Az ukrán energiainfrastruktúra elleni orosz rakéta- és dróntámadások múlt őszi kezdete után tettük fel a kérdést, hogy az ukrán légvédelem és a lakosság kitartása fogy el hamarabb, vagy az orosz rakéták? Eltelt néhány hónap, Ukrajnának nehéz tele volt az áram- és a távhőszolgáltatás működtetését tekintve, de végül nem maradtak milliók áram és fűtés nélkül hetekre, az orosz támadások intenzitása pedig csökkenni kezdett tavaszra.
Akkor tehát választ kaptunk az eredeti kérdésre? Inkább úgy fogalmaznánk, hogy válaszokat kaptunk fontos kérdésekre. Először is: Oroszország nem fog „kifogyni” a ballisztikus és cirkálórakétákból. A CSIS (Center for Strategic & International Studies amerikai kutatóközpont június végi elemzése szerint kimondható, hogy az oroszok a nyugati szankciók és az ilyen rakétákhoz szükséges Oroszországban nem gyártott, korábban Nyugatról beszerzett alkatrészek nehézkes beszerzési lehetőségei ellenére is képesek voltak fenntartani az Iszkander és Kinzsal ballisztikus, illetve a különböző cirkálórakéták gyártását.
Gyártás hozott alkatrészből
Azonban az újonnan előállított ilyen eszközök egységnyi idő alatt legyártható mennyisége messze elmarad attól, amennyit az oroszok korábban ugyanennyi idő alatt elhasználtak. Az ukrán hírszerzés becslése szerint májusban az orosz hadiipar 60 cirkálórakéta, 5 Iszkander és 2 Kinzsal rakéta előállítására volt képes – a rakétahadjárat kezdetén volt, hogy egyetlen nap alatt ennél többet lőttek ki az oroszok ukrán célpontokra. A dolgok jelen állása szerint a gyártás belátható időn belül nem futtatható fel jelentős mértékben elsősorban az alkatrészek hiánya, de az orosz kapacitások szűkössége miatt sem. A kérdés inkább az, a korábban betárazott alkatrészek elfogyásával ezt az ütemet fenn lehet-e tartani, illetve ha ez sikerül is, milyen minőségben? (Elképzelhető, hogy a megszokott nyugati mikrochipeket ki lehet váltani mondjuk Kazahsztánon keresztül érkező mosógépekből „bányászottakkal”, esetleg szürkén importált kínai komponensekkel, de az ilyen megoldások valamiféle kompromisszummal biztosan járni fognak.)
De még ha marad is a mostani gyártási ütem és minőség, az oroszok nem lesznek képesek az ukrán hátország elleni támadásaik korábbi intenzitásához visszatérni, legfeljebb akkor, ha hónapokig „spórolnak” egy-két nagyszabású támadásra, mivel a háború előtt gyűjtött készleteiket mostanra már biztosan nagyjából kimerítették. Ezt honnan tudjuk? Természetesen az orosz vezetés egyes tagjain kívül senki nem tudhatja pontosan, hogy hány Kinzsal vagy éppen Kh-101-es rakéta van az orosz raktárakban, de bizonyos jelek egyértelmű következtetések levonását teszik lehetővé.
Először is ott van a tény, hogy január és március között az orosz támadások során bevetett eszközök 40 százaléka volt (főként iráni vagy iráni eredetű) drón, áprilistól azonban ezek aránya 58 százalékra nőtt a ballisztikus és cirkálórakéták rovására. Április 28-a előtt egy 50 napos időszakban egyáltalán nem is vetettek be az oroszok levegőből indítható cirkálórakétákat. A kifogyó készletekre utal az a tény is, hogy a rakéták maradványainak vizsgálata alapján szakértők arra jutottak, hogy ezeket az eszközöket néhány hónappal legyártásuk után már be is vetik – egy márciusban ukrán területen becsapódott Kh-59MK2 levegő-föld rakétát például 2022 év végén gyártottak.
Kilövéses győzelmet arattak
Egy másik fontos kérdés volt az, hogy a nyugati légvédelmi rendszerek hogyan teljesítenek majd a legfejlettebb orosz eszközök ellen. Nos, a Patriot, IRIS-T, SAMP/T és NASAMS rendszerek megérkezése kis számuk ellenére is látványos eredményeket hozott. Míg az energiainfrastruktúra elleni támadások idején nagyjából 70-80 százalékban tudta lelőni az ukrán légvédelem a beérkező támadóeszközöket, május 1. és június 26. között a Shahed drónok 89, a cirkálórakéták 91, de még a ballisztikus rakéták 79 százalékát is lelőtték az ukránok.
Különösen meggyőző a Patriot ütegek teljesítménye, amelyeket drónok ellen nem, csak drágább célpontok, és különösen Iszkander és Kinzsal ballisztikus rakéták ellen vetnek be. Az oroszok a Patriotok megérkezése után megpróbálták ezeket harcképtelenné tenni, és összesen mintegy 34 Iszkander és Kinzsal rakétát lőttek ki rájuk, de ezeket egytől egyik hatástalanítani tudták az amerikai ütegek. Ha visszagondolunk arra, hogy a valósággal történő kellemetlen találkozás előtt az orosz (és oroszpárti) propaganda a „hiperszonikus” Kinzsal rakétát a légvédelmi rendszerek által kivédhetetlennek reklámozta, akkor még figyelemre méltóbb, hogy egy ugyan sokat fejlesztett, de mégis az 1980-as években szolgálatba állított amerikai rendszer még ukrán üzemeltetésben is érinthetetlennek bizonyult Putyin egyik „csodafegyvere” által.
A jövő sem túlságosan rózsás orosz szemmel nézve. Miközben az orosz rakétagyártás legjobb esetben is stagnál, esetleg pár darabbal növekedik havonta, addig a lassan mozduló, de most már egyre inkább háborús üzemmódra átálló nyugati hadiipar jóval nagyobb tartalékokat képes megmozgatni. A Patriotokat gyártó Raytheon évi 12-re emeli a szolgálatba állítható, elkészülő ütegek számát, a rakéták gyártását is közel megduplázzák a következő időszakban, de a Stinger vállról indítható rakéták éves legyártott mennyisége is 50 százalékkal nő 2025-ig, ahogy a NASAMS rendszerek és rakétáik gyártását is felpörgetik, hogy okozzon problémákat az Ukrajnának átadott készletek pótlása.
Van még hova fejlődni
Ez persze nem jelenti azt, hogy az ukránok teljesen kint lenne a vízből. Fejlett nyugati légvédelmi rendszerekből még mindig kevés van, Ukrajna pedig nagy. Az ukrán légvédelemnek választania kell, hogy milyen célpontokat milyen hatékonysággal próbál megvédeni. Ahogy ezen a héten sajnos többször is láttuk, az oroszok még mindig képesek pusztító, tucatnyi halálos áldozatot követelő rakétacsapásokat intézni ukrán célpontok (még ha ezek lakóházak és temetési menetek is) ellen ott, ahol nincs elég légvédelmi eszköz, vagy nem elég fejlett típusok állnak készenlétben. De például Kijev ellen már nem. És mivel a nyugati országok újabb és újabb eszközöket ajánlanak fel, illetve növelik ezek termelését is, az oroszok pedig nem képesek több, illetve jobb rakétát gyártani a mostaninál, a mérleg nyelve mostantól már egyre egyértelműbben fog Ukrajna felé billenni ezen a téren.
A következő nagy lépés az ukránok számára a frontvonalak feletti égbolt hatékonyabb védelme lehetne. Az ukrán offenzíva alakulása kapcsán írtunk arról, milyen gondokat okoznak az orosz felderítő- és kamikazedrónok, illetve a harci helikopterekről kilőtt páncéltörő rakéták. Arra nem érdemes várni, hogy a teljes, sokszáz kilométeres frontszakaszon az ukrán légvédelem teljesen meg tudja tisztítani a légteret az orosz eszközöktől, de ezen a téren is várhatók előrelépések.
Minden hónapban újabb nyugati légvédelmi és radarrendszerek érkeznek Ukrajnába a korábban beígértekből, és csordogálnak szépen az újabb felajánlások is. Ha a méregdrága, féltett, IRIS-T vagy NASAMS rendszereket nem is vezénylik egyenesen a frontra, minden ilyen érkezése erőforrásokat szabadít fel a hátországban. Nagyot dobhat az ukránok képességein az is, ha Németország elkezdi leszállítani a június végén beígért újabb 45 Gepard önjáró légvédelmi gépágyút – ezek kiemelkedően hatékonynak bizonyultak a Shahed és az orosz drónok elleni harcban.
De jó előre szólnak, úgyhogy fel lehet rá készülni. 
