3p
Már csak egy hetük maradt a munkaanyag véleményezésére.

Szeptember 30-ig tart a Nemzeti alaptanterv (Nat) munkaanyagának véleményezése, eddig mintegy 60 helyről érkezett vélemény a dokumentumról – mondta a köznevelési helyettes államtitkár a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal ülését követően. Maruzsa Zoltán hozzátette: az alaptantervet folyamatos monitorozás mellett ötévente felül kell vizsgálni, az új munkaverzió augusztus 31. óta elérhető.

A helyettes államtitkár szerint a kormány célja, hogy a magyar diákok versenyképes, a munkaerő-piacon és az életben is jól használható tudással rendelkezzenek, aminek nagyon fontos eleme a Nat. A szakszervezetek bekapcsolódásával pedig teljessé vált a résztvevők köre.

Erős szemléletváltás

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról beszélt, hogy a Nat munkaverziója erős szemléletváltást tükröz, amire már nagy szüksége volt a köznevelés rendszerének. A szakember szerint fontos, hogy az iskolában töltött első négy év az alapkészségek megerősítéséről szóljon, míg a következő éveknek arról kell szólniuk, hogy a minimális közismeret megszerzésén a túl továbbfejlesszék az alapkészségeket.

Baj van a magyar iskolákban - egyre több a komoly panasz

Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek többsége a köznevelés területéről futott be. Részletek >>>

A Pedagógusok Szakszervezetének vezetése úgy döntött, minden olyan munkában részt kívánnak venni, ahol az oktatásról van szó, képviselni tudják a kollégáikat, és első kézből kapnak információt – mondta a PSZ elnöke. Szabó Zsuzsanna hozzátette: a Nat-tal összefüggésben kedden összesítik a hozzájuk beérkezett, szakmacsoportonkénti véleményeket, amelyet eljuttatnak az illetékesek számára.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, hétfőn ismét összeült a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, a napirenden többek között az iskolafejlesztések és a tankönyvellátási program szerepel. A megbeszélésen szó lesz még az idei tanévben is biztosított ingyenes gyermekétkeztetési programról. A témák között szerepel, hogy 2019-ben még több pénz jut az oktatásra, mint idén, összesen 606 milliárddal több, mint a 2010-es költségvetésben. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Tanárhiány? Magániskola? Ugyan! Soha nem volt ennyire jó helyzetben a magyar oktatás

A szokásosnál talán valamivel zajosabban kezdődött az idei tanév a héten: az államtitkár méregdrága fizetős iskolába íratta gyerekeit, több ezer pedagógus hiányozhat a pályáról, egy tucat iskolában csúszik a tanévkezdés. Közben a kormány azt mondja: több pénzt költenek oktatásra, a tanároknak nő a fizetése és megbecsülik őket, a családok terhe pedig csökken. Megnéztük, hogy a kormányzati politikusok szerint hogyan indult a tanév. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG