5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Igor Volobujev, a Gazprombank volt alelnöke abban a reményben csatlakozott a Freedom for Russia (Szabad Oroszországért) légióhoz, hogy legyőzhetik hazájukat, és esetleg megdönthetik Vlagyimir Putyin rendszerét. Kijevben, új ukrán katonai öltözékében úgy érzi, végre teljesítette célját.

A Gazprombank volt alelnöke hetekkel azután, hogy elhagyta Oroszországot, igyekezett meggyőzni az ukrajnai tisztviselőket, tegyék lehetővé számára, hogy katonai szolgálatra jelentkezzen, és harcolhasson egy olyan ország ellen, ahol felnőtt korának nagy részét töltötte."Amint a háború kitört, azonnal tudtam, hogy el akarok menni megvédeni Ukrajnát" – nyilatkozta Volobujev a The Guardian-nek az ukrán fővárosban adott interjújában.

„Először a Sumi régió területvédelmi egységeihez szerettem volna csatlakozni, ahol felnőttem. Sok tisztviselőhöz fordultam, de jogilag nem volt lehetséges, hogy oroszként harcoljak ott.”

Igor Volobujev, a Gazprombank egykori alelnöke ma már Ukrajában harcolt. Fotó: Telegram
Igor Volobujev, a Gazprombank egykori alelnöke ma már Ukrajában harcolt. Fotó: Telegram

Aztán Volobujev mégis lehetőséget kapott arra, hogy csatlakozzon a „Freedom for Russia” légióhoz. Egy különleges katonai egységhez, amely az ukrán fegyveres erők része, és teljes egészében orosz állampolgárokból áll.

„Nagyon örülök, hogy elértem a célomat. De most gyorsan katonai kiképzésen kell részt vennem, hogy valóban harcolni tudjak. Nem állhatok meg félúton” – mondja.

Az 50 éves férfi ukrán gyökerű, de orosz útlevéllel rendelkezik, és élete nagy részét Moszkvában élte le, ahol a Gazprombank, Oroszország harmadik legnagyobb bankjának alelnöke lett. A bank a Gazprom energiavállalat tulajdonában van. Volobujev egyike volt annak a maroknyi orosz disszidálónak, akik egyből elítélték a háborút.

Az a döntése, hogy fegyvert fog Oroszország ellen, újabb fordulat egy figyelemre méltó élettörténetben. Már nyilvános disszidálása is sokkoló hullámot váltott ki, mivel vezető szerepet töltött be egy orosz központi intézményben, amelynek elnöke Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, aki közel áll Vlagyimir Putyinhoz.

„Sokáig próbáltam kompromisszumot kötni magammal. De február 24-én lehetetlenné vált minden ilyesmi. Nem lehetek részese ennek a bűnnek” - mondta.

Igen keveset lehet tudni a Freedom for Russia légióról, amelyhez Volobujev csatlakozott. Megalakulásának hírét március 12-én jelentették be a Telegramon, és néhány tagja április elején sajtótájékoztatót tartott Kijevben. 

„Egyes tagok és családjaik számára nagyon veszélyes erről beszélni, ezért a csoport nagyon titkos. De az én történetem közismert" – mondja Volobujev, aki katonai titokra hivatkozva nem akarta megmondani, mekkora a légió, és hol harcolt, de hozzátette, az egység gyakran vesz részt aktív harcokban.

Hangsúlyozza, hogy az egység „nem zsoldoscsoport”, hanem az ukrán fegyveres erők hivatalos része, ezért, ha elfogják, a katonákat a nemzetközi humanitárius jog szerint kell kezelni.

Az egység jelvénye: fehér-kék

Egyenruháján az egység hivatalos jelvényét viseli. A fehér-kék zászlót az orosz háborúellenes tüntetők használják országon belül és kívül egyaránt. 

„Az orosz zászló dizájnját utánozza, de a piros sávot fehérre változtatták, hogy megszűnjön a ’vérrel és erőszakkal’ való asszociáció – mondta Volobujev.

Míg Volobujev fő motivációja a fegyver kézbevételére az volt, hogy megvédje Ukrajnát, amelyet „egyetlen anyaországának” minősít, elmondása szerint sok oroszok Moszkvában keresi a rendszerváltást.

„Ez is egy erősen motivált orosz csoport, akik úgy gondolják, hogy Oroszország legyőzése az egyetlen módja egy demokratikus, civilizált ország létrehozásának” – mondja.

Artyom (nem az igazi neve), az egység másik tagja hozzáteszi, hogy a légió volt az egyetlen lehetősége megszabadulni attól a rezsimtől, ahol ellenzékiként élt Oroszországban, mielőtt 2020-ban elhagyta az országot. Nem sokkal a háború előtt költözött Ukrajnába, mert érezte, hogy küszöbön áll egy orosz támadás. 

„Szeretem a szülőföldemet. Bárcsak ne kellene odáig fajulnia, de véget kell vetnünk ennek a rendszernek. Remélem, hogy a háború után hazatérhetek” – mondja.

Van, aki páncélmellényt gyárt

Néhány orosz viszont más módját találta meg, hogy hozzájáruljon Ukrajna katonai erőfeszítéseihez. Nem sokkal a háború kitörése után Makszim Motin, egykori moszkvai ellenzéki képviselő, aki az elmúlt négy évben Kijevben élt, gyorsan több gyártósort is felállított, hogy páncélmellényeket és sisakokat gyártson az ukrán hadsereg számára.

„Különösen a háború első napjaiban volt nagy kereslet a páncélzatra. Eddig több mint 700 mellényt és rengeteg sisakot készítettünk” – mondja Motin a lapnak a nyugat-ukrajnai Lviv városából adott telefonos interjúban, ahol a katonai felszerelések gyártását koordinálja.

Motin évekig belülről akarta megváltoztatni Oroszországot, de 2018-ban kénytelen volt elmenekülni az országból, miután az orosz biztonsági szolgálatok megfenyegették. Most azt mondja, soha nem gondolta volna, hogy katonai felszereléssel segítse az ukrán hadsereget a hazája elleni harcban. A férfi ellen a moszkvai hatóságok a közelmúltban két büntetőeljárást is indítottak ellene Ukrajna támogatása miatt, köztük a terrorizmus finanszírozásának súlyos vádjával.

„Semmi közöm az oroszországi véres rezsimhez és azokhoz, akik támogatják a háborút. Úgy gondolom, hogy Oroszországnak veszítenie kell a csatatéren” – tette hozzá Motin.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG