A múlt szombaton, 89 éves korában elhunyt John le Carré, a második világháború utáni brit kémregény-irodalom egyik leghíresebb szerzője. Le Carré páratlan krónikása volt a Hidegháború titkosszolgálati küzdelmeinek, éles szemű elemzője az árulásnak, és vádlója egy egyre becstelenebb világnak – benne a süllyedő brit birodalomnak.
Ideális alany
A titkosszolgálatok előszeretettel szervezik be az árvákat és a lelkileg megroppantakat. Le Carré tehát tökéletes alany volt, hiszen kora gyermekkorától családjában az árulás, a hazugságok és a sötét titkok domináltak. Öt éves, amikor anyja elhagyja a családot szeretője kedvéért. Az apja egy közönséges csaló, aki a börtön és a megrendült család között ingázik.
16 évesen megy germanisztikát tanulni Bernbe, ahol beszervezik, és 1949-ben már a brit elhárítás (MI5) számára dolgozik Graz-ban, sorra hallgatva ki a Keleti Blokkból átszökött, vagy éppen a keleti titkosszolgálatok által átdobott menekülteket.
1960-ban átkéri magát a külső hírszerzéshez (MI6). Bonnban másodtitkári, Hamburgban konzuli fedéssel kémkedik. Ráadásul, noha szövetséges országokról volt szó, London nem tájékoztatta az NSzK hírszerzését (BND) Le Carré valódi tevékenységéről.
Elindul az írói karrier
A világhírt a Hidegháború alatt – főként az 1960-as és 1970- es években – írt kémregényei hozzák meg. Könyveiben a jó és a rossz szétválaszthatatlanul összeolvad, a brit ügynökök pedig szinte semmiben sem hasonlítanak James Bondra.
Egyik kiemelt alakja George Smiley, a megcsömörlött kémfőnök, akit sorozatosan megcsal a felesége (ráadásul egy szovjet ügynökkel) és aki folyamatosan szenved az MI6 bürokráciájától. Főszereplőire az esetek többségében végül árulás és teljes lelki kiüresedés vár.
Informatív szolgálat
Regényei egyfajta információs űrt is kitöltöttek, hiszen London el sem ismerte az MI5 létezését 1989-ig, az MI6-ét pedig 1994-ig. A brit kormány mindent megtett, hogy minél kevesebb információ szivárogjon ki a közvéleményhez a híres kettős ügynök, Kim Philby sikeres kimeneküléséről a Szovjetunióba, ahogyan megpróbálta elleplezni egy másik szovjet kém, Anthony Blunt szerepét is.
Le Carré művei érzékletesen rendezték be a Hidegháború titkosszolgálati küzdelmeinek színpadát: az ikonikus helyszíneket (Berlini Fal, a titkos lakások), a fedett műveleteket és London geopolitikai szerepét (gyakran már csak, mint amerikai pincsi). Le Carré jól megfogta a Hidegháború hangulatát, amely most – a második Hidegháború beköszöntével – , szintén egyre jobban uralja életünket: a bizalmatlanságot az ellenséggel – sőt barátokkal, szomszédokkal – , ahogyan az állammal szemben is.
Lelkileg elfordulva Angliától
Le Carré szerzői virágkora egybeesett a brit birodalom elhúzódó szétesésével. Kezdve India függetlenné válásával 1947-ben és (talán) befejezve Hongkong 1997-es visszatérésével Kínához. Regényeiben finoman megpróbálta elfogadhatóvá tenni a brit kommunista-ellenes lépéseket Malajziában (1948-60), Kenyában (1952-60), Borneón (1963) és Ádenben (1963-67).
Életének utolsó éveiben elborzadva figyelte az angolszász világot elöntő politikai forrongást. Szavaival élve: „A Brexitnek köszönhetően még soha nem éreztem magam ennyire idegennek saját hazámban. Trumpnak köszönhetően pedig még soha nem aggódtam ennyire az igazság értéke miatt.”
Tavaly októberben ír állampolgárságért folyamodott. Le Carré az Egyesült Királyság távozása után is az Európai Unió polgára akart maradni. Ez volt az ő végső szavazása.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
A katolikus egyházfő áldást osztott.
