A második Hidegháború korában a parázsló feszültségek két ponton is belobbantak az utóbbi hetekben Kína érdekszférájában. Az utóbbi órák fejleménye, hogy az indiai kormány már nem számít a konfliktus gyors megoldására a 3488 kilométer hosszú vitatott határszakaszon, mivel a diplomáciai- és a katonai tárgyalások a két fél között zsákutcába jutottak. Az indiai vezérkari főnök június 24-i moszkvai látogatásán pedig megegyezés született arról, hogy az orosz fél az eredetileg megállapodott 2021 helyett már idén leszállítja az első Sz-400 légvédelmi rakétaüteget.
Agresszívabb pozicionálás
Furcsa is lenne, ha ebből a regionális eszkalációból Japán kimaradna, háborút kizáró alkotmánya ellenére. A múlt hét már eleve meglepetéssel indult, amikor hétfőn Taro Kono védelmi miniszter bejelentette, hogy Tokió a 2018-as jóváhagyás ellenére mégsem telepíti területére az ország teljes szárazföldi területét lefedni képes 2 darab Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi rendszert.
Ehelyett viszont egy Kína és Észak-Korea felé egy jóval agresszívabb, megelőző csapásra alkalmas, a Raytheon / Mitsubishi Heavy Industries páros által fejlesztett SM-3 Block II rakétarendszert telepít 8 Aegis-rendszerű rombolójára a Japán-tengeren. Második védelmi vonalként pedig PAC-3 Patriot rakétaütegeket telepít a japán- és amerikai katonai létesítmények védelmére.
A védelmi minister elmondta egy háttérbeszélgetésen, hogy az agresszívabb japán katonai pozicionálás összefügg Peking egyoldalú lépéseivel a Dél-kínai-tengeren, az indiai határon, a vitatott Szenkaku / Tiaojü szigetek körül, és Hongkong kapcsán. Kono azt még a múlt hónapban erősítette meg, hogy létrehozták a légierőn (ASDF) belül az első űrvédelmi egységet, hogy védelmet nyújtsanak a japán műholdaknak. Az egység 2023-ra mintegy 100 tiszttel fog működni.
Mint az első világháború előtt
Japán mostani lépése nem új, hiszen az észak-koreai rakétakísérletekre válaszul Tomomi Inada akkori japán védelmi miniszter már 2017 tavaszán bejelentette, hogy a szigetország fontolgatja „megelőző” támadásokra alkalmas katonai kapacitások beszerzését. A távol-keleti térségben a fegyverkezési verseny már évekkel ezelőtt elkezdődött és a politikai feszültség rövid idő leforgása alatt olyan szintet ért el, hogy Sinzó Abe miniszterelnök a 2014-es Davosi Világgazdasági Fórumon a Japán és Kína közötti kétoldalú viszonyt az első világháború kitörése előtti brit és német marakodáshoz hasonlította.
Abe 2015-ben a japán közvélemény széleskörű tiltakozása ellenére elfogadtatta azt a törvényjavaslatot az ország önvédelmi erői hatáskörének megváltoztatásáról, amelynek értelmében a hadsereg immáron az ország határain kívül is részt vehet katonai műveletekben, illetve a haditengerészet hajói a Dél-kínai tengeren is járőrözhetnek. 2015 nyarán Japán vízre bocsátotta második Izumo osztályú helikopter-hordozóját, amelynek fő feladata a tengeralattjárók elleni harc és a partraszállási műveletek támogatása. Függőlegesen felszálló repülők indítására is alkalmas lehet, amelyből Japán már 17 darab V-22 Ospreys típusút hadrendbe állított.
A regionális marginalizálódás ellen
Ezek a repülők a déli Kjúsú szigetén állomásoznak. Ez nem csak közel van a vitatott szigetcsoportokhoz, hanem itt található a japán szárazföldi erők partraszállási parancsnoksága, mintegy 3 ezer katonát állomásoztatva. Hivatalos feladatuk „távoli szigetek haladéktalan visszafoglalása invázió esetén”.
A 2012-ben újra miniszterelnökké választott Abe miniszterelnök politikai kurzusának bevallott célja Japán regionális marginalizálódásának feltartóztatása. Napjainkban a Felkelő Nap országában is a történelem szele söpör végig, és erőteljes lobbi csoportok, mint a Nippon Kaigi (Japán Konferencia) és az ősi természetvallás értékeit követő Sintó Egyesülés sikeresen dolgoznak azon, hogy a régi patrióta - többször militáns - értékek nagyobb súllyal szerepeljenek az alkotmányban, a közéletben, a közintézményekben és az iskolai tananyagban.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A szervezet szerint az maga a megadás.
