátásbiztonsága az első, de a lehetőségeinkhez mérten a környező országokba is folytatunk exporttevékenységet. Mérnökeink a keleti csővezeték megfordításával már korábban lehetővé tették az Ukrajnába történő üzemanyagszállítást

- válaszolta a MOL. Tehát ebben csak az szerepel, hogy eladnak üzemanyagot Ukrajának, de hogy az ukrán fél az olajat végül a kerti fűnyírókba vagy a tankokba tankolja bele, az már nem az ő dolguk.

Hernádi Zsolt Mol-vezér gratulál a szakembereknek a vecsési kútnál. Fotó: Mol
Hernádi Zsolt Mol-vezér gratulál a szakembereknek a vecsési kútnál. Fotó: Mol

Az tény, hogy már tavaly nyáron arról szóltak a hírek, hogy Ukrajna teljes olajfinomító ipara működésképtelenné vált a célzott orosz rakétatámadások miatt. A Szabad Európa pedig arról írt tavaly decemberben, hogy rengeteg dízelt adhat a Mol az ukrán hadseregnek. A lap szerint tavaly augusztusban az ukránok által importált benzin 95 százaléka, a dízel 72 százaléka akkor már uniós országokból érkezett.

Az illetékes ukrán miszter szerint az import döntően Romániából, Litvániából, Szlovákiából, Görögországból, Bulgáriából és Lengyelországból jött. Ebből nemcsak a hadsereg igényeit fedezik, hanem például a helyi katasztrófavédelem, a mezőgazdaság vagy a tömegközlekedés üzemanyagát is.

Mindenesetre a szlovák import azért is érdekes, mert Szlovákiában csak a Mol leányvállalata, a Slovnaft finomít olajat

- írta a Szabad Európa.

Az pedig a MOL 2022-es jelentéséből is kiderül, hogy az Európai Unió 2022. december 5-től részleges embargót rendelt el az orosz nyersolajimportra, 2023. február 5-től pedig az orosz kőolajtermékek behozatalára. Ezzel egyidejűleg az orosz nyersolajból előállított kőolajtermékek exportjának tilalma is érvénybe lépett.

A szankció alól azonban vannak kivételek: a rendeletek lehetővé teszik az orosz nyersolaj csővezetéken történő további behozatalát, valamint az orosz nyersolajból előállított kőolajtermékek további kivitelét Magyarországról határozatlan ideig, amennyiben az export százalékos aránya nem haladja meg a nem orosz eredetű nyersolaj százalékos arányát, ha finomítói alapanyagként orosz nyersolajjal keveredik.

Az olajvita tavaly május végén zárult le Brüsszelben, az Európai Tanács ülése után pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök rögvest videóüzenetet is küldött, amelyben elmondta: 

egy olyan megállapodást hoztunk tető alá, amely kimondja, hogy azok az országok, amelyek az olajat csövön keresztül kapják, továbbra is a régi feltételekkel folytathatják a gazdálkodásukat. 

Ukrajna és Magyarország viszonya azonban nem a legjobb. Nem kívánnak közvetlenül tárgyalni az ukrán féllel a Mol vezetői, miután az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Ukrtransnafta megzsarolta a magyar olajipari vállalatot - írta az index.hu. A lap azt állítja, hogy Ukrajna folyamatosan emelni szándékozik a Magyarországra érkező orosz olaj tranzitdíját.

Május 15-én az ukrán cég vezérigazgatója, Volodimir Tsependa egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a Molnak arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére. A portál szerint az ukrán vezérigazgató megjegyezte, hogy Brüsszelből Ursula von der Leyenéktől azt az üzenetet kapta, "ha a magyarok így állnak hozzá, akkor nyugodtan állítsák le a Barátság vezetéken a szállítást Magyarország felé". A cégvezető jelezte ugyanakkor, hogy kész a további egyeztetésre. A lap úgy tudja, hogy a Mol vezetése tegnap hivatalosan jelezte a zsarolási kísérletet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG