Amerikai és kínai katonai vezetők a tajvani választás előtt személyes találkozón egyeztettek Washingtonban, ezen a szinten 2021 óta nem volt ilyen megbeszélés. A szárazföldi Kína és Tajvan közötti feszültség azt követően erősödött fel, hogy Nancy Pelosi akkori amerikai házelnök 2022. augusztusában látogatást tett a szigeten. Kína elítélte Pelosi látogatását, a szeparatista mozgalmak támogatásaként értelmezve azt, és válaszul kiterjedt hadgyakorlatokat tartott Tajvan közelében.
A mostani katonai megbeszélések után Peking megismételte, hogy az USA-nak először is véget kell vetnie "provokatív akcióinak" a Dél-kínai-tengeren, be kell tartania az „Egy Kína” elvét, fel kell hagynia Tajvan felfegyverzésével, és nem szabad támogatnia egy tajvani önállósodási kísérletet. Az a tény, hogy Tajvan soha nem volt a Népköztársaság része - amelyet csak 1949-ben alapítottak - nem zavarja a pekingi kommunistákat.
Ami az USA-Kína kapcsolatokat illeti, 2024 valószínűleg nem lesz a drámai változások éve. A kínai tisztviselők többnyire a gazdaságra összpontosítanak, és nem keresik az USA-val való konfrontációt, amely további exportellenőrzésekhez és befektetési korlátozásokhoz vezetne. Oroszországhoz hasonlóan Kína is fél szemmel az amerikai politikára figyel majd, bár Kínában sokan kevésbé bíznak abban, hogy Trump győzelme feltétlenül Kína érdekeit szolgálná.
Szombaton tajvani elnök- és parlamenti választás
A nagy jelentőségű választásra készülve Kína az elmúlt héten fokozta Tajvan körüli katonai aktivitását és a három kínai „időjárási ballon” is berepült a tajvani légtérbe. A jelenleg kormányzó és Pekinggel szemben leginkább negatív DPP párt várhatóan megszerzi a vezető helyet, de csak kisebbségi kormányzásra lesz képes.
A 2016 óta elnököt adó DPP párt az alelnökét indítja, William Lait, míg az egykor Csang Kaj-sek nacionalista vezető által alapított Kuomintang – amely a Pekinggel párbeszédre nyitott utat képviseli – Hou JüYu-ih-hel indul. A fiatalok különösen kedvelik a sebészből-lett-politikus harmadik utas jelöltet, Ko Ven-csőt.
A három férfi tehát a Kínai Köztársaság vezetéséért indul, egy olyan államért, amelyet a világon csak 13 másik ország ismer el, és amely a hatalmas szomszéd Peking szemében nem létezhet. Ennek az az oka, hogy a Kínai Köztársaság, amelyet 1912-ben a szárazföldön, Nankingban kiáltottak ki, alkotmányában még mindig egész Kínát magának követeli. A tajpeji kormány azonban 1949 óta Tajvan fő szigetén kívül csak néhány kisebb, part menti szigetet, például Kinmen, Matsu és Penghu szigetét ellenőrzi.
Számos kínai kényszerítő forgatókönyv létezik, de ezek mindegyike a közeljövőben várhatóan a szürke zónában marad. Eközben a katonai nyomást, a tajvani hadsereg állandó készültséggel járó kifárasztását is vélhetően folytatni fogják, direkt konfrontáció nélkül. Peking az elmúlt hetekben hamis hírekkel is bombázta a tajvani választókat.
Az amerikai kormány mindenesetre éberen figyel, és a választás után közvetlenül delegációt tervez küldeni Tajvanra, amely növelheti a feszültséget Pekinggel – ez terv máris a kínai külügyminisztérium tiltakozását váltotta ki.
Sok múlik azon is, hogy a várhatóan az elnököt adó, leginkább függetlenségpárti DPP-vel szemben mennyire lesz erős a nem annyira konfrontatív parlamenti ellenzék – de azon is, mit mond majd a győztes Kínával kapcsolatban. Az azonban tény, hogy részben a Hongkongban látott folyamatok hatására a lakosságnak már a 49 százaléka függetlenségpárti Tajvanon, ez új abszolút csúcs, így nagyon Kína-barát politikát senki nem folytathat.
A tajvani Nemzeti Csengcsi Egyetem választási tanulmányának 2023-as közvélemény-kutatásában rekordszámú, 32,1 százalék mondta azt, hogy inkább "a status quo határozatlan ideig történő fenntartását" preferálja; 28,6 százalék választotta a status quo-t, hogy "egy későbbi időpontban döntsenek [Tajvan sorsáról]"; 21,4 százalék pedig a status quo-t választotta azzal a céllal, hogy az "a függetlenség felé haladjon"; míg végül 6,0 százalék a status quo-t azzal a céllal, hogy "az egyesülés felé haladjon".
Hszi elnök kardcsörtetése
A Kulturális Forradalmat (amely katasztrofális következményekkel járt a kínai népre és gazdaságra nézve) és Mao pártfőtitkár 1976-os halálát követően a kommunista párt (KKP) a gazdasági jólét és a nacionalizmus kettős pillérére támaszkodva állította helyre legitimitását. Ahogy Kína gazdasága lassul és az ingatlanszektor adósságválságba süllyed, a KKP egyre inkább a nacionalista pillérre támaszkodik, hogy megőrizze legitimitását.
Ez korlátozza a KKP lehetőségeit a nacionalista vitákban, mivel agresszívan kell cselekednie, amely fenntartja a kemény nacionalista kurzus képét a köznép körében.
Kína gazdasági növekedési üteme 2022-ben négy évtizedes mélypontra, 3,0 százalékra esett. Így a KKP kénytelen fokozni a feszültséget a Tajvani-szorosban. Végső soron ez nem valószínű, hogy ez rövid távon háborúba torkollna, tekintve, hogy egy invázió visszafelé sülhetne el a KKP számára.
Egy sikertelen invázió esetén a KKP alapjaiban rendülne meg. Még egy sikeres, de elhúzódó, súlyos veszteségekkel járó konfliktus is hasonló hatással járna. Akárhogy is, a szinte biztos gazdasági következmények, mint például a szankciók és embargók, megdöntenék a párt gazdasági pillérét.
Tajvan árnya
Számos belső forrás szerint azonban Hszi elnök gyakorlatilag megígérte a párt mandarinjainak, hogy Tajvan még az ő uralma alatt visszatér szárazföldi Kína kebelére. Többen 2027-et nevezik meg céldátumnak – a kínai néphadsereg megalapításának 100. évfordulóját.
Geostratégiai értelemben ez azzal kezdődne, hogy Tajvant diplomáciával, vagy ennek hiányában kényszerrel és háborúval venné vissza. Ez azonban óriási rizikót hordoz, hiszen Kína utoljára 1979-ben vívott háborút – új generációs, modern háborút pedig még soha.
Márpedig a történelem azt sugallja, hogy a háborús vereség egzisztenciális veszélyt jelent a diktátorok számára. Ez nem meglepő, mivel egy olyan rendszerben, ahol a hatalom önmaga köré összpontosul, az erőszak alkalmazására vonatkozó döntést általában az az egyén hozza meg, aki dicsőségben fürdik, ha a dolgok jól mennek, és teljes felelősséget visel, ha nem.
Szorosabb együttműködés a katonai fenyegetés hatására. 
