Putyint becserkészik – fellélegezhet Európa?

Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Irán, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok diplomatái már 16 hónapja szakaszos tárgyalásokat folytatnak az osztrák fővárosban a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás (JCPOA) újraélesztése érdekében. Ezek a tárgyalások most a legvégső fázisba léptek. 

A főtárgyaló optimista

Múlt pénteken, a PBS amerikai közszolgálati televíziónak adott érdekfeszítő interjújában Robert Malley, az Egyesült Államok iráni különleges képviselője – egyben a bécsi nukleáris tárgyalások főtárgyalója –, kerülte az Irán elleni fenyegetés minden formáját, miközben érzékeltette, hogy a Biden-kormányzat kemény alkut folytat Bécsben.

Az igazán meglepő az a tény, hogy Malley még a megállapodás megkötése előtt optimista hangot ütött meg. A főtárgyaló ügyesen megüzente, hogy a Biden-adminisztráció nem kötött kompromisszumokat, és a megállapodás – ha egyáltalán megköttetik –, szigorúan összhangban lesz az Egyesült Államok álláspontjával, miszerint „készek vagyunk visszatérni a nukleáris megállapodáshoz, ha ezt Irán is megteszi." Se több, se kevesebb.

Malley azonban hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) Iránról szóló aktáját nem zárják le, hacsak Teherán nem ad „hiteles válaszokat” az IAEA-nek az uránrészecskék indokolatlan jelenlétével kapcsolatos felkavaró kérdésre az utóbbi teljes megelégedésére. Malley ragaszkodott ahhoz, hogy Irán „történelem előtti vagy történelmi feltárása” nem elegendő, mert az a kérdés, hogy „hol van ma az urán, az elszámoltatható legyen, és az úgynevezett biztosítékok („safeguards”) hatálya alá tartozzon”. Ez bizony nehéz kihívásnak tűnik.

Az európai szövetségesek érdekei

Ugyanígy Malley-t közvetlenül megkérdezték, hogy az Egyesült Államok „engedné-e a nem-amerikaiaknak (az európaiaknak), hogy üzletet kössenek az Iszlám Forradalmi Gárdával (IRGC), és ezzel lényegében megkerüljék az Egyesült Államok szankcióit”.

Malley mesterien tért ki a nyílt válasz elől, kijelentve: „Nem akarunk, nem is tárgyalunk, és nem is fogunk tárgyalni azon normáink csökkentéséről, hogy mit kell tenniük az európai vagy más vállalatoknak, ha üzletet akarnak kötni Iránnal. Tiszteletben kell tartaniuk a szankcióinkat, amelyek nagyon jól meghatározottak. A pénzügyminisztérium világos szabványokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy a cégeknek mit kell tenniük, milyen átvilágítást kell végezniük. És minden ezzel ellentétes jelentés, amely azt állítja, hogy fel fogjuk higítani ezeket a szabványokat, hogy tárgyalni fogunk ezekről a normákról, teljesen téves.”

Ez első ránézésre azt jelenti, hogy Irán a „szankciók enyhítésére” számíthat a külföldi országokban blokkolt forrásaihoz való hozzáférés tekintetében, és ami döntő, „eladhatnák törvényesen az olajat, amire most nem képesek, hogy megszerezzék az olaj eladásából származó bevételt.” Az IRGC elleni szankciók azonban folytatódhatnak.

A játszma Oroszországról szól

Egyszerűen fogalmazva, az EU az esetleges megállapodás után megvásárolhatná Irán olaját az orosz helyett. Valójában a piacra kerülő olajtöbblet az árakat is lenyomja (és csökkenti Oroszország bevételét). Mindkettő az Egyesült Államok érdekeit szolgálja.

Washington várakozása szerint Irán és Oroszország – mint nagy olajexportáló országok –  érdekei elkerülhetetlenül ütköznek majd, miközben a piacokért tülekednek. Oroszország már leváltotta az iráni olajat az ázsiai piacon kedvezményes eladások révén. Az Egyesült Államok reméli, hogy Irán most visszafizet ezért majd Oroszország fő piacán, Európában. 

Az USA várakozása szerint Irán kétségbeesett készpénzigénye végül mérsékelheti Teherán eddigi agresszív viselkedését a térségben. Az iszlamista rezsim megfelelő magatartására számítva az amerikai külügyminisztérium a múlt héten azzal fenyegetőzött, hogy ha Irán drónokat ad el Oroszországnak, az súlyos szankciókat von maga után.

Amíg az amerikai szankciók érvényben maradnak, az európai vállalatok valószínűleg nem lesznek elég magabiztosak ahhoz, hogy teljes gázzal üzleteljenek Iránnal. Legalábbis ez volt a tapasztalat a 2015-ös megállapodás aláírása után is. Ma a transzatlanti szolidaritás sokkal erősebb, mint hét évvel ezelőtt, és az európaiak semmiképpen sem vetik el az Egyesült Államok által felállított védőkorlátokat.

Egy megállapodás létrejötte esetén megnyílhat az út az Európán kívüli országok számára is, hogy visszatérjenek az iráni gazdaság vérkeringésébe. Előnyben részesül Kína, amelynek a bécsi tárgyalásokon a JCPOA mielőbbi megkötésére irányuló vágya magától értetődő. Kína már megkötött egy ambiciózus, 400 milliárd dolláros ütemtervet az Iránnal való gazdasági együttműködéshez, beleértve a helyi valutában történő fizetési mechanizmust is.

A nagy kérdés az iráni-orosz kapcsolatok jövőbeli pályája. Pontosabban fogalmazva, az iráni kapcsolatok a jelenlegi geopolitikai viszonyok között segíteni fogják-e Oroszországot a gazdasági szférában? Nincsenek egyszerű válaszok. Tévedés ne essék, a nyugati partnerek keményen fognak dolgozni Irán középosztályán.

Ez a taktika India esetében sikerült, amint azt az elmúlt három évtizedben Oroszországhoz fűződő kapcsolatainak sorvadása is tanúsítja. Érdekes módon Irán és India erős hasonlóságot mutat. A gazdasági szférában mind Indiában, mind Iránban a bazári ösztönök uralkodnak, és a cimbora-kapitalizmus („crony capitalism”) burjánzik. Idővel tehát Irán pályája követheti India pályáját.

Természetesen nem szabad arról elfeledkezni, hogy az ellenállás ideológiája Teherán részéről az iráni forradalom öröksége, és mára szervesen beépült a síita pszichébe. A nacionalizmus az 1979-es forradalom egyik szikrája volt.

Végső elemzésében tehát Teheránnak el kell fogadnia az EU által az USA nevében javasolt „végső szöveget”. A lényeg az, hogy Malley megjegyzései azt sugallják: Teherán nem azt kapta, amit kért az IRGC amerikai terrorlistáról való eltávolításával kapcsolatban, másodsorban pedig az IAEA aktája továbbra is nyitott. Teheránnak ezt a keserű pirulát kell lenyelnie.

A befolyásos Nour News megjegyzi, hogy „a szakértői eljárás még mindig folyamatban van, és nem született negatív vagy pozitív döntés”. Valóban, Ali Hámenei iráni legfelsőbb vezetőnek kell megadnia a végső jóváhagyást.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)