„Megbuktatjuk a korrupt ÖVP (Néppárt) rendszerét!”, „Új uniós irányvonal a menedékkérők bevándorlásánál: a Frontex-vezér ellenzi a visszaszállításokat!”, „Az FPÖ a koronavírus-őrület feldolgozását szeretné”, „Mercosur: von der Leyen az osztrák parasztság sírásója.”
Ezekkel a hírekkel fogadta az érdeklődőket az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) honlapja hétfőn. A magát „szociális hazapárt”-ként definiáló politikai erőt nemzeti konzervatívnak, populista jobboldalinak, radikális jobboldalinak vagy szélsőjobboldalinak szokták nevezni elemzők vérmérséklettől függően.
A fenti hírek jól mutatják, hogy ez a gyakorlatban mit jelent: korrupcióellenesség, bevándorlásellenesség, a Covid-korlátozások ellenzése, helyi közösségek védelme, mindez szembeállítva a nagy vetélytárs, az Osztrák Néppárt (ÖVP) jobbközép politikájával.
Politikai földrengés
Azt, hogy a recept sikeres, jelzi a vasárnapi tartományi választás az eddig ÖVP-fellegvárnak számító Alsó-Ausztriában, nyugati szomszédunk második legnagyobb tartományában.
Az FPÖ a szavazatok 24,2 százalékát besöpörve a második helyet szerezte meg, csaknem 10 százalékpontot javított 2018-hoz képest, és történetének legjobb eredményét érte el.
Az ÖVP megnyerte ugyan a választást, de 39,9 százalékos eredménye csaknem tíz százalékponttal rosszabb a 2018-as teljesítményénél, és egyben a legrosszabb teljesítménye a II. világháború óta.
Az ÖVP ezzel nemcsak a tartományi parlamentben, hanem a tartományi kormányban is elvesztette többségét, és a szociáldemokratákkal vagy a Szabadságpárttal kellene összefognia a hatalmon maradáshoz. (A szociáldemokraták 20,7 százalékkal a harmadik helyen végeztek, utánuk következik a Zöldek pártja és a liberális Neos 7,6, illetve 6,7 százalékkal.)
A Szabadságpárt „szinte teljesen felszívta” a Néppárt veszteségeit, és még a szociáldemokratákról is vett el szavazatokat.
Christoph Hofinger osztrák választási szakértő szerint az FPÖ előretörésének két fő oka van: egyrészt sok választó elvesztette a bizalmát a centrumpártokban (a Néppártban és a szociáldemokratákban), másrészt jelenleg egyetlen párt sem hajlandó vagy képes alternatívát felmutatni az FPÖ „migrációs narratívájával” szemben.
A vezető osztrák lapok már politikai földrengésről, sokkhullámokról és kék csodáról (a kék a Szabadságpárt színe) írnak, ami az országos politika szempontjából is üzenetértékű és komoly hatású lehet – országosan is gyengítheti a Néppárt pozícióit, amely 2020. január óta a Zöldekkel koalícióban kormányozza Ausztriát.
Szabadságpárti kancellár?
Helyi elemzők kiemelik, hogy az osztrák választók jelentős hányada, mintegy ötöde él Alsó-Ausztriában, tehát az itteni választás nagyjából tükrözi az ország politikai hangulatát. Egy közelmúltban készült kutatás szerint pedig az alsó-ausztriai választók többsége esetében az országos politika fontos szerepet játszik a döntésnél.
„Az alsó-ausztriai választásokban abszolút megvan az a potenciál, hogy sokkhullámokat indítsanak el országosan. A mostani választás után pedig ezek már biztos elindultak” – mondta Thomas Hofer politikai tanácsadó a Der Standardnak.
Alsó-Ausztria messze a legfontosabb tartománya az ÖVP-nek (a legnagyobb tartomány, a főváros Bécs hagyományosan a szociáldemokratáké – a szerk.), tehát ha itt rosszul megy a jobbközép pártnak, akkor országosan is rosszul megy neki.
Bár a mostani eredmény még nem rendíti meg a néppárti-zöld koalíciót, a „veszteségek sokat nyomnak a latba, és sok vitát vonnak majd maguk után az ÖVP-ben országos szinten is”, tette hozzá az elemző.
Az FPÖ számára a 24,2 százalék azért is történelmi eredmény, mert Alsó-Ausztria eddig nem tartozott a bázisai közé. A mostani siker – véli az elemző – hátszelet jelent majd Herbert Kicklnek, a párt elnökének és országos szinten is növelheti a párt népszerűségét.
Kickl már előrehozott parlamenti választásokat szeretne – normál esetben 2024 őszén lenne a következő –, és úgy véli, hogy megnyílhat az út Ausztria történetének első szabadságpárti kancellárja előtt.
Országosan már most a Szabadságpárt a legnépszerűbb politikai erő (27 százalékkal), megelőzve a szociáldemokratákat (25 százalék) és az ÖVP-t (21 százalék).
Az FPÖ egyébként már többször volt kormányon egy koalíció részeként (1983 és 1987, 2000 és 2007, valamint 2017 és 2019 között). Utoljára az első Kurz-kormányban kapott szerepet és adhatta az alkancellárt Heinz-Christian Strache személyében.
Érdekesség, hogy azóta mindketten eltűntek a nagypolitikából: a néppárti Sebastian Kurz, aki 2017-ben 31 évesen (!) lett kancellár, 2021-ben korrupciós vádak után visszavonult a politikától és a Thiel Capital globális stratégája lett az Egyesült Államokban. Tündökléséről és rejtélyes bukásáról itt írtunk.
Heinz-Christian Strache pedig belebukott az emlékezetes Ibiza-botrányba – erről itt olvashatnak –, és ezzel magával rántotta a néppárti-szabadságpárti koalíciót. Egy évvel később új pártot indított, amely azonban vezetésével mindössze 3,3 százalékot szerzett a 2020-as bécsi tartományi választáson. A politikust egy bécsi bíróság idén januárban felmentette a korrupciós vádak alól az Ibiza-ügyben.
Van, ahol már hatalmon vannak
A keményvonalas jobboldal előretörése persze korántsem csak osztrák jelenség.
2022. áprilisban Marine Le Pen 41 százalékos eredményt ért el az elnökválasztáson (2018-ban még csak 34-et), pártja, a Nemzeti Tömörülés pedig ma már a legnagyobb ellenzéki párt; Svédországban a Svéd Demokraták a voksok 20,5 százalékát szerezték meg a 2022. szeptemberi választáson, és kívülről támogatják a kormányt, Olaszországban pedig az Olaszország Fivérei posztfasiszta gyökerű párt nyerte a 2022. októberi választásokat, és adhatta a miniszterelnököt Giorgia Meloni személyében.
Ideológiai szempontból nagyrészt közéjük sorolható a lengyel és a magyar kormánypárt, tehát a Jog és Igazságosság, valamint a Fidesz is, mégha vannak is törésvonalak a táboron belül (lásd például a lengyel-magyar szövetség megbomlását az orosz-ukrán háború kitörése után.)
Sajtóhírek szerint a jobbközép Néppárt már a tőle jobbra álló erők egy részével, például Giorgia Melonival is hajlandó lenne szövetkezni, hogy megerősítse pozícióit a jövő tavaszi EP-választások előtt:
Az euró drágább lett, de azért lehetett nyugati devizát venni olcsóbban is. 
