3p
Kína gazdasága alapján lassan világelső, de valutája méltatlanul el van hanyagolva. Oroszország büszke nagyhatalomként ünnepelte történelme legnagyobb győzelmét.
Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu elemzője. Fotó: Őry Gábor / Privátbankár.hu

A Gazdasági Rádió Reggeli Monitor c. műsorának hétfő reggeli vendége ezúttal is Fellegi Tamás, a Privatbankar.hu újságírója volt. A mai témák: Kína gazdasága és valutája, valamint Oroszország jelene és jövője az olajárak és a szankciók fényében.

Kína

Kína gazdasága már abszolút értéken is a második az USA után, de vásárlóerő paritáson lassan már első. Iparának és külkereskedelmének mérete alapján pedig pláne az élen van, ugyanakkor valutája nem tölti be azt a funkciót, amit a két másik óriási gazdasági erő valutája, a dollár és az euró betölt.

Nem is az a gond elsősorban, hogy más országok nem használják még tartalékvalutaként, hanem az, hogy a jüan korlátozott piaci szereplése és kötött árfolyama lehetetlenné teszi, hogy a piac korrigálja a kínai kereskedelmi többletet, elsősorban Amerikával szemben. Valószínű, hogy az ebből adódó igény hatására Kína idővel liberalizálni fogja devizapiacát, bár egyelőre a csökkenő ütemű gazdasági növekedés stimulálásával van elfoglalva, amit egyelőre kamatcsökkenéssel valósít meg.

Oroszország

Oroszország nagy pompával, katonai parádéval, és több városban ünnepelte meg a 2. világháborús győzelem 70. évfordulóját. Nem véletlenül az oroszok legnagyobb ünnepe: egyrészt ők szenvedték el a legnagyobb emberveszteséget a nácik elleni harcban, másrészt végül történelmük legjelentősebb győzelmét aratták: szuperhatalomként kerültek ki a háborúból.

Ez az utóbbi években különösen lényeges lett, miután a Szovjetunió felbomlása után Oroszország évekig egy gyenge, megalázott ország volt, és Putyin 15 év alatt ismét büszke nagyhatalmat csinált belőle. Az ünnepnek voltak hagyományos, a szovjet korszakra emlékeztető elemei (a katonai eszközök felvonultatása), de voltak modern, látványos részei is: este sok városban volt tűzijáték, mondhatni „after party”.

Oroszországot az eső olajár és a szankciók miatt komoly gazdasági sokk érte tavaly, de ezt végül rugalmasan tudta kezelni részben az erre az esetre képzett óriási valutatartalék, másrészt polgárainak erős lojalitása segítségével. Az olajár azóta emelkedett, így a helyzet amúgy is sokat javult, a szankciók pedig örökké úgysem fenntarthatók, ráadásul csak mérsékelten hatékonyak: csak a nyugat alkalmazza őket, de Kínával és a világ sok más részével egyre bővülnek Oroszország gazdasági kapcsolatai. Mindenesetre amíg az olajkorszak tart, Oroszország gazdaságilag rendben lesz.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG