Az SPD – ha csak egy paraszthajszállal is – megnyerte a német általános választásokat 25,7 százalékkal, 2017-hez képest 5,2 százalékkal növelve támogatottságát.Ez nem a párt gyatra és megosztott állapotának, hanem Olaf Scholz kancellárjelölt minden ellenfelét a pályáról lemosó kompetens fellépésének az eredménye.
Morálisan tehát a legmagasabb támogatottsággal a szociáldemokratáknak van felhatalmazásuk egy koalíció összehozására, ráadásul a polgárok 55 százaléka is SPD által vezetett kormányt akar látni.
A CDU 72 éves történelmének legrosszabb eredményét érte el 24,1 százalékkal, 8,8 százalékkal zuhanva 2017-hez képest.
Mind a szélsőbal (Linke), mind a populista, euroszkeptikus jobboldal (AfD) komoly veszteségeket volt kénytelenek elkönyvelni.
Gyenge felhatalmazás
A szociáldemokratáknál jelenleg uralkodó győzelmi hangulat természetesen nem feledtetheti, hogy a második világháború utáni NSZK-ban ilyen gyenge többséggel még soha nem kormányzott párt. 25 százalékos szinttel Németországban ugyanis még senki sem próbálkozott egy koalíció összekalapálásával – egyben egy olyan kancellár kormányoz, akire a szavazók háromnegyede nem szavazott!
Ebből egyenesen következik, hogy az elkövetkező négy évben az EU első számú hatalmánál nem garantált már a kormányzati stabilitás.
A választási részvétel a 2017-es szint körül alakult, mintegy 47 millió polgár adta le a szavazatát. A szavazatok negyedének elhozatala azt jelenti, hogy a 83 millió lakosú Németországban 11-12 millió ember szavazatával akarnak most tehát kormánykoalíciót alakítani, ami nyilvánvalóan legitimitási problémákat vet fel.
Ehhez járul, hogy 2017-tel ellentétben viszonylag befolyásos potenciális koalíciós partnerek emelkedtek föl: a Zöldek például az akkori eredményük kétszeresét hozták most és a szabaddemokraták is újra kétszámjegyű támogatottsággal rendelkeznek. Az erőviszonyok tehát már nem annyira egyértelműek, mint korábban, ráadásul a politikai spektrum is jóval töredezettebbé vált.
Ami viszont már most világos: Scholznak - avagy jóval kisebb valószínűséggel Laschetnek - egy történelmi léptékben gyenge startpozícióból kell koalíciót kovácsolnia, ahol a résztvevő pártok világképe és célrendszere sokszor mérföldekre van egymástól - és ezzel a szedett-vedett alakulattal kell aztán egy megbolydult világban otthon komoly reformlépéseket véghez vinni.
A várható új koalíció
Scholz a Zöldek mellett szabaddemokrata FDP-t venné be a kabinetbe.
Christian Lindner, a liberálisok elnöke korábban egyértelműsítette: ő a CDU/CSU-val akar kormányozni, azóta azonban valamelyest finomítva álláspontján már nem zárkózik el az SPD által irányított kormányban való részvételtől.
Mindenesetre leszögezte: adóemeléseket nem hagy jóvá. Az egyre világosabb, hogy Lindner csak úgy megy be egy koalícióba, ha megkapja a pénzügyminiszteri pozíciót.
Scholz külpolitikája
A szociáldemokraták kancellárjelöltje korábban közölte, hogy megválasztása esetén kerek-perec megmondaná a véleményét a magyar és a lengyel kormánynak, ha azok megsértik a jogállamot vagy hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak az LMBT-közösség, illetve más kisebbségek ellen. A Zöldek koalíciós partnersége még erősebb legitimációt adna ennek az álláspontnak.
Scholz augusztusban leszögezte, hogy új stratégiát akar kidolgozni Oroszország és más kelet-európai országgal egy közös európai biztonsági rendszer működtetésére. Ezt az elmúlt napokban már Moszkva is követeli angolszász AUKUS biztonságpolitikai szerződésre válaszul.
Fejek hullhatnak az uniópártoknál
Merkel romhalmazt hagy hátra a CDU-ban. A történelmi szintű vereség (2017-hez képest is 8,4 százalékot vesztett a párt) után borítékolható, hogy vezető fejek fognak hullani, és Armin Laschet helyzete is tarthatatlanná válik a CDU élén.
Biztosra vehető, hogy CSU-t irányító Markus Söder bajor miniszterelnök Wolfgang Schäublét, a Bundestag-elnökét sem kíméli majd, hiszen ő nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még a jóval népszerűtlenebb Laschet, és nem Söder lett az uniópártok kancellárjelöltje.
Fejek hullhatnak az Európai Néppártnál
A befolyásos osztrák „Die Presse” napilap szerint keservesnek ígérkezik az Európai Néppárt (EPP) jövője az uniópárti bukás után. Hiszen, ha az utolsó nagy európai országban is kikerül a hatalom a konzervatívok kezéből, akkor nagyon is elképzelhető, hogy a pártcsalád a populista vonalra nyergel át. Vagyis a tét messze nem csupán az, hogy ki lesz Berlinben a kancellár.
A lap kiemeli, hogy a mérsékelt jobboldal már jelentős pozíciókat vesztett az olaszoknál, a franciáknál, a lengyeleknél és a spanyoloknál, és a CDU-CSU megbicsaklása miatt politikai cunami indulhat a szövetségen belül.
Márpedig az EPP két évtizede meghatározó tényező az EU-ban. Jelenleg az Európa-barát tábor a hangadó, miután elérte, hogy a Fidesznek mennie kellett. De az eltávolítással nem értett egyet a nagyobbik osztrák kormánypárt és több kelet-európai tagpárt sem, és ők most felülkerekedhetnek. Kurz és szövetségesei diktálhatnák a tempót, a jobboldali populizmus polgári változata jegyében. Ami magában foglalja az unió bírálatát.
Ezzel párhuzamosan fokozódhat a külső nyomás, hiszen Magyarország és Lengyelország erősen Brüsszel-ellenes, illetve tekintélyuralmi irányban halad és Olaszország is követheti őket. Gondok vannak a hollandoknál, cseheknél és dánoknál is.
Több megfigyelő attól tart, hogy a Néppárttal ugyanaz történik, mint a torykkal és az amerikai republikánusokkal: radikalizálódik az ellenzékben. Pont efelé tartanak a német uniópártok is – zárja elemzését az osztrák vezető lap.
Legalábbis az euróval szemben. 
