Vlagyimir Putyin orosz elnök igen optimista hangot ütött meg az idén augusztus közepén megrendezett Armija haditechnikai expón tartott beszédében. „Moszkva nagyra értékeli történelmileg tartósnak, barátinak és bizalminak bizonyult kapcsolatait a latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokkal, és kész korszerű fegyvereket felkínálni szövetségeseinek és partnereinek” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy az orosz fegyverek esetenként „évtizedekkel” járnak a nyugatiak előtt fejlettségben, és hogy az orosz hadiipar termékei „nem egyszer valós harci körülmények között bizonyították be megbízhatóságukat, minőségüket és hatékonyságukat”.
A valóság azonban az, hogy az orosz fegyverexport már most is elég komoly gondokkal küszködik, a jövő pedig még súlyosabb problémákat hozhat. Ez pedig katonailag, gazdaságilag, de még külpolitikailag is igen rossz hír Oroszország számára.
Erős alapok
A hidegháború idején a Szovjetunió a fegyverexport területén is versenyt futott az Egyesült Államokkal, és e téren elég jól tartotta is a lépést, egyes időszakokban még meg is előzte a nagy riválist a külföldre eladott fegyverek összértékében. A szovjet fegyverekről az a kép élt a köztudatban, hogy – relatíve – olcsók, bírják a gyűrődést, és képességeik legalábbis megközelítik a hasonló nyugati eszközökéit. Az elsősorban az elektronika és a számítástechnika területén összeszedett lemaradás a korszak végéig még nem volt annyira látványos, így a szovjet fegyverek valós alternatívát kínáltak számos országnak a keleti blokkon kívül is, amely olcsóbban akarta fejleszteni katonai képességeit, esetleg politikailag inkább a Szovjetunió, mintsem az Egyesült Államok irányába kívánt inkább ilyen elköteleződést vállalni.
A Szovjetunió felbomlása aztán a megmaradt orosz hadiipart is alaposan megtépázta, a korábbi üzemek, fejlesztőközpontok egy része más országokba (például a nagyon jelentős hadiipari kapacitásokat megöröklő Ukrajnába) került, és hát a világpolitikai széljárás megváltozása is sok ország vezetését is az amerikai, de legalábbis nyugati fegyvergyártókra való váltásra ösztönzött. Eltűnt a pénz is az iparágból, a fejlesztések leálltak, a fegyverexport zuhanórepülésbe kezdett.
A 2000-es években aztán agresszív konszolidációt hajtottak végre az orosz hadiiparban, létrejött egyrészt a Rozoboronexport nevű vállalat, amely az egyetlen „ajtóvá” vált a külföldi vevők és az orosz eladók közti ügyletek lebonyolítására. A gyártói oldalon a szintén állami irányítású és tulajdonú Rosztek olvasztotta magába a különböző hadiipari cégek tucatjait, és mára egy monopolhelyzetben lévő, több száz céget és több százezer munkavállalót irányító óriássá vált, amely az orosz hadiipar minden szegmensét kézben tartja. A gyakorlatilag a kommunista mintához – központosított állami vállalatok – való visszatérés ugyan jelentős megtakarításokat hozott a szektorban, és sok helyen hatékonyabb működést is tesz lehetővé, de közben gyakorlatilag megszüntette a határokon belüli versenyt az orosz hadiiparban.
Az átalakítás, illetve ezzel párhuzamosan a pénzcsapok újra megnyitása mindenesetre sikeresnek bizonyult, és Oroszország fegyverexportjának értéke szépen növekedett, és ugyan az Egyesült Államokét nem közelítette meg, világviszonylatban a második helyet vissza tudta szerezni, és be is biztosította: 2017 és 2021 között közel 19 százalékos részesedést könyvelhetett el az ország a világ fegyverexportjában.
Egyedi ajánlatok
Az, hogy mennyire sikeres egy ország fegyverek külföldi eladásában, az elsősorban természetesen magukon az eladásra kínált termékeken múlik. Milyen képességeket kínálnak a különböző fegyverrendszerek és milyen áron? Nagyon fontos tényező az is, hogy egy adott országnak van-e valamilyen kiemelkedő terméke, valami, amit máshonnan nem lehet beszerezni. Amíg nem jelenik meg a piacon a kínai J-20 harci repülőgép, addig például 5. generációs vadászgépet csak az Egyesült Államoktól lehet vásárolni. De a németek például szinte egyeduralkodók dízel hajómotorok terén, az elmúlt években ilyeneket építettek be török hadihajókba, kínai tengeralattjárókba, orosz gyártású vietnami naszádokba, vagy éppen Gabonnak szánt francia hadihajókba is.
Vannak az orosz hadiiparnak ilyen kiemelkedő, egyedi képességű termékei? Az orosz fegyvergyárak nagyjából minden létező fegyvert és fegyverrendszert előállítanak a kézifegyverektől a páncélosokon és harci repülőgépeken át a hadihajókig. Ha egy ország úgy dönt, hogy teljes egészében orosz fegyverekkel szereli fel haderejét, ezt nagyjából meg is tudja tenni. 2001 és 2021 között a fegyvereladásokból származó orosz bevételek közel felét mégis egy kategória, a harci repülőgépek hozta – persze nem szabad elfelejteni, hogy ezek a legdrágább, és a helyben legkevésbé kifejleszthető fegyverrendszerek közé tartoznak, így globálisan is kiemelkednek a mezőnyből.
Azonban az orosz harci repülőgépek képességeik tekintetében nem verik versenytársaikat, viszont a pont ellentétesnek tekinthető légvédelmi rendszerek piacán valóban egyedi tudást kínálnak. Ennek történelmi okai vannak: a szovjet haderő mindig is hátrányban volt légierő tekintetében a NATO-val szemben, és ezt ellensúlyozandó nagy hangsúlyt fektettek a földi légvédelem fejlesztésére. Ráadásul a harci repülőgépekkel ellentétben ezeknél az eszközöknél nem volt szükség a miniatürizálásra, ami soha nem volt éppen az erőssége a szovjet iparnak.
Ma ez az örökség abban él tovább, hogy az oroszok teljes spektrumát kínálják a légvédelmi rendszereknek a közeli célpontok megsemmisítésére szakosodott Pancir önjáró légvédelmi rendszertől a már-már stratégiai képességekkel bíró S-400-as rakétarendszerig. Ezek nemcsak a tudásuk alapján számítanak a legjobbnak a piacon, de igazából nincs is hasonló képességekkel bíró NATO fegyverrendszer, amivel kiválthatóak lennének. Az S-400 különlegességét mutatja, hogy Törökország például inkább kizáratta magát az F-35-ös programból, csak hogy be tudjon szerezni belőle néhány üteget. A fejlesztés alatt álló S-500-as rakétarendszer pedig papíron legalábbis még ennél is sokkal többet fog tudni.
Ennek tudható be, hogy az orosz hadiipar légvédelmi rendszerekben messze veri a világot: az elmúlt években az eladott ilyen fegyverek közel felét az oroszok gyártották. Más területeken nincsenek ilyen kiemelkedő termékeik, noha példul az Mi-8-as, illetve az ennek továbbfejlesztésével készült Mi-17-es helikoptereik is igen népszerűek, de főként igénytelenségük és verhetetlen ár-érték arányuk miatt – nem véletlenül szokás ezeket a helikopterek kalasnyikovjának is nevezni.
Hosszú távú elköteleződés
Csakhogy a fegyverpiacon egyáltalán nem csak a kínált termékek képességei, minősége vagy ár-érték aránya számít. Tegyük fel, hogy egy pakisztáni harci repülőgép tenderen egy indiai gyártó csodálatos, új fejlesztésű gépével elindulna – vajon bejutna akár a második körbe? Nem valószínű, merthogy a fegyvervásárlás, és különösen a fejlett fegyverrendszerek vásárlása nem egyszerűen egy eladó-vevő viszony, hanem inkább egy élettársi kapcsolathoz hasonlít. Ilyen eszközöket hosszú évekig tartanak rendszerben a vásárló államok, ez alatt kompatibilis lőszerekkel, rakétákkal, valamint alkatrészekkel, szoftverfrissítésekkel kell ellátni ezeket. De ha eljön a leselejtezés ideje, még akkor is jóval egyszerűbb a hasonló kiképzést és karbantartási hátteret igénylő, ugyanonnan származó új modellt megvenni, mint átállni egy teljesen másik rendszerre. Ha valamiért ellenségessé fordul a két ország viszonya, az a vevő számára komoly nemzetbiztonsági problémát jelenthet, így a fegyverszállító ország mindig egy nyomásgyakorlásra, befolyásolásra is alkalmas eszközre tesz szert egy-egy megkötött üzlettel.
Nem meglepő tehát, hogy orosz fegyvereket sem vesz bárki. Az orosz hadiipar legfontosabb kuncsaftjai szintén részben szovjet örökségként maradtak meg: az elmúlt években a legnagyobb vásárló India volt, amelyet Kína követett, de jelentős üzleteket kötött Oroszországgal Algéria, Egyiptom és Vietnam is.
Az orosz fegyvereladások egyben az orosz külpolitika részét is képezik: Moszkva rengeteg fegyvert szállított afrikai országoknak, a kontinens egyes részein szinte monopolhelyzetbe kerülve – párhuzamosan persze a Kreml azon igyekezetével, hogy Afrikában jelentős befolyásra tegyen szert. Ebbe időnként az is belefért, hogy több milliárd dollár értékben engedték el afrikai országok fegyvervásárlások során felhalmozott adósságait, hogy aztán az is előforduljon, ugyanaz az ország aztán rögtön újabb nagy megrendeléseket helyezzen el orosz hadiipari cégeknél.
Az igazság pillanatai
De mennyire érintheti negatívan az orosz fegyverexportot a háború? Itt is ketté kell bontani a kérdést. Az egyik oldalon ott van, hogy mit mond el az orosz fegyverek képességeiről az, ahogy élesben teljesítenek. Nos, a kép nem túl szép. Az elmúlt évtizedek csúcsfegyvereit nem igazán láthattuk kiegyenlített erőkkel vívott háborúban szerepelni – és itt most bizony nem sokat érnek a menő reklámvideók vagy a lenyűgöző katalógusadatok. A világ – beleértve a különböző államok fegyverbeszerzésekért felelős tisztviselőit és döntéshozó politikusait – hónapok óta kilőtt, lerobbant orosz tankokról, lelőtt repülőgépekről, célt tévesztett vagy besült rakétákról, felrobbanó lőszerraktárakról készült videókat és képeket nézeget. Hiába nincs versenytársa az orosz légvédelmi rendszereknek, ha mém lesz abból, hogy miért nem csinálnak semmit, akkor az azért szöget üthet az emberek fejébe. (Egy orosz háborúpárti blogger osztott meg augusztus elején a Szaki légibázist ért támadásokról készült felvételeket a következő szöveggel: What airdefense doing?, azaz nagyjából ’Légvédelem micsinál?’ Erre aztán lecsaptak az ukránpárti mémgyárosok, és a szállóigévé vált kérdést felhasználó különböző bejegyzések azóta több százezres nézettséget hoztak össze világszerte.)
WHAT AIR DEFENCE DOING pic.twitter.com/CpE39G2xar
— Saint Javelin (@saintjavelin) August 14, 2022
Kérdés persze, hogy az orosz fegyverek gyenge teljesítménye mögött pontosan mi áll. Gyártási problémák? Ha valójában nem is tudják azt megbízhatóan hozni, amit az adatok alapján kéne, akkor az nagyon nagy baj eladási szempontból, hiszen a vevők nem azt kapják, amit kifizetnek. Lehetséges azonban, hogy az orosz hadsereget átható korrupció és a rossz kiképzés miatt elsősorban karbantartási gondok vannak. Ebben az esetben gondolhatja azt egy potenciális vevő, hogy nála ezek a problémák nem fognak fellépni.
De az orosz fegyverek gyenge teljesítményében nagy szerepet játszhatnak a logisztikai nehézségek, a hiányos kiképzés, illetve a rosszul megválasztott taktika is. Az S-400-as légvédelmi rendszer teljesítményéről keveset árul el, hogy egy Kijev felé megfelelő fedezet nélkül küldött menetoszlopban, üzemanyagból kifogyva, az út szélére húzva szétrobbantja-e egy gyenge és lassú Bayraktar drónról ledobott bomba.
Kívülről nagyon nehéz megítélni, hogy a látványos leszerepléseket melyik tényező milyen súllyal okozza. Lehetséges, hogy megfelelő karbantartással, megfelelően kiképzett személyzettel, megfelelő taktikával bevetve az orosz fegyverek tényleg hoznák, amit gyártóik ígérnek, de az is lehet, hogy nem. Ez azonban elsősorban a szakértőket érdeklő kérdés, az eredményt viszont mindenki látja, márpedig a reputáció a hadiiparban is nagyon fontos dolog. A beszerzésekről nem a szakértők, hanem – jó esetben az ő tanácsaik alapján – politikusok döntenek, márpedig nekik nem biztos, hogy el lehet magyarázni, hogy nagyon jó kis szerkezet az a Ka-52-es helikopter, csak éppen nem kéne vállról indítható rakétákkal teletömött frontvonalak felett reptetni fényes nappal. Ha pedig mindez egy demokratikus országban történik, akkor a döntést a választóknak is el kell tudni adni, az ellenzék pedig biztosan lecsap egy olyan lehetőségre, ha azt lehet mondani, hogy a kormány a mi hős fiainkat ezekbe az orosz ócskavasakba akarja ültetni, hát ennyit ér az életük?
A szakértők például mindig is tudták, hogy az orosz tankok egy tervezési sajátossága, hogy automata lőszertöltő berendezésük miatt a lőszert a toronykoszorú alatt tárolják. Ha ez egy találat következtében berobban, akkor a legénység egy másodperc törtrésze alatt cafatokra szakad, a torony pedig igen látványosan a levegőbe repül. Ennek a megoldásnak azonban vannak előnyei, a legénység egy fővel kevesebb lehet, mivel a töltés automatán történik, a tank pedig kisebb és könnyebb lehet. De jelenleg mondjuk az amerikai Abrams tank gyártójának elég bemutatni néhány videót (alant látható egy látványos válogatás) a többemeletnyi magasságokba repkedő orosz tanktornyokról, majd elmondani, hogy az ő tankjukban bizony külön, zárt, nyomásra kirepülő panelekkel ellátott rekeszben tárolják a lőszert, így a legénység simán túlélheti azt is, ha a lőszerrekesz telitalálatot kap.
Vállalhatatlan kockázatok
De tegyük fel, hogy az orosz fegyverek valóban tudják, amit tudniuk kéne, és még a politikusokat, valamint a közvéleményt is sikerül meggyőzni arról, hogy jó döntés megvenni ezeket. A beszerzés azonban jelenleg olyan kockázatokkal jár, amelyeket egyetlen potenciális vásárló sem hagyhat figyelmen kívül. Le tudják-e szállítani az orosz cégek a megrendelt termékeket, ráadásul időre? Egy nemrég elfogadott orosz törvény kötelezővé teszi az orosz hadiipari cégeknek, hogy elfogadják az orosz állami megrendeléseket, tehát külföldi partnereik igényeit nem helyezhetik a belső megrendelések teljesítése elé. Az orosz készletek gyors pusztulását elnézve bármikor előfordulhat, hogy az exportra már legyártott fegyvereket egyszerűen átirányítják az ukrán frontra, a gyártásra váró megrendeléseket pedig a sor végére helyezik.
Ha ez nem is fordul elő, a szankciók miatt kiesett nyugati alkatrészek hiányában már most akadozik bizonyos eszközök gyártása, és ez a helyzet a jövőben még rosszabb lehet. Tegyük fel, hogy a szankciókat megkerülve, esetleg Kínából sikerül beszerezni valamilyen alkatrészeket, amelyekkel kiválthatók ezek, de nem okozhatnak ezek újabb megbízhatósági problémákat, nem befolyásolhatják hátrányosan a rendszerek képességeit? Nem biztos, hogy ezeket a kockázatokat be merik vállalni a vásárlók.
És akkor még ott vannak a politikai kockázatok is. Orosz fegyvert venni jelenleg azt jelenti, hogy a nyugati országok legalábbis ferde szemmel néznek rád, de elképzelhető, hogy a jövőben a szankciók is érinthetik ezt a piacot – például mi van, ha a cserealkatrészek vagy a lőszerek beszerzése már egy újabb szankciós csomag hatálya alá fog esni? Mi van, ha a nemzetközi szállítmányozó cégek megtagadják a megvett áruk leszállítását? Mi van, ha már csak rubelben, kerülőutakon lehet kifizetni a megrendeléseket?
Ezek mind kockázatok, márpedig itt egy-egy országnak a nemzetbiztonsága múlhat azon, hogy a megrendelt fegyverrendszereket megkapja, időben megkapja, pontosan azt kapja, amit megrendelt, illetve számíthat azok hosszú távú, megbízható karbantartására.
Lefelé vezető út
Ráadásul az orosz fegyverexport már a háború előtt is lefelé tartó pályán volt. Az orosz hadiipar küzdött az elöregedő gépek, a kiöregedő képzett munkaerő, a nagy adósságok és az alacsony profitábilitás okozta problémákkal. A belső kereslet ugyan nőtt az utóbbi évek erőteljes haderőfejlesztési programjával, azonban a korrupció és a nyomott árak miatt ezek legfeljebb a túlélést biztosították a cégeknek, a fejlesztésekre elég forrásokat nem. Ott van a papíron világverő, ám hosszú évek óta a prototípus fázisba sem eljutó Szu-75-ös, 5. generációs vadászgép. Ahhoz, hogy sorozatgyártani lehessen, rengeteg pénzre lenne szükség, amit leginkább néhány bizalommal teli külföldi vevő a fejlesztési programba bevonásával lehetne fedezni, csakhogy e tárgyalások már a háború előtt sem jutottak el a megállapodásig.
A Krím 2014-es megszállása is komoly ütést mért az orosz fegyverexportra. Bár az ennek következtében bevezetett szankciók meg sem közelítették kiterjedtségükben a mostaniakat, bizonyos nyugati alkatrészek beszerzése már akkor nehézkessé vált, illetve az orosz cégeknek le kellett mondaniuk az Ukrajnából korábban évi több százmilliós értékben érkező komponensekről, például hajóalkatrészekről, rakétaalkatrészekről is. További visszaesést okozott, hogy az Egyesült Államok 2016-ban engedélyezte amerikai cégeknek, hogy Vietnamnak adjanak el fegyvereket, a franciák pedig komoly pozíciókra tettek szert Indiában, olyannyira, hogy értékben meg is előzték az országba irányuló orosz fegyverexportot. India Szuhojok vagy Migek helyett Rafale vadászgépeket vásárolt, már a háború kitörése óta derült ki, , hogy valószínűleg Indonézia is így fog tenni, India pedig már vissza is mondott egy korábban megkötött 520 millió dollár értékű, Ka-51-es harci helikopterekről szóló megállapodást. Arról is érkeztek hírek, hogy Oroszország nehezen tudja teljesíteni Afrikába irányuló szállításait, így az orosz fegyverexport összes hagyományosan erős piacán gondok vannak, és ezek a háború, valamint a szankciók további elhúzódásával még súlyosabbak lehetnek.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az orosz fegyverexport a korábbi évek lassú csökkenése után a háború hatására zuhanni kezdhet. A Rozoboronexport vezérigazgatója maga is azt nyilatkozta az Armija fegyverkiállítás után, hogy idén fél év alatt 5,4 milliárd dollár bevételt hozott az orosz fegyverexport, és év végéig még ugyanekkora bevételre számítanak. Ez viszont a 2021-es 14,6 milliárd dollárhoz képest jelentős, 26 százalékos visszaesést jelent. A nyertes az amerikai, illetve más NATO-országok cégei mellett elsősorban az orosszal kompatibilisebb termékeket gyártó kínai hadiipar lehet, de Dél-Korea is lecsaphat a megnyíló lehetőségekre. Hosszabb távon viszont e a fejleményeknek az úgynevezett el nem kötelezett országok saját hadiiparai lehetnek a legnagyobb nyertesei, Indiai már bele is fogott egy nagyszabású fejlesztési programba, hogy csökkentse függését a külső tényezőktől, mert ilyen kockázatokat egy nagyhatalmi ambíciókat dédelgető, milliárdos lakosságú ország nem engedhet meg magának.
Az orosz hadiipar persze túl fogja élni exportpiacainak jelentős részének elvesztését, különösen amíg a háború miatt jóval több orosz költségvetési pénz és rengeteg megrendelés érkezik a cégekhez. Azonban a mostani rombolás hatását később sem lesz egyszerű helyrehozni, hiszen – mint már említettük – egy-egy beszerzés évtizedekre meghatározhatja egy ország fegyvervásárlásokban követett pályáját. Azért persze hiba lenne véglegesen leírni az orosz fegyverexportot, amely a Szovjetunió szétesése után is talpra tudott állni, és mind hagyományokban, mind szaktudásban kevés más ország érhet a nyomába. Az viszont, hogy a belátható jövőben jó képességekkel rendelkező fegyverek gyártása mellett képes lehet-e még az orosz hadiipar exportja révén az orosz gazdaság és külpolitika a mostanihoz hasonló bástyájává válni, az jó kérdés.
Két héttel az Aszad-rezsim bukása után a szíriai menekültek levelet kaptak az osztrák bevándorlási hivataltól, amelyben közlik, hogy eljárást kezdeményeztek a menedékjoguk visszavonására. 
