Hol is van a "harmadik Korea", ahol az észak-koreai vendégmunkások fellázadtak?

A Kínai Népköztársaságban jelenleg négy nemzetiségnek van autonóm tartománya, és más kínai tartományokhoz hasonlóan ezeknek saját kormányuk van, viszont több törvényhozói joggal bírnak. Belső-Mongólia Autonóm Tartományát 1947-ben, Hszincsiang–Ujgur Autonóm Tartományát pedig 1955-ben, Kuanghszit és Ninghsziát 1958-ban és a Tibeti Autonóm Tartományt 1965-ben hozták létre. A helyi kínai emberek hevesen tiltakoztak az ellen, hogy Kuanghszit és Ninghsziát a csuangok és a hujok autonóm tartományának nevezzék, mondván, hogy a lakosság kétharmada kínai, azaz a han nemzethez tartozik.

Kínában a koreaiaknak is van autonóm területük, Jenpien (Yanbian), ami azonban nem tartományi szintű, a keleti Csilin (Jilin) tartományon belül rendelkezik bizonyos önállósággal. Teljes lakossága 2022 végén 2,015 millió fő volt. Túlnyomórészt kínai, azaz han, akik a becslések szerint a lakosság 60,2 százalékát teszik ki, ezt követik a koreaiak 35,5 százalékkal és a mandzsuk 3,6 százalékkal.

Jenpien Kína harminc autonóm területe közül az egyetlen, amely az ország északkeleti részén található. Ez a legnagyobb közigazgatási egység a tartományban, amely 43 500 négyzetkilométeren terül el, és hat városra, valamint két megyére oszlik. Nagyjából fél magyarországnyi nagyságú, a budapesti agglomeráció lakosságával.

Erdős terület, amelyen a Tumen és Yanji folyók a Japán-tengerbe (kínaiul Keleti-tengerbe) futnak. A tengerhez Kínának nincs közvetlen kijárata, ahhoz csak 15 kilométer hiányzik a Tumen folyó torkolatánál. Ez a folyó a délebbre fekvő Észak-Koreával való határt is jelenti. Az autonóm terület keletre Oroszország Vlagyivosztoki területével határos.

Az autonóm terület Kína legnagyobb koreai nemzetiségű lakosságának ad otthont. A 2000-ben nagyjából 840 ezer főre becsült nemzetiség az autonóm terület népességének 38,6 százalékát tette ki. Az észak-koreai határához közeli közigazgatási egységekben magasabb a koreaiak aránya, mint a távolabbi területeken, ahol a kínai, más néven han nemzet van többségben - írta a China Perspectives.

Jenpien eredetileg egy letelepítési terület volt, amelyet a Csing (Qing) uralkodók hoztak létre a 19. század végén, hogy befogadja az északkelet-Koreából kivándorló parasztokat. 1858-ban és 1860-ban két szerződést írt alá a császárság, amely meghatározta a kínai és orosz birodalmak közötti határt. Kína hatalmas területeket veszített, beleértve a Japán-tengerhez való hozzáférését is. Eközben a kínai Santung (Shandong) és Hopej (Hebei) tartományokból származó han és koreai parasztok, valamint Korea északi tartományaiból származó koreaiak illegálisan kezdtek letelepedni a jenpieni régióba.

Ez az illegális bevándorlás Kína peremterületére, Korea és Oroszország határai mentén, nagy aggodalmat keltett a Csing udvarban. Ezt a bevándorlást ellenőrizniük kellett, nehogy az oroszok és a japánok - akiknek befolyása Koreában egyre növekedett - kihasználják azt.

Végül, azzal, hogy befogadta a bevándorlókat, Kína megmutathatta, hogy védelmet nyújt a koreai lakosságnak, és így növelhette befolyását a félsziget belügyeibe, amelyeket a koreai hatóságok egyre nehezebben tudtak ellenőrizni.

Japán Korea feletti hatalomátvétele – először protektorátusként 1905-ben, majd annexióval 1910-ben – újabb koreai bevándorlási hullámokat indított el. Bár a jenpieni koreaiak egy része Japánhoz igazodott – amely már 1907-ben bevonult a területre, majd 1931-ben Mandzsúria többi részébe is – a legtöbben a kommunista táborhoz csatlakoztak és harcoltak a japán megszállók ellen. 1881 és 1931 között Jenpien koreai lakossága 10 ezer főről 396,850 főre duzzadt.  Az 1945-ös japán vereség előestéjén ez a szám elérte a 635 ezer főt, ami a teljes népesség 74 százalékát tette ki.

Az autonóm terület

A Jenpien Koreai Autonóm Terület (Yanbian Chaoxianzu zizhiqu) 1952. szeptember 3-án alakult meg. 1952 és 1957 között a regionális autonómiát valóban gyakorolhatták, azonban a Nagy Ugrás és a Kulturális Forradalom idején az asszimilációs politika került előtérbe. Csak Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) hatalomra kerülése után, valamint az 1982-es alkotmány és az 1984 májusában kihirdetett Regionális Nemzetiségi Autonómia Törvény hatálybalépése után lett a nemzeti kisebbségekkel szembeni politika enyhébb, és a regionális autonómia kifejezés visszanyerte eredeti jelentését.

Az 1980-as évek végétől a központi kormányzat együttműködött a tartományi és helyi kezdeményezésekkel egy új gazdaságpolitika megvalósítása érdekében, amelyet a Tumen folyó terület fejlesztési programja szimbolizált. Ez a program a gazdasági fejlesztésen kívül, a terület Dél-Koreához fűződő kapcsolatok javítását, és Észak-Korea reformútra való terelését is célozta.

A Tumen-folyó Gazdasági Fejlesztési Zóna célul tűzte ki a meglévő infrastruktúra fejlesztését - utak, vasutak, folyami kikötők és határállomások építését -, hogy visszaszerezzék a tengerhez való hozzáférést az orosz Zarubino és Poszjet, valamint az észak-koreai Raszon és Cshongdzsin kikötők használatával.

Az 1990-es évek első felében a központi kormány nemzetközi céljait szem előtt tartva erőteljesen ösztönözte a helyi hatóságokat, hogy vonzzanak külföldi befektetéseket. 1992 márciusában Huncsunban (Hunchun) létrehozott egy határ menti gazdasági együttműködési zónát, amelyet közvetlenül Peking irányított; és jóváhagyta a Csilin tartomány hatósága számára több gazdasági fejlesztési zóna létrehozását a terület más részein.

Emellett a központi kormány kulcsszerepet játszott abban, hogy ösztönözze az észak-koreai hatóságokat a határ menti Raszon-Szonbong gazdasági zóna létrehozására 1991-ben, és meggyőzte őket, hogy ne hagyják el a Tumen programot, amikor 1994-ben az első nukleáris válság idején ezzel fenyegettek.

A 1990-es évek második felében a gazdasági növekedés lassult, ami súlyosbította a gazdasági és társadalmi feszültségeket a területen élő koreai lakosság körében. Közülük sokan kapcsolatot tartanak fenn a két Koreával, ami problémákat okozott a kínai központi kormánynak. Peking különösen zavarban volt a sok helyi koreai miatt, akik Dél-Koreába emigráltak, és néhányuk aktív az észak-koreai menekültek Pekingbe és Dél-Koreába csempészésében. Ezek a tevékenységek, amelyek helyi szinten destabilizáló hatásúak lehetnek, diplomáciai feszültségeket is okoznak Kína és a két Korea között.

Yanji, Yanbian Korean Autonomous Prefecture, Jilin Province. A tier 4 city in China. Yanji is a well known 宝藏城市 treasure trove city. Small in size yet big in tourism. It’s China’s own mini Seoul. About half of the city’s residents are ethnically Korean. pic.twitter.com/EU5ZzWuP8e

— Mandate of Heaven (@HongqiN701) May 26, 2024

A két Korea találkozási helye

Az 1990-es évek eleje fordulópontnak tekinthető Jenpien történetében általában, és különösen Észak-Koreával való kapcsolataiban - írta az  NK News. A kínai piaci reformok ekkor kezdtek el beérni, így a terület egyre gazdagabbá vált. Évtizedeken keresztül az észak-koreaiak jobban éltek, mint a Jenpienben élők. Ez azonban az 1980-as évek közepére megszűnt, és az 1990-es évek elejétől kezdve a különbség Észak-Korea és Jenpien között, az utóbbi javára gyorsan nőtt.

Továbbá, 1992-ben Kína és Dél-Korea felvette a diplomáciai kapcsolatokat egymással. Évtizedeken át Észak-Korea szolgált az anyaország egyetlen megtestesítőjeként a Kínában élő koreai nemzetiségűek számára, azonban ekkortól Dél-Korea egyre nagyobb szerepet kapott az életükben és kultúrájukban. A diplomáciai kapcsolatok létrejöttekor a kínai koreaiak számára lehetővé vált, hogy Dél-Koreába utazhassanak. Turistaként és diákként mentek, de leginkább illegális munkavállalóként, akik pénzt akartak keresni.

2014-ben a kínai útlevéllel rendelkező koreaiak alkották a legnagyobb csoportot a dél-koreai migráns munkavállalók között. A koreai bevándorlási statisztikák szerint 2014 augusztusában 579 ezer kínai koreai tartózkodott ekkor Dél-Koreában. Figyelembe véve, hogy ekkor Kínában 2 millió koreai nemzetiségű élt, ez azt jelenttette, hogy Kína teljes koreai lakosságának körülbelül negyede Dél-Koreában dolgozott – általában építkezéseken, háztartási alkalmazottként, pincérként vagy takarítóként.

Vendégmunkás-lázadás

Az észak-koreai határ mellett fekvő befektetőbarát kínai gazdasági térségben dolgozó észak-koreai munkások helyzete bizonyára nem minden tekintetben rózsás - amire az is utal, hogy a kiszivárgott hírek szerint nemrégiben fellázadtak - és a rendkívüli eseményről a Reuters is beszámolt. Kína haza akarja küldeni ezeket a vendégmunkásokat, hogy ezzel betartsa az ENSZ határozatait és elkerülje a disszidálásokat, de Észak-Korea fenn akarja tartani az ott dolgozók számát.

Körülbelül kétezer Észak-Koreából a Kínába kiküldött munkás fellázadt idén januárban a kifizetetlen bérek miatt – mondta egy észak-koreai forrás, amit a The Japan News ismertetett. Az észak-koreai munkások első nagyszabású lázadása egy ruhagyártó és tenger gyümölcseit feldolgozó üzemben történt Helongban, a Csilin tartománybeli Jenpien Koreai Autonóm Területen. Az üzem egy fejlesztési zónában található, tele gyárakkal, és közel van a Tumen folyóhoz, amely Kína és Észak-Korea határán folyik. Az észak-koreai munkásokat a phenjani védelmi minisztérium alá tartozó cég küldte ki, hogy külföldi valutát keressenek.

A feldühödött munkások január 11-én elfoglalták a gyárat, és túszul ejtették az alkalmazottak irányítására és megfigyelésére kiküldött észak-koreai személyzetet. A munkások kijelentették, hogy sztrájkolni fognak, amíg ki nem fizetik a béreiket. Az észak-koreai hatóságok megpróbálták ellenőrzés alá vonni a helyzetet a kínai konzulátus, a titkosrendőrség és az Állambiztonsági Minisztérium személyzetének mozgósításával, de a munkások nem engedték be őket a gyárba. A lázadás január 14-ig folytatódott, és az észak-koreai vezetőt megölték.

A lázadás azután történt, hogy elterjedt a szóbeszéd, miszerint más hazatérő munkások, nem kapták meg béreiket, annak ellenére, hogy megígérték nekik, hogy Phenjanban fizetik ki őket. Általában, amikor egy észak-koreai cég munkásokat küld Jenpienbe, körülbelül 125-140 ezer forintnak megfelelő jüant kap havonta a kínai cégtől. Ebből az összegből 35-50 ezer forintnak megfelelő jüant szoktak adni a munkásoknak, miután levonják a havi 40 ezer forintnak megfelelő jüant szállás és étkezési költségekre, valamint a havi 50 ezer forintnak megfelelő jüant az észak-koreai cég részesedésére.

Azonban, mióta a Kína és Észak-Korea határát lezárták 2020-ban a koronavírus elleni intézkedések miatt, az észak-koreai cég az összes munkás pénzét háborús előkészületi alap néven elvette. Az összeg elérte a több millió dollárt, amit a cégvezetők elsikkasztottak. Az észak-koreai hatóságok ideiglenesen lecsillapították a munkásokat azzal, hogy kifizették a tartozásukat, miközben azonosították a lázadásban vezető szerepet játszó körülbelül 200 embert, és felüket visszarendelték. „Politikai börtöntáborba küldik őket, és nem fogják elkerülni a súlyos büntetést” – mondta a forrás.

A forrás szerint az esetet jelentették Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek, és a kormány erősen aggódik, mivel más külföldre kiküldött észak-koreai munkások is hasonlóan rossz körülmények között élnek, és a jenpieni eset hatása valószínűleg máshová is kiterjedhet Kínában és Oroszországban, ahová Phenjan munkásokat küld külföldi valutáért.