3p

A hatóságok bűncselekmények gyanúja miatt csaptak le az ázsiai ország egyik legnagyobb hitelezőjére. Az árnyékbank egyben az eleve ingatag lábakon álló kínai ingatlanpiac egyik legfontosabb hitelezője.

A kínai hatóságok vizsgálatot indítottak az ország egyik legnagyobb árnyékbankja ellen, amely milliárdokat kölcsönzött ingatlancégeknek - írja a BBC. A Zhongzhi Enterprise Group (ZEG) vagyonkezelő részlege csúcspontján állítólag több mint egy billió jüant (139 milliárd dollár; 110 milliárd font) kezelt.

A hatóságok a hétvégén kiadott közleményükben közölték, hogy a cég ellen "illegális bűncselekmények gyanúja miatt" nyomoznak. Mindez napokkal azután történt, hogy a ZEG fizetésképtelennek nyilvánította magát.

A kedvezőnek aligha minősíthető fejlemény olyankor történik, amikor Kína ingatlanpiaca válságban van, ezzel globális szinten is kihat a növekedési kilátásokra. A bajba jutott cég állítólag múlt héten levélben közölte a befektetőivel, hogy kötelezettsége kétszer annyi, mint amit ki tudna fizetni. Itt akár 64 milliárd dollár is lehet a kitettség, miközben a becslések szerint a cég számláin jelenleg mindössze 38 milliárd dollár van.

Bár a hatóságok közölték, hogy "számos gyanúsítottal" szemben "büntetőjogi kényszerintézkedéseket" hoztak, még mindig nem világos, hogy ez kiket érint, és hogy milyen szerepet játszottak a cégben.

Pénz az árnyékból

A ZEG a kínai árnyékbanki ágazat egyik főszereplője, amely kifejezés a hagyományos szabályozott banki tevékenységen kívül eső hitelezők, brókerek és más hitelközvetítők rendszerét jelöli. A szabályozatlan árnyékbankrendszerre nem vonatkoznak ugyanolyan kockázati, likviditási és tőkekorlátozások, mint a hagyományos bankokra.

A kínai árnyékbankszektor jelentős tényező az ország gazdasági működésében, amiről az állam tud, és a növekedési megfontolásai miatt megtűri. Értéke körülbelül 3 milliárd dollár. Gyakran pénzügyi mentőövként szolgál az ország ingatlanszektorának. Az egykor virágzó iparágat súlyos hitelválság sújtotta, és a legnagyobb cégek némelyike a pénzügyi összeomlás szélén áll.

Sötétből lesz lakás

Mint azt mi is lapunk is megírta, nagy a hasonlóság a kínai és magyar piaci igények között, úgyis, mint a saját ingatlan iránti igény. Ez egyben a kínai újabb válságának is az oka, ami mérete miatt jelentős kockázatot hordoz.

A bajba jutott ingatlanfejlesztők jelenleg a bankok eszközeinek 30 százalékát kitevő összeggel tartoznak a kínai bankoknak. Miután az Evergrande ingatlanfejlesztő összeomlott, és nemrégiben a Country Garden pénzügyi gondjait is kezelni kell, megnyugvásra nincs ok.

Kínában a megtűrt, és jobb finanszírozási közeget ígérő árnyékbankok eddig párhuzamosan tudtak működni az államilag szabályozott intézményékkel.

A mostani piaci üzenet alapján ez változik, a bankszektor és az ingatlanbefektetők irányába is.

Kína gazdasági teljesítményének egyharmadát az ingatlanszektor adja. Ez magában foglalja a házakat, a bérleti és közvetítői szolgáltatásokat, valamint az építőanyagokat és a lakásokba szánt árukat gyártó iparágakat.

Erős számolgatás lesz Kínában. Fotó: Pixabay
Erős számolgatás lesz Kínában. Fotó: Pixabay

A legfrissebb adatok szerint a kínai gazdaság 4,9 százalékkal bővült a július és szeptember közötti három hónapban. Ez lassabb, mint az előző negyedévben, amikor a gazdaság 6,3 százalékkal nőtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG