2p

Dan Rapoport lettországi születésű orosz befektetési bankár többször élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és a háború kitörése óta többször járt Ukrajnában segítséget nyújtani.

Az amerikai főváros rendőrségének közleménye szerint még vasárnap este kaptak telefonos bejelentést az esetről. Rapoportot az épület előtti járdán találták meg, a haláleset ügyében még tart a nyomozás, de egyelőre semmi nem utal bűncselekményre - közölte a Metropolitan Police szóvivője. Hozzátette, hogy az áldozat körül 2500 dollárnyi készpénzt, egy törött mobiltelefont, egy floridai jogosítványt és egyéb személyes tárgyakat találtak.

Sajtójelentések szerint két nappal halála előtt nyugtalanító bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. A Fox News tudósítása szerint az Apokalipszis most című filmből vett Marlon Brando-képet posztolt és azzal kommentálta, hogy "A szörnyűség". Ukrán származású második felesége szerint férje nem lett öngyilkos.

Dan Rapoport. Fotó: Facebook
Dan Rapoport. Fotó: Facebook

Dan Rapoport az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Lettországban született 1970-ben. Szüleivel a 80-as években politikai menekültként telepedett le az Egyesült Államokban, majd az egyetem elvégzése után 1991-ben visszaköltözött Moszkvába, ahol befektetési bankárként dolgozott, és társtulajdonosa lett egy ismert moszkvai éjszakai klubnak.

2012-ben hagyta el Oroszországot, miután nyíltan kiállt az azóta bebörtönzött ellenzéki politikus és aktivista Alekszej Navalnij mellett. Azóta is többször bírálta élesen Putyin elnök politikáját, veszélyes embernek nevezve őt.

Az Egyesült Államokban 2016-ban azzal került be a hírekbe, hogy több millió dollárt érő washingtoni otthonát Donald Trump lányának, Ivanka Trumpnak és férjének, Jared Kushner korábbi elnöki főtanácsadónak adta el.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG