Az eurót 15 éve vezették be, és minden közben felmerült akadály, hiányosság ellenére úgy tűnik, működik a közös pénz, betölti azt a funkciót, amit szántak neki. Nyilván szükség lesz még további reformokra az eddigi tapasztalatok alapján, de remélhetőleg az erősebb és a gyengébb tagok, valamit az Európai Központi Bank között kialakul egy olyan konszenzusos irány, ami hosszú távon stabilitást ad az övezetnek.
A 2008-as válság után néhány, főleg déli tagállamnál komolyabb gondok jelentkeztek, de ezeket sikerült kezelni. Az egyetlen, akivel kapcsolatban még bizonytalanság van, a görögök. Vajon miért pont ők? Összefügghet-e viszonylag különleges történelmükkel és geopolitikai helyzetükkel?
Az ősi nagyság
A legfontosabb dolog, amire ők maguk is nagyon büszkék, hogy ők voltak Európa első nagy civilizációja, ráadásul a kontinens nevét is ők adták. És nem csak, hogy az elsők voltak, hanem nagyságuk különböző formában fenn is maradt 1453 ama szomorú napjáig, amikor akkori kultúrájuk pazar központja, Bizánc örökre török kézre került.
Civilizációjuk ráadásul Nagy Sándor hódításainak köszönhetően jóval a kontinens határain is túlterjedt. Nyelvüket is kultúrájukat exportálták Egyiptomba, Mezopotámiába, tulajdonképpen az egész Közel-Keletre, ahol az egész a 7. századi arab hódításokig fennmaradt.
A Római Birodalom ugyan meghódította őket, de nem olvadtak bele, hanem annak egyik hatalmi központja lettek. Olyannyira, hogy a birodalom nyugati felének bukása után ők vitték tovább a birodalmat Bizánc néven, görög lett az államnyelv, de magukat tekintették az igazi rómaiaknak, a latin nyelvűeket vlachoknak nevezték. A Bizánci Birodalom innentől ezer évig Európa egyik fénypontja volt, míg végül a terjeszkedő oszmán törökök el nem nyelték.
Nehéz idők
A görögök sorsa ekkortól igen zord lett. A városokból a hegyekbe menekültek, ahová ténylegesen nem terjedt ki a török uralom, és állattartásból éltek, nagy szegénységben. Függetlenségük első pici darabját csak 1821-ben szerezték vissza, amikor az angolok, franciák és oroszok nagyhatalmi érdekei összecsaptak a Boszporusz környékén, és érdekükben állt Görögország részleges felszabadítása. Stabilan működő államot azonban nem sikerült létrehozniuk. Klánok harcoltak egymással a hatalomért, sokszor tornyaikból lövöldöztek egymásra. Az egykori nagy népből vademberek gyülekezete lett.
Alkotmányt, parlamentet csak igen hosszú idő után tudtak összehozni, és akkor is csak nagyhatalmi segítséggel. Közben feléledt bennük az újkori nemzeti érzés, és programjuk lett az összes görög terület felszabadítása az oszmán uralom alól. Erre 1912-ben, az első balkáni háborúban került sor. Az első világháborúban frontország lettek: az antant Szalonikinél tartotta fel a német és osztrák-magyar seregeket, majd onnan kiindulva szorította ki azokat a teljes győzelemig. Ekkor aztán a görögök a vesztes törökökre rontottak, abban a reményben, hogy a kisázsiai görög területeket és Isztambult visszaszerzik. Csalatkozniuk kellett: Kemál pasa (a későbbi Atatürk) leverte őket. A Bizánci Birodalom felélesztése ezzel lekerült a napirendről, maradt a mai Görögország.
A második világháborúban a németek lerohanták őket (ez mély nyomokat hagyott bennük), utána viszont Sztálin és Churchill megállapodása alapján a nyugati érdekszférához kerültek. Érdekes módon, rendkívül népszerű eszme lett a kommunizmus, ha rajtuk múlik, önként kommunista rendszerben éltek volna, mint Jugoszlávia vagy Albánia. Ezt azonban a nyugat nem engedhette: brutális polgárháborúban verték le a kommunistákat, és 1974-ig tartó katonai uralom következett.
Újra demokrácia
Csak ekkor, 1974-ben jött létre a modernkori görög demokrácia. Az ország igen szegény volt, de 1980-81-es Nato és EU csatlakozása után gyors fejlődésnek indult. Az idő azonban nem volt elég az ezredfordulóig, az ország nem tudott felzárkózni annyira, hogy érett legyen az euró átvételére.
És innen eredtek a problémák. Az egyensúly felborult, valahogy helyre kellett állítani. Az Európa által kikényszerített reformokat a görögök méltánytalannak érezték és érzik. A lelkükben benne van, hogy több ezer éve ők indították el a kontinenst a civilizáció útján, hát akkor most az egységesülő kontinens vegye őket a szárnya alá, de legalábbis ne kezelje őket páriaként. Tulajdonképpen érthető ez az érzés, ugyanakkor azt is látniuk kell, hogy a mai, közös Európa minden népétől erőfeszítéseket igényel.
A piacok izgatottan várják, hogy a győztes Ciprasz belássa ezt, és a nemzetközi szervezetekkel egyeztetve mindenkinek elfogadható, kompromisszumos megoldást találjon. Ha sikerül, a görög nép visszakerülhet a kontinensen elfoglalt méltó helyére.
A próbálkozás életveszélyes kockázattal jár. 
