1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jövő héten Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége: az IMF és a magyar kormány képviselői a megbeszéléseken áttekintik majd a legutóbbi tárgyalások óta eltelt fél év makrogazdasági fejleményeit, egyúttal mindkét fél bemutatja, hogyan értékeli a magyarországi reálgazdaság teljesítményét, a költségvetési folyamatokat.

Az IMF budapesti irodájának vezetője tavaly december 11-én közölte, hogy idén január 16. és 28. között Magyarországon lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, de ezúttal nem lesznek hiteltárgyalások, az IMF szakértői csupán a szervezet éves, Magyarországról szóló országjelentésének előkészítése, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzése miatt érkeznek, bár Varga Mihály, tárca nélküli miniszter akkor utalt rá, hogy a tárgyalások is folytatódhatnak.

Miért is jönnek?

Varga Mihály

Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter december 11-én egy üzleti konferencián úgy fogalmazott: az IMF-fel egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége 2013 januárjában Magyarországon tartózkodik, és akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek.

Varga Mihály a kormany.hu-nak tavaly decemberben úgy nyilatkozott: Magyarországnak nincs szüksége pénzlehívásra, csak biztonsági hálóra, mivel a magyar állampapírok 2013 első felében valószínűleg biztonságosan eladhatóak lesznek és a devizatartalékok magas szintje is finanszírozási biztonságot nyújt az országnak.

Az országjelentésben az IMF szakértőinek véleménye jelenik meg

Irina Ivascsenko közleményében hangsúlyozta: az IMF valamennyi tagországában tart ilyen rendszeres, a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye szerinti egyeztetéseket.

Az IMF legutóbb 2012 januárjában adott ki országjelentést. A valutaalap tárgyalódelegációja azóta - hivatalos úton - egyszer, 2012 júliusában járt Magyarországon a magyar kormány által kezdeményezett hitelmegállapodásról szóló hivatalos tárgyalások keretében.

Az IMF 1999 áprilisa óta teszi közzé az országlátogatásokról készült szakértői jelentéseket. Egy-egy ilyen országlátogatás során az IMF közgazdászai az ország gazdasági életében fontos szerepet betöltő szakemberekkel, így kormánytagokkal, politikusokkal, jegybankárokkal, felügyeleti hatóságok vezetőivel, illetve a piaci szektor és a tudományos élet meghatározó szereplőivel egyeztetnek az ország gazdasági helyzetéről.

Az országlátogatást követően az IMF szakértői jelentést készítenek, amelyet később az IMF igazgatótanácsa tárgyal meg. A négyes cikkely szerinti országjelentésben az IMF szakértőinek véleménye jelenik meg, az igazgatótanács külön közleményben ismerteti álláspontját.

Több a vitás pont

A magyar kormány és nemzetközi tárgyalófelei között nem volt vita abban, hogy szükség van az államadósság fokozatos csökkentésére, ezért Magyarország szempontjából kiemelten fontos, hogy fegyelmezett költségvetési politikát folytasson. Az Európai Unió számos tagországához hasonlóan a magyar kormány ősszel újratervezte a makrogazdasági pályát, módosította növekedési előrejelzését és a költségvetési egyensúlyt megőrző lépéseket tett.

A kormány "IMF-megállapodára felkészítő kampánya"


Az IMF tavaly őszi előrejelzése azt mutatta, hogy a prognózisok július óta jelentős mértékben közeledtek egymáshoz, és a meghozott költségvetési intézkedések figyelembe vételével tartható a 3 százalékos hiánycél. Továbbra is komoly vitapont azonban, hogy a nemzetközi szervezetek a gazdasági növekedés banki oldalról történő beindítását tekintik fontosnak, ezért a pénzügyi intézményekre kivetett adó erőteljes csökkentését fogalmazzák meg követelményként.

A kormány ezzel szemben kitart amellett, hogy a magyar lakosság tovább már nem terhelhető, ezért a méltányos közteherviselés okán a pénzügyi szektornak is részt kell vállalnia a konszolidáció költségeiből.

A megállapodást nehezíti továbbá az, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap elvárása közötti alapvető eltérés is, mivel az előbbi sokkal merevebben ragaszkodik a 3 százalékos hiánycél tartásához, az IMF viszont a növekedés beindítására helyezi a hangsúlyt - olvasható a kormany.hu honlapon. Varga Mihály vasárnap egy interjúban azt mondta, hogy az Európai Unió részéről vannak biztató jelek - ilyen például a tavaly őszi országjelentés -, amelyek azt mutatják, hogy az unióban is kezdik megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk az idén kikerülhet az eljárás alól.

Magyarország az utóbbi hónapokban úgy is működőképes tudott maradni, hogy nem kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. A GDP-arányos hiány 3 százalék alá kerülése, az államadósság, a kamatszint és a kockázati prémiumok csökkenése olyan, az Európai Unió által is elismert eredmények, amelyek mind a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét jelzik vissza - mondta Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG