Klímacsúcs után: óriási kérdőjelek Kína és India kapcsán

Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

Tavaly az ENSz tíz legnagyobb békefenntartó művelete közül hat olyan országban történt, amelyek különösen kitettek a klímaváltozásnak. Bár a globálisan a polgárok számára az elmúlt években a klímaváltozás kiemelten fontos téma lett, idén a koronavírus-járvány, a gyengülő nemzetközi rendszer és a súlyos recessziótól való félelem ezt háttérbe szorította.

A biztonságpolitikai aspektus

Már jelenleg 210 millió úgynevezett klímamenekült bolyong a világban – akik nem katonai konfliktusok, hanem a klímaváltozás által előidézett katasztrófa miatt kellett elhagyniuk otthonukat. Az ENSz előrejelzése szerint ez a szám 2050-ig egymilliárdra nőhet. Holott a klíma-menekültek megjelenésével a centrumtérségek államainak belső társadalmi kohéziója is megbomlik.

Új-Zéland vette föl először a biztonságpolitikai kesztyűt a nyugati világban, és 2018-as Stratégiai Védelempolitikai Állásfoglalása a klímaváltozást egy olyan veszélyforrásként írja le, amely „a gyenge kormányzású régiókat destabilizálja”, így felerősítve a „hagyományos biztonsági kihívásokat”. Az emelkedő tengerszintek kapcsán érdemes kiemelni, hogy a Föld lakosságának 40 százaléka a tengerpartoktól 100 kilométeres távolságon belül lakik, a világ lakosságának tizede pedig a tengerszint felett 10 méternél alacsonyabb területeken él. Eközben közel 900 millió embert fenyeget az éhezés, amint a korábban termőföldjeik elsivatagosodnak. 3,2 milliárd ember pedig olyan területeken él, amelyek már a jövő évtized végére lakhatatlanná válnak.

Nagy ígéretek a klímacsúcson

Ezért is övezte kiemelt figyelem azt az online megtartott klíma-csúcstalálkozót, amelyre Joe Biden negyven állam- és kormányfőt hívott meg. Ez a 40 ország felelős a globálisan kibocsátott üvegházhatást okozó gázok (GHG) 80 százalékáért.

A csütörtökön és pénteken megtartott rendezvénynek az volt a célja, hogy előkészítse az ENSz novemberi glasgow-i klímakonferenciáját, és meggyőzze a gazdasági nagyhatalmakat az ambiciózusabb klímavédelmi célkitűzések nélkülözhetetlenségéről. A csúcstalálkozón mások mellett Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint Narendra Modi indiai kormányfő és Angela Merkel német kancellár is részt vett.

Joe Biden amerikai elnök beszél az amerikai kezdeményezésű, videokapcsolaton keresztül zajló nemzetközi klímavédelmi csúcstalálkozón a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2021. április 22-én. (Fotó: MTI/AP/Evan Vucci)

Az amerikai elnök kiemelte, hogy terveik szerint Amerika Svédországgal és Indiával az ipari szektor széndioxid-mentesítése érdekében, az Egyesült Királysággal a széndioxid-mentes villamosenergia-ágazat kiépítése érdekében, az Egyesült Arab Emírségekkel és más országok részvételével pedig a mezőgazdaság területén fog együtt dolgozni.

Biden jó példával járt elöl, és az USA 2005-ös GHG-kibocsátás szintjének 50-52 százalékos csökkentését ígérte 2030-ig. Hszi Csin-ping megerősítette korábban tett vállalását, hogy Kína 2060-ig klímasemleges lesz, azaz attól az évtől az atmoszférát már nem terheli pótlólagos GHG-vel. Angela Merkel, Emmanuel Macron és Boris Johnson országaik részéről már 2050-re ígérték ugyanezt. Sokak megdöbbenésére Jair Bolsonaro brazil elnök is ráérzett a Fehér Ház új kurzusára, és 2050-re vállalt be klímasemlegességet – 10 évvel korábban, mint az eredeti tervek.

És az óriási kérdőjelek

A politikusok ígéret-cunamija közepette óriási kérdőjelek maradtak a vállalások teljesíthetősége tekintetében. Kína például a maga 28 százalékos részesedésével messze a legnagyobb széndioxid-kibocsátó a világon. Ennek ellenére még nem hozta a nemzetközi közösség tudomására, hogy milyen közeljövőben tett intézkedésekkel csökkentené jelentősen a kibocsátást.

Bár Kína vezető hatalomnak számít a napenergia-technológiák gyártásában, illetve az elektromos autók kifejlesztésében, de ezeket az erőteljes gazdasági növekedés lenullázza – lévén, hogy ez utóbbit 85 százalékban a fosszilis energiahordozók hajtják, azon belül is kiemelten a klímára rendkívül káros szénből nyert energia. Ezen az arányon nem lehet egyik napról a másikra gyorsan változtatni.

Kína csupán az elmúlt két évben 70 gigawattal növelte szénerőműveinek kapacitását, és semmi jel nem utal arra, hogy ez a növekedési dinamika lassulna. Összességében az ország 1100 gigawatt szénerőművi kapacitással rendelkezik, a világon minden második szénerőmű Kínában üzemel. Az Új Selyemút (BRI) gigaprojekte keretében pedig 240 szénerőmű építését finanszírozta meg számos fejlődő országban.

Hasonlóan súlyos a helyzet Indiában, amely a globális széndioxid-kibocsátás 7 százalékáért felel. Az ország szintén széles körben a szénerőművekre támaszkodik, amelyek az óriási ország áramfogyasztásának háromnegyedét állítják elő. Oroszország a globális széndioxid-kibocsátás 5 százalékáért felel, és a kormányzat eddig nem deklarálta, hogy a kőolaj és földgáz alapokon álló gazdaságát hogyan akarja átalakítani.

Az Egyesült Államok a globális széndioxid-kibocsátás 15 százalékáért felelős, de Biden nagyívű ígéretei itt is számos kockázattal kell, hogy szembesüljenek. Az egyik legnagyobb veszély belpolitikai természetű. Ha a félidős választáson 2022 végén a republikánusok visszanyernék a többségüket a kongresszusban, akkor azontúl a kormányzat minden klímapolitikai törvénytervezetét blokád alá vennék.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)