2p

Németország az utolsó pillanatban meggondolta magát a pénteki szavazás előtt.

Pénteken szavaznak arról az uniós tagállamok, hogy támogatják-e az Európai Bizottság előterjesztését a kínai elektromos autókra kivetendő „büntetővámokról”, és egy utolsó pillanatos fordulat borzolja a kedélyeket a szavazás előtt.

A magyar kormány, Szijjártó Péter vezetésével egyértelműen és hangosan elítélte a tervet, és jó előre be is jelentette, hogy ellene fog szavazni – részben nyilván azért, mert ez a Magyarországon működő vagy ide települni szándékozó kínai cégeket is hátrányosan érinti.

Németország azonban júliusban, egy előzetes, nem kötelező érvényű szavazáson még a támogatta a javaslatot, azóta azonban a német ipar – köztük éppen a túlságosan olcsó kínai versenytől megvédeni tervezett autógyártók – képviselői erős nyomást gyakoroltak Olaf Scholzra, hogy faroljon ki a javaslat mögül. A kancellár helyzetét nehezítette, hogy koalíciós partnerei viszont, a német zöldpárt teljes mellszélességgel kiállt a javaslat mellett, és ezt várja el a kormányfőtől is.

Csütörtök esti hírek szerint úgy tűnik, Scholz nagy nehezen döntésre jutott, és nemmel fog szavazni, tehát a vámok kivetése ellen. A döntés hátterében leginkább az lehet, hogy a német ipar súlyos károkat szenvedhet el, ha Kína válaszul hasonló intézkedéseket hoz európai termékek, például éppen az autókkal – köztük a német autógyártók típusaival – kapcsolatban.

A német pálfordulásnak nem biztos, hogy lesz közvetlen jelentősége, mivel Franciaország, Olaszország, Görögország és Lengyelország továbbra is kitart a javaslat mellett, így összejöhet a szükséges többség az elfogadáshoz.

A téma azonban nincs lezárva, a háttérben ugyanis továbbra is alkudozik az unió és Kína, a német nem pedig fontos jelzés lehet mind Peking, mind Brüsszel számára, hogy van tér és akarat valamilyen kompromisszumos megoldásra.

A német lépés azonban sokaknál verheti ki a biztosítékot, a német zöldek egyik képvselője például a „végzetes” és a „megvetendő” jelzőket használta Scholz döntsére, és Ursula von der Leyen bizottsági elnök sem fog repesni, hogy az új Bizottság első nagy jelentőségű döntésével összefüggésben ellene fordult a német kormány.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG