4p
A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok szép csendben felvette a közvetlen diplomáciai kapcsolatot Észak-Koreával. Erről állítólag a külügy egyik munkatársa tájékoztatta a hírügynökséget. Azt mondja, nem csak Phenjan teljes kapitulálása vagy a háború a két lehetséges megoldás - még ha Trump pont az ellenkezőjét is hangoztatja ennek.
Egy északi katona távcsővel figyeli Dél-Koreát, miközben az amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája meglátogatják a két ország határán húzódó demilitarizált övezetet 2017. október 27-én. Fotó: EPA / Jeon Heon-Kyun

A magát felfedni nem kívánó informátor szerin Joseph Yun, az Egyesült Államok észak-koreai tárgyalója az úgynevezett New York-i csatornán (lásd keretes írásunkat) keresztül vette fel a kapcsolatot a phenjani ENSZ-misszió diplomatáival.

Az ellenkezőjét teszik annak, amit Trump mond

Bár Rex Tillerson külügyminiszter október 17-én úgy fogalmazott, hogy az első bombák becsapódásáig folytatni fogják a diplomáciai erőfeszítéseket a háború elkerülésére, Trump elnök korábban többször is fölösleges időpazarlásnak nevezte a tárgyalásokat. Azt mondta: Washington az elmúlt 25 évben hiába tárgyalt, Észak-Korea csak a bolondját járatta vele, ezért csak egyféleképpen lehet jobb belátásra bírni a kommunista rezsimet. Bár azt nem mondta ki, mi ez az egyetlen módszer, mindenki a háborúra gondolt: a két ország vezetője válogatott sértéseket vág egymás fejéhez, rendszerint tűzzel, pusztulással és a Föld színéről való eltörléssel fenyegetik egymás országát. Trump gyakorlatilag már bejelentette az észak-korea elleni háborút >>

A "New York-i csatorna" (New York channel) egy észak-koreai diplomaták által működtetett iroda, amely kommunikációs csatornát jelent a wahingtoni és phenjani tisztviselők között. Technikailag Észak-Korea ENSZ-küldöttségének része, a '90-es években gyakorlatilag nagykövetségként működött. Az utóbbi időben ezen keresztül juttathatott el üzeneteket egymásnak a két ország vezetése, amelyek egyébként évtizedek óta nem állnak hivatalos kapcsolatban.

Amikor Trump hivatalba lépett, Yun megbízása szerint csak amerikai foglyok szabadon engedéséről tárgyalhatott Phenjannal. A forrás szerint most ennél szélesebb jogköröket kapott a tárgyaló, de hogy ebbe a koreai nukleáris- és rakéta-program is beletartozik-e, arról nem árult el részleteket. Mindenesetre Yun már kérte az észak-koreai diplomaták közbenjárását annak érdekében, hogy hagyjon fel a tesztelésekkel a kommunista ország.

Kínának tetszik a tárgyalás

Annak egyelőre nincs jele, hogy a két ország igencsak terhelt viszonya bármilyen javulásnak indult volna. Kínában mindenesetre üdvözölték a kiszivárgott híreket, a külügyminisztérium szóvivője szerint Kína üdvözöl mindenféle párbeszédet a két ország között. Donald Trump november elején Pekingbe utazik, a hírek szerint nyomást próbál majd gyakorolni Hszi Csin-ping kínai elnökre, hogy fékezze meg Észak-Koreát - ez lehet az utolsó esélye a háború elkerülésének >>

Nem csak két opció van?

A Reuters forrása szerint a tárgyalások célja, hogy ne kerüljön sor háborúra, helyette valamilyen diplomáciai megoldás szülessen. Azt is mondta: nem igaz, hogy Washington kizárólag két lehetőséget, a teljes diplomáciai kapitulálást vagy a háborút kínálja fel Phenjannak - ennél állítólag sokkal nagyobb mozgástere van a diplomatáknak. Persze a dolgukat nem könnyíti meg, ha közben az elnökük folyamatosan fölöslegesnek nevezi a tárgyalásokat és háborúval fenyegeti a koreaiakat. - ahogy azt sem, hogy Észak-Korea időnként rakétákat lő át Japán fölött vagy kísérleti atomrobbantásokat hajt végre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG