Vlagyimir Putyin orosz elnök tulajdonképpen az Ukrajna ellen indított támadás első pillanatától fenyegetőzik tömegpusztító fegyverek bevetésével. A helyzet azonban jelentősen megváltozott a múlt héten, ugyanis miközben kiderült, hogy Ukrajna orosz megszállás alá került területein mégis megtartják az Oroszországhoz való csatlakozás ügyében a „népszavazásokat”, az elnök a részleges mozgósítást bejelentő beszédében újra megfenyegette a világot. Miután az Oroszországgal szemben bevetett állítólagos „nukleáris zsarolás”-ról beszélt, közölte:
„Minden rendelkezésünkre álló eszközzel megvédjük országunk területi egységét. És ez nem blöff. Ismétlem: minden eszközt készek vagyunk bevetni.”
Ez azért vészjóslóbb, mint a korábbi, hasonló tartalmú megszólalásai Putyinnak és más orosz vezetőknek, mert ha a „népszavazásokon” – teljesen váratlanul – az az eredmény születik, hogy a két szeparatista megye és megszállt ukrán területek lakossága teljes szívéből, minden nyomástól függetlenül, nagy többséggel támogatja az Oroszországhoz való csatlakozást, akkor e területek hamarosan Oroszország részeinek fognak számítani – legalábbis Moszkva szempontjából. Akkor pedig megvédésükre ugyanúgy vonatkozhat a „minden rendelkezésünkre álló eszközzel” kitétel, mint mondjuk Moszkváéra. Mivel az orosz katonai doktrína csak az ország létét fenyegető nukleáris vagy hagyományos fegyverekkel indított támadás esetére teszi lehetővé nukleáris fegyverek bevetését, ez alapvetően változtatja meg a helyzetet.
Persze, tudjuk, hogy Putyin nagyjából korlátlan hatalommal bír Oroszországban, de míg korábban egy általa elrendelt Ukrajna elleni nukleáris csapás még az orosz joggal is ellentétes lett volna, ezután már nem lenne az (még ha nyilvánvalóan nem egyértelmű, mi tekinthető az ország létét és területi egységét fenyegető támadásnak).
A helyzet mindenesetre legalábbis aggasztó: számos biztonságpolitikai szakértő véleménye az, hogy
a világ a kubai rakétaválság óta nem állt ilyen közel a nukleáris háborúhoz.
Taktikai pusztítás
Joe Biden amerikai elnök és más amerikai és NATO-tisztviselők az elmúlt napokban sietve reagáltak is erre az új fenyegetésre, nagyon súlyos következményeket ígérve arra az esetre, ha Oroszország nukleáris fegyvert vetne be Ukrajna ellen. Mind Biden elnök, mind például Jens Stoltenberg NATO-főtitkár „soha nem látott”, „katasztrofális” következményeket helyezett kilátásba egy ilyen orosz lépés esetén, ám konkrétumokat hivatalos forrásból senki nem volt hajlandó elárulni.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója annyit azért elmondott, hogy a nukleáris fenyegetést "halálosan komolyan kell venniük" Washingtonban, és hogy az amerikai válasz természetéről az oroszok nagyjából tudják, mire számíthatnak, ha meglépik ezt a lépést.
"Közvetlenül, titkos csatornákon kommunikáltuk a Kreml nagyon magas szintjei felé, hogy nukleáris fegyverek bármilyen bevetése katasztrofális következményekkel fog járni Oroszország számára, és hogy az Egyesült Államok, illetve szövetségesei határozottan és döntően fognak fellépni, és tisztán, pontosan kifejeztük, hogy ez mit fog magával vonni"
– mondta el Sullivan.
Szóval akkor tehát mi is történne, ha Oroszország átlépné azt a bizonyos vörös vonalat, és nukleáris fegyvert vagy fegyvereket vetne be Ukrajnában? Mit üzent meg a Biden-kormány a Kremlbe? Az ukrajnai háború kezdete óta többször hallhattuk, hogy a III. világháború küszöbén állunk – ez lenne az a pillanat, amikor átlépjük a küszöböt? Készüljünk a nukleáris télre, a civilizáció pusztulására?
Az első kérdés mindenképpen az, hogy pontosan milyen nukleáris fegyvert vetne be Putyin és milyen célpont ellen. A szakértők véleménye szerint nagyjából három fő opciója van. Az első az, hogy pusztán demonstratív céllal robbant fel egy atomtöltetet mondjuk a Fekete-tenger felett, vagy több ezer méter magasságban az ukrán légtérben. Ez nem járna sem polgári, sem katonai személyek halálával, és ha egy kis pusztító erejű, harctéri felhasználásra tervezett taktikai atomfegyvert használnának erre a célra, a felszabaduló sugárzás sem lenne túlságosan veszélyes. (Míg az Egyesült Államok nagyjából 200 taktikai atomtöltetet leszámítva a hidegháború végén felszámolta taktikai atomarzenálját, Oroszországnak nagyjából 2000 ilyen robbanófeje lehet raktáron – a pontos számot nem tudjuk, mivel ezekre nem vonatkoznak a stratégiai nukleáris fegyverekről kötött nemzetközi egyezmények.)
Második opcióként merül fel egy ilyen taktikai nukleáris töltet harctéri bevetése az ukrán haderő valamelyik kiemelt célpontja, mondjuk egy légibázis vagy egy parancsnoki központ ellen. Ez nagyrészt csak katonai áldozatokkal járna, és a célpont pár tíz kilométeres sugarán kívül nem jelentene nagy veszélyt a polgári lakosság számára. A harmadik opció az, amit elgondolni is borzasztó: egy taktikai, vagy pláne egy jóval nagyobb erejű stratégiai nukleáris töltet bevetése valamelyik ukrán nagyváros, Kijev, Harkiv, vagy mondjuk Odessza ellen. Ez természetesen több százezer, vagy akár millió polgári áldozattal, valamint a város pusztulásával, illetve lakhatatlanná válásával járna.
A szakértők nagyjából egybehangzó véleménye az, hogy az első opció igazából csak a mostani fenyegetőzés még magasabb szintre emelése lenne Putyin oldaláról, de ettől nem várhatná sem azt, hogy Ukrajna felhagyjon az ellenállással vagy éppen az ellentámadásokkal, sem azt, hogy a Nyugat komolyan elgondolkozzon az ukránok támogatásának leállításán. Cserébe viszont ezzel is ledöntené a nukleáris fegyverek bevetését övező tabut, és várhatóan újabb országokat késztetne az Oroszországgal szembeni nyílt állásfoglalásra.
A második opció is hasonló nemzetközi reakcióval járna, ám adott esetben komoly veszteségeket okozhatna az ukrán haderőnek, és valóban megmutatná mind Ukrajnának, mind a világnak, hogy Putyin „nem blöfföl”. Ugyan a nemzetközi felháborodás hatalmas lenne, valójában ez nem jelentene olyan jelentős eszkalációt ahhoz képest, amit Oroszország már eddig is elkövetett Ukrajnában: a civil célpontok módszeres pusztítása, a civil lakosság ellen elkövetett rémtettek után egy ilyen támadás már talán nem lenne „akkora durranás”. Cserébe viszont valóban arra kényszeríthetné az ukránokat, hogy leálljanak az újabb területek visszafoglalásával, és esetleg valamilyen, Putyin számára is vállalható megállapodás felé terelje őket.
A harmadik opció egyrészt gyakorlatilag azonnal a nukleáris világháború szélére sodorná a világot, a putyini Oroszországot pedig végleg kiírná a civilizált nemzetek sorából. A szankciókhoz minden bizonnyal szinte az egész világ csatlakozna, Putyinnal pedig nemhogy a kínai elnök, de még talán az észak-koreai vezetés sem szívesen mutatkozna együtt.
Látszólag tehát egy korlátozott hatóerejű, taktikai atomtöltet katonai célpont elleni bevetése lehetne az, ami egy Putyinhoz hasonló, nagy tétekben játszó, mindig az ellenfél meghátrálására játszó világhatalmi pókerjátékos számára megfontolandó lehet, ha a frontokon a mozgósítás ellenére is tovább romlik a helyzete. Csakhogy a fentiekben nem számoltunk a NATO, illetve az Egyesült Államok reakciójával.
Soha nem látott következmények
De mi lenne ez a reakció, azon kívül, hogy „elképzelhetetlen, katasztrofális következményekkel járna” Oroszország számára? Nem véletlen, hogy senki nem mondott ennél konkrétabbat, mert Washingtonnak (Brüsszelnek, ha a NATO-ban gondolkozunk, de az egyszerűség kedvéért a továbbiakban úgy kezeljük, mintha kizárólag amerikai döntésről lenne szó – ez katonai szempontból jórészt így is van, és persze politikailag is az Egyesült Államok az egyetlen, amely akár egyedül is léphetne) is sok szempontot mérlegelve, nagy óvatossággal kéne eljárnia egy ilyen helyzetben.
Az elsődleges célja az amerikai döntéshozóknak mindenképpen a nukleáris világégést, az emberi civilizáció pusztulását hozó nukleáris háború elkerülése kell legyen. Egy elhibázott válaszlépés az eszkaláció olyan spirálját indíthatja be, amelynek a végén mind Oroszország, mind az Egyesült Államok beveti stratégiai nukleáris fegyvereit, ezzel kölcsönösen elpusztítva egymást, illetve a világot. Az 1960-as években Herman Kahn dolgozta ki az úgynevezett „nukleáris eszkalációs létra” elméletét, amelyen a különböző fokok a teljes békétől a világvégéig vezető lépéseket képviselik. Kahn létráján 44 ilyen lépcsőfok van, és Oroszország már egy katonai célpont ellen bevetett atomtöltettel is jó sokat lépne rajta felfelé. Ha erre egy további felfele ugrás a válasz amerikai részről, akkor nagyon gyorsan el lehet jutni a létra végéig.
De vannak más szempontok is. A világ – és elsősorban az Egyesült Államok – nem egyszerűen a putyini Oroszországgal szembeni ellenérzései, vagy éppen az ellentétes stratégiai érdekek miatt nem engedheti meg, hogy az oroszok jól jöjjenek ki az Ukrajna ellen indított háborúból. Ha ez így történne, az olyan precedenst teremtene, amely kinyitná Pandora szelencéjét: ha egy minden nemzetközi egyezményt felrúgó hódító háborúnak lehet pozitív végkifejlete az agresszor számára, akkor világszerte sokan elgondolkoznának hasonló lépéseken, és a háború újra a nemzetközi diplomácia egyik bevett eszközévé válna, ez pedig beláthatatlan következményekkel járna.
Hatványozottan igaz ugyanez a nukleáris fegyverek bevetésére. Ha egy ország éles hangú, elítélő közleményekkel, szankciókkal megúszhatja, hogy ledönti ezt a második világháború óta létező tabut, akkor sokan elgondolkozhatnak. Kína, Pakisztán, India, Izrael, vagy esetleg még a nukleáris fegyverek fejlesztésével kacérkodó Irán is olyan példát látna maga előtt, ami nagyon nagy bajt okozhatna. Ha Oroszország egy újabb, minden eddigiénél szigorúbb, de nem azonnali, pusztító következményekkel járó ejnyebejnyével megúszná egy nukleáris fegyver bevetését, akkor ez az eddigi elképzelhetetlen kategóriából átkerülne a hagyományos kockázat-nyereség analízisek világába az eddigi atomhatalmak körében. Az eddig az atomhatalmak köréből kimaradt országok pedig joggal gondolhatnák úgy, hogy ilyen fegyverekre márpedig nekik is szükségük van, ha már kiderült, hogy ezeket adott esetben akár be is lehet vetni.
Eltalálni a létra megfelelő fokát
Akkor mi lehetne az a válaszlépés, ami nem indít be végzetes eszkalációs spirált, de elég fájdalmas Oroszország számára, hogy ne merjen még tovább lépni, illetve elég elrettentő erővel bír a „külső szemlélők” számára is? Hát igen, ez itt a millió kilotonnás kérdés. A nyugati katonai elemzők rendszeresen folytatnak olyan szimulációs „játékokat”, amelyek ilyen helyzeteket modelleznek, és biztosak lehetünk abban, hogy most aztán teljes erőbedobással zajlik a különböző forgatókönyvek elemzése, az egyes válaszlépések várható hatásainak értékelése a Pentagonban és a különböző stratégiai kutatóintézetekben.
A kérdésben megszólaló szakértők egy dologban biztosak: az Egyesült Államoknak nem szabad nukleáris csapással válaszolnia egy orosz nukleáris csapásra, még akkor se, ha a válaszcsapás nagyon korlátozott mértékű lenne, mondjuk egyetlen katonai bázis ellen irányulna csak. Egyrészt mert ez szinte biztosan további eszkalációhoz vezetne, másrészt mert ezzel Amerika a „morális fölényét” is beáldozná.
Cserébe az Egyesült Államoknak (és a NATO-nak) megvannak a hagyományos képességei is arra, hogy nagyon nagy fájdalmat okozzon Oroszországnak egy válaszlépéssel. Az orosz nukleáris csapás súlyosságától függően (tehát mondjuk hogy egy repülőteret vagy Kijev belvárosát éri-e nukleáris támadás) az Egyesült Államok dönthet például úgy, hogy megsemmisíti azt a hajót, ahonnan kilőtték a nukleáris töltetet hordozó rakétát, vagy azt a légibázist, ahonnan a támadást végrehajtó repülőgép felszállt. Sok polgári áldozat esetén a csapás jóval kiterjedtebb lehet, az amerikaiak például megsemmisíthetik a teljes orosz Fekete-tengeri flottát, és bejelenthetik, hogy ezentúl a Fekete-tenger tiltott terület az orosz hajók számára, és ezt az amerikai légierő és flotta fogja ellenőrizni.
Felmerülhet még az orosz repülőgépek kitiltása az ukrán légtérből – ehhez nyilvánvalóan NATO-repülőgépekre lenne szükség, ezek biztonságát pedig az orosz légvédelem – akár az ukrán határokon túlnyúló – kiiktatása révén lehetne csak garantálni. A szakértők végső esetben el tudják képzelni azt is, hogy az amerikaiak a teljes, Ukrajnában harcoló orosz haderőt célpontnak jelölik, és légi- és rakétacsapások sorozatával gyengítik meg jelentősen. Mindezek mellett vagy helyett szóba jöhet egy kiterjedt kibertámadás is Oroszország vagy az orosz haderő ellen.
A fenti lehetőségekben közös az, hogy ehhez mindenképpen amerikai (NATO) katonák és eszközök bevetésére lenne szükség, egy ilyen helyzetben nem lenne arra idő, hogy a célokat csupán Ukrajnának átadott eszközökkel valósítsák meg – és ez nem is hordozná azt az üzenetet, hogy aki nukleáris fegyvert vet be, annak az Egyesült Államokkal gyűlik meg a baja. Ennek ellenére a szakértők azt kevéssé tartják valószínűnek, hogy a NATO csapatokat vezényeljen Ukrajnába, és a döntéshozók valószínűleg azt is szem előtt tartanák, hogy a 2014 előtti orosz határokon belüli célpontokat ne, vagy legfeljebb nagyon korlátozott mértékben támadjanak.
Mindezt persze kiegészítenék a diplomáciai eszközök, Oroszország minden lehetséges nemzetközi fórumon történő megvádolása, illetve egy minden korábbinál szigorúbb szankciós csomag, amelyhez az orosz lépés kapcsán megpróbálnák az eddig ingadozó, vagy éppen az oroszokat támogató ország csatlakozását is elérni.
Akárhogy is, a NATO és eszközeinek közvetlen megjelenése a hadszíntéren mindenképpen új fejezetet nyitna a háborúban. Az orosz vezetés már a nyugati fegyverszállítások vagy az Ukrajnának nyilvánvalóan nyújtott hírszerzési segítség nyomán is arról beszélt, hogy tulajdonképpen nem Ukrajna, hanem a NATO ellen harcolnak, az orosz propagandisták pedig már eddig is szívesen beszéltek például európai nagyvárosok elleni „megelőző” csapásokról. Ha valóban mondjuk amerikai felségjelű bombázók pusztítják el az orosz Fekete-tengeri flottát, akkor ki tudja, erre milyen választ adna az orosz hadvezetés vagy éppen személyesen Putyin.
Nem kizárható, hogy az oroszokkal közölt lehetséges válaszcsapások elegendő elrettentést jelentenek ahhoz, hogy Putyin ne merje kiadni a végzetes parancsot. Természetesen elképzelhető az is, hogy az orosz elnök nukleáris fegyverek bevetésére irányuló parancsát nem lennék hajlandóak végrehajtani az orosz haderőnél. Ez annál inkább előfordulhat, minél pusztítóbb és minél inkább civilek ellen irányul ez a csapás, de sajnos erre sem Ukrajna, sem a NATO vezetése nem készülhet. Azt se lehet kizárni, hogy a NATO válaszcsapása végleg megroppantja az orosz haderőt, és ez lenne az a pillanat, amelyet valakik kihasználhatnak Putyin eltávolítására a hatalomból, és a háború valamilyen lezárására.
Egy orosz nukleáris csapás és egy NATO-ellencsapás azonban mindenképp még közelebb vinné a világot egy totális nukleáris háborúhoz. Az, hogy azon a bizonyos létrán hány fokot lépnénk feljebb, az az egyik, illetve a másik csapás pontos természetétől is függene. A mai elemzők viszont eszkalációs létra helyett inkább eszkalációs örvényről, esetleg mozgólépcsőről szeretnek inkább beszélni. Míg egy létrán a felek kedvük szerint lépkedhetnek feljebb és lejjebb, a nukleáris eszkaláció sajnos inkább úgy működik, hogy egy idő után sokkal könnyebben haladnak a dolgok a rossz irányba, mint a deeszkaláció felé. Akármilyen korlátozott is lenne az orosz nukleáris csapás, és akármilyen pontosan leszimulált, patikamérlegen kimért lenne a NATO válaszcsapása, onnantól már bármi megtörténhetne, és egyáltalán nem biztos, hogy bárki képes lenne leállítani a folyamatot, amelynek a végén a totális háború van.
2019-ben az amerikai DTRA (Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynökség) egy olyan háborús szimulációt „játszott le", amely abból a helyzetből indult ki, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát, majd nukleáris fegyvert vet be az országban. Ugyan e szimuláció eredményei titkosak, az egyik résztvevő egy dolgot elárult:
„Nem voltak boldog végkifejletek."
Hatalmas bírságot kapott a Meta. 
