4p
Megváltozott az iparág növekedési modellje, de a válság azt is kikényszerítette, hogy új célpiacokat keressenek a gyógyszergyárak - mondta el a Növekedés 2013 konferencián a hazai gyáróriás, a Richter vezérigazgató-helyettese. Gulácsi Gábor szerint az árbevételért ma már "egyre távolabb kell menni", a növekedés motorjai ugyanis ma már a felemelkedő piacok.

A válságövezetekben az állami gyógyszerár-támogatások megvágását keményen megérezte az iparág, míg az egészségre többet költenek az emberek, ez a válság kitörése óta a gyógyszerköltésekre már nem igaz. A Richter Gedeon hazai árbevétele is nagyban függ a támogatott gyógyszerek körétől, ezek száma a felére esett vissza.



"A válság Magyarországon a számunkra 2006-ban kezdődött" - érzékeltette Gulácsi, hogy mennyire megérezte a vállalatcsoport a folyamatos kiigazításokat. A válság mindezt csak elmélyítette, a Richter ezért váltott stratégiát 2010-ben. Egyelőre úgy tűnik, a válságra sikeres válaszokat adott a cégcsoport.

Kétarcú a magyar piac

Gulácsi szerint a magyar piac kétarcú, a társasági adó mértékét tekintve nincsenek versenyhátrányban, a K+F-re adott "masszív" adókedvezmény pedig egyelőre kompenzálja az egyéb terheket. A felsőoktatási kutatási műhelyekkel ugyanakkor lehetne jobb is a kapcsolat, és az innováció támogatásában is lenne még előrelépés a vezérhelyettes szerint,

A Növekedés 2013 konferencia előadásai

Halpern: ez az exportbővülés nem fenntartható

Wolf: az adósmentés kiütheti a hitelprogramot
Oblath: Magyarországon még nincs növekedési fordulat
Hogy lesz itt 2 százalékos növekedés? A külföldön dolgozók is segítenek

Ez nem unortodox gazdaságpolitika - Matolcsynak fájhat az adósmentés

Sokat segít, ha a magyarok tanulnak a multiktól

Hol van az a növekedési fordulat? Tanuljunk a külföldiektől!

Nemcsak a gyógyszerár-támogatás szűkölése miatt fordult újabb készítmények felé a cégcsoport, hanem az értékesítését is átszervezte. Míg 2005-ben a Richter bevételeinek 30 százaléka a magyar piacról származott, tavaly ez már csak 9 százalék volt. A gyógyszeripari óriás tolódott a feltörekvő piacok felé, az árbevétel-növekedést döntően most is a FÁK országaiban és Kínában sikerült elérni, miközben a magyar értékesítés (ismét) visszaesett. Egyszeri hatások miatt tavaly az amerikai árbevétel is durván csökkent.

Rengeteg pénzt költenek marketingre

A Richter saját kezébe vette a kínai érdekeltségeit (korábban egy vegyesvállalaton keresztül vetette itt meg a lábát) és elkezdte kiépíteni saját hálózatát is. Abból is látszik, hogy stratégiaváltás történt, hogy a cégcsoport ma már az árbevételének közel harmadát költi marketingre.

A másik terület, ahol megemelték a költségvetésüket a K+F, itt ráadásul a nagy kockázatú, oroginális készítmények piacán próbálnak érvényesülni - az eddigi szabadalmakat és törzskönyvezéseket figyelembe véve, sikeresen. A Richter most a bevétele 11,9 százalékát fordítja kutatásra, de a jövőben ennél is többet költenének erre a területre.

Fókuszban a nők

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Richter a nőgyógyászat irányába fordult, ennek alárendelve hajtott végre két akvizíciót is az elmúlt években (így került a Richterhez az Esmya nevű készítmény), a cégcsoport történetében először hitelt vett fel ezekhez, mintegy 300 millió eurót. Kínában is a sürgősségi fogamzásgátlókkal jelent meg a gyógyszer óriás. A másik sikeres szabadalmuk pedig egy skizofrénia elleni szer volt (Cariprazine). Követve az iparági trendeket, a Richter is a bioszimiláris készítmények fejlesztésére helyezte át a hangsúlyt, a generikus gyógyszereknél pedig szintén a női vásárlók felé fordult nőgyógyászati termékeinek fejlesztésével. Az elmúlt két évben a cég sikeresen építette ki a nőgyógyászati termékeinek nyugat-európai hálózatát is.

Gulácsi Gábor előadásából az derült ki, hogy a Richter 2010-ben úgy döntött: előremenekülve tör ki a válságból és próbálja megerősíteni globális pozícióit.Egyelőre úgy tűnik, a szakmai sikereket sikerült üzleti sikerré konvertálni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG