Adler Katalin

- Valóban növekszik az iskolai agressziók száma, vagy csak egyre több a sajtóorgánum, amely beszámol az esetekről?

- Manapság sokkal inkább téma ez, mint korábban, de ezzel nincs baj. Azt látjuk, hogy a bullying már nem vész a teljes ismeretlenség homályába, hanem egyre többeknek ismerős már maga a kifejezés is.

De nem gondolom, hogy ugrásszerűen megnőtt volna az esetek száma, nyilván a cyberbullying az évtizedekkel ezelőtti állapotokhoz igen, mert ez egy új forma, ami régen nem volt.

- Dióhéjban összefoglalva hogyan működik a Békés Iskolák program?

- Nem gondoljuk, hogy a bántalmazó gyerekeket ki kell emelni, sőt, nem is csupán az áldozattal való bánásmódra fókuszálunk, persze nyilván velük is kell foglalkozni, de ezek önmagukban nem fognak változást hozni. Ha egy iskolai közösségben nagyon elterjedt a bántalmazás jelensége, akkor az intézmény légkörének megváltoztatására kell fókuszálni. Ugyanis az, hogy milyenek egy közösség normái, az nagyban csökkentheti vagy növelheti az iskolai agresszió elterjedtségét. Intézményi szinten kell tehát változtatni és a teljes iskolaközösséget érzékenyíteni.

A témában alapvető a pedagógusok tudatossága, mert nem az fog változást hozni, ha valaki kívülről odamegy és néhány órában beszél a „gyerekek fejével”. Akkor működhet bármely anti-bullying program, ha a benne lévők szeretnék a változást, nem csupán egy külső szakértő.

Sokszor hívnak minket, hogy tartsunk egy óra felvilágosító előadást az osztályban, de 45 perc alatt képtelenség a szemléletet megváltoztatni.

- Ha jól értem tehát, a pedagógusoknál kell kezdeni, nem a gyerekek megregulázásával.

- Ha egy pedagógus nem érti, mi zajlik az orra előtt, vagy azt a gyereket, aki odamegy, hogy engem megint kicsúfoltak, elküldi, hogy ne árulkodj, akkor ezzel zöld utat ad a bántalmazásnak.

Azt látjuk, hogy a fizikai erőszakra elég érzékenyek már az iskolákban, de itt van még a jóval többször előforduló verbális agresszió is! Továbbá a kapcsolati bántalmazás, mint a kiközösítés, a pletykálkodás, vagy másokat rábeszélni, hogy ne barátkozzanak bizonyos gyerekekkel. Ezek nem feltétlenül hangos és durva módszerek, nehezen észrevehető folyamatok, és kamerákkal nem rögzíthetők, viszont tönkre teheti egy gyerek életét. Ilyen a cyberbulling is, amire valóban nagyon kevéssé van rálátása a pedagógusoknak.

Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy a verbális agresszió még mindig úgy van a felnőttek (szülők, pedagógusok) fejében, hogy az a gyerekkor velejárója, „hát istenem, engem is csúfoltak, mégis túléltem”. Nyilván olyan közegben, ahova nagyon sok otthoni problémával érkeznek a gyerekek, fokozottabbak az indulatok, ott a fizikai és verbális agresszió is gyakoribb. De az elit iskolákban ugyanúgy jelen van a verbális és az előbb említett kapcsolati bántalmazás is.

- Mit gondolnak a tantermek bekamerázásáról és az iskolarendészet bevetéséről az iskolai erőszak ellen?

- Rendészeti eszközökben, mint hosszú távú megoldásban nem hiszek. Jóval kevesebb a fizikai bántalmazás a verbálisnál, s a bántalmazások nagy többsége nem a tantermekben a tanárok orra előtt zajlik. A gyerekek tudni fogják, hol lehet máshol bántani társaikat, akár hazafelé, vagy a vécében.

Ha a légkör változatlan maradt, ettől még ugyanúgy gyűlölni fogják egymást, csak a bizalmatlanság nő minden irányba.

- A Békés Iskolák program gyerek-gyerek közötti, vagy tanár-gyerek közötti bántalmazásra is jól alkalmazható?

- Minden irányú bántalmazásra, hiszen a teljes iskolai légkör átalakítása a cél. Ugyan a győri extrém késeléses eset nem bullying, hiszen nem a kortársak közötti erőszakról volt szó, de természetesen semmilyen bántalmazás nem megengedett ezért is kell rendszerszinten beavatkozni.

Programunkban azt hangsúlyozzuk, hogy a szemlélők szerepe mennyire jelentős. A bántalmazón és az áldozaton kívül ugyanis meghatározó az ő viselkedésük és reakciójuk. A szemlélők igazából azok, akik jóváhagyják az eseményt azzal, hogy nem lépnek közbe, elfordulnak vagy esetleg tetszésnyilvánításukkal a bántalmazót erősítik.

Sokféle oka lehet annak, hogy támogatják a bántalmazót, például a félelem, hogy ők is célkeresztbe kerülhetnek. Fontos tudatosítani, hogy a szemlélők, főleg ha közösen lépnek fel, le tudják állítani a bántalmazót, vagy ha ez nem sikerül, felnőttnek jelezhetnek.

Ha a bántalmazók azt tapasztalják, hogy a népszerűségük nem nő, a hatalmi törekvéseiket a közösségben nem érik el ezzel a viselkedéssel, ki lehet fogni a szelet a vitorlájukból. Ha azt érzik, hogy amit képviselnek, nem érték abban a közösségben, nem követik, sőt rájuk szólnak, és egyre népszerűtlenebbek lesznek, akkor tapasztalható, hogy felhagynak ezzel a magatartásformával.

- A nagykátai eset is azzal vált nyilvánossá, hogy a szemlélők feltették a világhálóra a telefonnal felvett videót.

- Igen, és ott is látható, hogy mint egy színházi előadásban, a nézők a „színpadot” veszik. Ezért fontos a pedagógusok közösségépítő tevékenysége, mert ha ez hiányzik, akkor a gyerekek megépítik a saját „mini társadalmukat”, ahol farkastörvények uralkodnak. A tudatos közösségépítés is egy ajánlása a Békés Iskolák programnak.

Továbbá fontos, hogy hogyan kommunikálnak a gyerekekkel. Persze tudjuk, hogy végtelenül kizsigereltek a pedagógusok. Az úgynevezett mentalizáció hangsúlyozása egyik unikuma a programnak. Amikor önmagamat kívülről, a másikat belülről próbálom látni. Ez egyfajta tudatos lelki folyamat, ahol magamat és a másikat is párhuzamosan figyelem, és igyekszem megérteni és átérezni a motivációinkat, szükségleteinket, reakcióinkat.

Fontos, hogy a pedagógusok ne indulatból reagáljon, mert ezzel jobban ártanak maguknak és a gyerekeknek is. Jó, ha tudatosítja a saját érzéseit, ne zúdítsa rá rögtön a frusztráltságát a gyerekekre. Tudjuk, hogy hatalmas a tananyag, de ha kicsit megállnak, és pillanatnyilag veszítenek is időt, azt visszakapják később, mert rossz légkörben tanítani sem lehet.

Vannak gyerekek, akiket nem mentalizáltak otthon, az igényeiket, a szükségleteiket, az érzéseiket nem értették és nem vették figyelembe. Ezek a gyerekek nagy eséllyel válnak áldozattá vagy bántalmazóvá. Állítólag napi átlagosan hét percet beszélgetnek a szülők a gyerekekkel, ami nagyon kevés.

Viszont az a jó hír, hogy a mentalizáció mentalizációt szül. Ha az iskolában megtapasztalja, hogy ő fontos, meg akarják érteni, együtt éreznek vele, akkor fokozatosan ő is el fogja sajátítani ezt a képességet.

- Mit szól ahhoz, hogy a skandináv országokban az empátia már tantárgy?

- Az empátiának nem kell okvetlen tananyagnak lennie, hiszen azt folyamatosan gyakorolhatjuk a gyerekekkel. A mentalizációnál ez működik is, miközben az érzelmi intelligenciát fejlesztjük. Ha olyan közösségeket hozunk létre, ahol pótolják az iskolában az otthoni hiányosságokat, akkor tudunk előre lépni.

A szolidaritás is fontos eleme a programunknak, ami manapság sajnos kevésbé népszerű érték, ha látod, hogy bántják a társad, lépj oda, még akkor is, ha nem a legjobb barátod, állj mellé! Ha ezt sokszor megéli egy gyerek, akár védelmezőként, akár áldozatként, az nagyon erősíti a közösséget.

- Ha most tömegével zúdulnának Önökre a megkeresések, bírnák-e kapacitással?

- Erőforrásaink végesek, ezért trénereket képezünk, amolyan „franchise” rendszerrel. Mindig örülünk, ha olyan kontaktszemély jön, aki sok irányba kapcsolatban van a gyerekekkel, ilyenek például a pedagógiai szakszolgálatok munkatársai vagy az iskolai szociális munkások. Van, ahol csak egy kisebb tanári csoport köteleződik el a program mellett, van, ahol sok tanár, de ami nélkülözhetetlen, az az iskolavezetés támogatása.

Tudjuk, programunknak egyszerre van előnye és hátránya is. Nem kötelező, tehát csak az csinálja, akinek szimpatikus, ugyanakkor hatékonyabb lenne egy központilag előírt program. Viszont, ha előírnák ezt a pedagógusoknak, az nem tenne jót a programnak.

- A leendő pedagógusok tananyaga mennyire érinti az iskolai erőszak témáját?

- Jó lenne, ha a pedagógiai kultúra részévé válna bármely anti-bulling program megismerése. Nagyon jó a KIVA vagy az Enable is. Sajnos a KIVA, egy finn program bevezetése elakadt Magyarországon.

Nagyon nagy probléma, hogy jelenleg ki tudnak úgy kerülni a felsőoktatásból pedagógusok, iskolai szociális munkások vagy iskolapszichológusok, hogy az iskolai agresszió jelenségére és kezelésére vonatkozóan nincsen elmélyült, stabil tudásuk és gyakorlati eszköztáruk. Ezért örülünk, hogy munkatársainknak köszönhetően az ELTÉ-n szabadon választható tárgy lett pszichológusoknak és pedagógusoknak a Békés Iskolák kurzus. A saját trénerképzéseinken pedig a konkrét eszközök átadása mellett célunk a szemléletváltás.

Persze sokszor az eleve jó szemléletű, nyitott pedagógusok jönnek el a képzéseinkre, akiknek pedig igazán szükségük lenne rá, távol maradnak.

- Hogy látják, nő a mentalizációra szoruló gyermekek száma?

- Azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek nagyon nyitottak arra, hogy meghallgassák őket. Szeretnek körbe ülve beszélgetni, miközben figyelünk rájuk anélkül, hogy papolnánk vagy hegyibeszédet tartanánk. Sokkal több potenciál van bennük, mint amit feltételezünk. A mai oktatási szisztémában passzivitásba vannak szorítva, szinte csak befogadók, mindent el kell sajátítaniuk, meg kell tanulniuk, de hogy bennük mi van, mit éreznek vagy gondolnak, azt ritkán tudják megmutatni.

Nagyszerű lenne, ha a hét elején beszélgetőkörrel indíthatnának az iskolák. Kiválónak tartom a resztoratív, azaz helyreállító eszköztárat, amikor közösségépítő jelleggel mindenki elmondhatja, mit érez, vagy például ki, milyen segítséget kapott a másiktól, miért hálás neki. Nem hiszem el, hogy ők utána az udvaron megverik egymást. Ez nem pénzkérdés, csak szemlélet és persze idő, hogy körbe üljenek egy nem túl bonyolult módszertan szerint beszélgetni.

Több szabadon felhasználható órát kéne biztosítani a pedagógusoknak, amit közösségépítésre használhatnak. Az itt befektetett idő és energia ugyanis többszörösen megtérülne, mert javulna a gyerekek kapcsolata egymással és a pedagógussal, így a tanítási folyamat is sikeresebbé válna.

(A cikk elsőként laptársunknál, az mfor.hu-n jelent meg.)