3p
A túlnépesedés, a korrupt kormányzatok és a munkahelyek hiánya a fiatalokat a radikalizációba és a kábítószerekhez űzi. A hatóságok rettegéssel figyelik a francia tüntetéseket, arra letartóztatásokkal és a láthatósági mellények elkobzásával reagálnak. Négy muszlim országot vizsgálunk meg közelebbről.
A szudáni kormány ellen tüntetnek szolidaritásból Jemenben. (EPA/YAHYA ARHAB)

Németország és Kína még csak most kezdett meredek lassulásba, a Világbank csupán a napokban figyelmeztetett a világgazdaság egén gyülekező „viharfelhőkre”, de számos arab államot már hetek óta utcai zavargások ráznak meg.  Itt ráadásul polgárháborúk által nem érintett muszlim államokról beszélünk, amelyek közül most négyet veszünk górcső alá – közülük hárman ráadásul Európa határán terülnek el. Közös jellemzőjük, hogy túlnépesedettek, a fiatalok százezreinek nem tudnak munkát adni, akik aztán vagy radikalizálódnak, vagy kábítószerhez menekülnek.

Egyiptom

Az 1992-ben még 58 millió lakosú országban mára 104 millióan élnek, 2030-ra pedig várhatóan 127 milliósra ugrik a népesség. Jelenleg a lakosság 62 százaléka 29 év alatti! A népességrobbanás óriási tehet ró az amúgy is szűkös erőforrásokra, elsősorban az ivóvízre és a termőföldre.

Az egyiptomi rezsim rettegéssel figyeli a francia Sárga Mellényesek mozgalmát és arra azonnal letartóztatásokkal reagált, valamint korlátozásokat vezetett be a láthatósági mellények árusítására az országban. Nyolc évvel az Arab Tavasz kirobbanása után az ország lakóinak csupán ötöde gondolja azt, hogy Egyiptom jó irányba halad – 5 éve még a lakosság 85 százalék vélekedett pozitívan.  A felmérés szerint az egyiptomiak többsége szerint a korrupció és a nepotizmus teszi elsősorban tönkre az országukat, egyben követelik az oktatási rendszer javítását, valamint politikai és kormányzati reformokat.

Szudán

A rendfenntartók több tucat embert megöltek az elmúlt hónapban, akik az alapvető élelmiszerek árának rohamos emelkedése miatt tiltakoztak. Az inflációs ráta 70 százalékos, a szudáni font pedig a szabadpiacon csupán múlt novemberben elvesztette értékének negyedét a kemény devizákhoz képest. Omar al-Basir elnök 29 éve uralja az országot.

Libanon

A gazdasági válság és a politikai lebénulás miatt utcai tiltakozások törtek ki a múlt hónapban. Az IMF adatai szerint mindössze 1 százalékos volt a GDP növekedése tavaly, holott legalább 6 százalékos növekedés kellene ahhoz, hogy elég munkahely létesüljön az évente piacra lépő 30 000 fiatalnak.

Káncz Csaba

Ehhez legalább egy hatékony kormányra lenne szükség, de az meg nincsen: 9 éves kihagyás után nyolc hónapja voltak választások, de azóta sem sikerült felállítani egy működő kormányt.

Tunézia

Országos tiltakozások törtek ki tavaly december 24-én, amikor egy elkeseredett újságíró felgyújtotta magát az ország közállapotai és a magas munkanélküliség miatt. A tunéziai dinár folyamatosan veszti el az értékét, az országot egy 92 éves elnök irányítja, a lakosság pedig 8 évvel a forradalom után letargiába süllyedt. A friss felmérés szerint míg 5 éve a lakosság 94 százaléka volt bizakodó az ország jövőjével kapcsolatban, mára ez az arány csupán 21 százalék.

Az országban meredeken emelkedik a bűnözés, az öngyilkosságok száma és a kemény drogok fogyasztása. Akárcsak Egyiptomban a helyi hatóságok itt is rettegnek a francia folyamatok láttán, ezért egy bizarr rajtaütés keretében lefoglaltak egy raktárban 50 000 láthatósági mellényt.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG