3p
Jegybanki szakemberek szerint nagyon nehéz kiszámítani, hogy milyen következményeket tartogat a mostani monetáris politika, abban azonban nagyjából mindenki egyetért: nem váltották be a reményeket az intézkedések. A régi szabályok megdőlni látszanak, a tartósan alacsony kamatokra és inflációra is fel kell készülnünk.

Nem váltották be a jegybanki intézkedések a hozzájuk fűzött reményeket, akár hosszabb távra is felkészülhetünk a nulla közeli kamatkörnyezethez és az infláció hiányára – mondták a jegybanki kerekasztal részvevői a Portfolio.hu konferenciáján, a Budapest Economic Forumon.

Résztvevők:

  • Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora

  • Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke

  • Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója

Már az első kérdésnél nagyjából konszenzus alakult ki a résztvevők között: eszerint a fejlett világ jegybankjai sorra hoztak utólag hibásnak tűnő lépéseket. Nem voltak felkészülve azokra a fundamentális változásokra, amelyek az elmúlt években végbementek, legyen az a globalizáció, demográfia vagy technológiai fejlődés hatásai.

Bod Péter Ákos ugyanakkor megjegyezte, hogy nem kell pánikba esnünk, ha megdől egy paradigma: van élet a negatív kamatok után is, ahogy azt több példa is mutatja – "nem fog tönkremenni a számítógép, ha ezzel számolunk" – mondta.

Karvalits Ferenc ugyanakkor nem ilyen optimista, szerinte alapjaiban van probléma a rendszerben, amit jelez a tartósan fenntartott negatív konstrukció. Pedig erről már legalább egy éve szólnak a viták, az USA-nak régen bele kellett volna kezdenie egy kamatemelési ciklusba, hogy enyhítse a feszültségeket. Egy másik értelmezése is lehet a problémának, hogy amivel szemben állunk, az egy "szuperciklus", amelyet már nem lehet jegybanki szinten irányítani. A jegybankár szerint rendbe kell tenni a mérlegeket, a banki működést helyre kell állítani. Ezt az USA gyorsan megtette a válság után, az EU viszont szenved.

Az MNB ügyvezető igazgatója, Virág Barnabás szerint is megbukott ez a fajta monetáris politika: hiába jönnek az újabb és újabb mentőprogramok és csomagok, az inflációs célok még mindig messze vannak, beruházások meg sehol, a lakosság meg ilyen kamatkörnyezetben is inkább jobban húzza a nadrágszíjat és tovább takarékoskodik. Nagyot változott a világ – mondja Bod Péter Ákos, aki felidézi: az ő idejében még arról szólt a fáma, hogy a jegybank akadályozza meg az eladósodottságot a hitelezés kontrollálásával, most meg már itt ül mellette egy hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgató. Véges azonban a monetáris és fiskális eszköztár a professzor szerint, inkább egyéb szintjén kellene gondolkozni és szociális, társadalmi válaszokat keresni a nemnövekedésre.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a jegybankoknak új feladat után kell nézniük, pusztán okosan kell szétválasztani az eddigieket, hogy segítsék a megoldást - mondja Karvalits. A régi rendszert nem feltétlenül lehet visszahozni a megszokott monetáris eszközökkel. Virág Barnabás szerint is megdőlnek a régi szabályok: ha látjuk a demográfiai és globális változásokat rájöhetünk, hogy nem biztos, hogy érdemes például az infláció ciklikusságában gondolkozni. Ezért akár tartósan alacsony maradhat az infláció vagy a kamatkörnyezet is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG